– A gyermekvédelem kezdődhet ott is, hogy mi, felnőttek jó példát mutatunk. Kezdve például azzal, hogy megmutatjuk, hogyan kell a konfliktusokat megbeszélés útján rendezni. Vagy megmutatjuk, hogy hogyan kell tisztességesnek lenni. Megmutatjuk, hogyan kell tanulni a saját hibáinkból, hogyan kell egymással bánni, hogyan kell egymással összefogni, felemelni másokat, megmutatjuk, hogyan kell szeretetet adni és elfogadni – hangoztatta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a párt hétfői gyermekvédelmi konferenciáján. (Az alábbi videóban 9:39–9:58 között)
Mindez szöges ellentétben áll azzal, amit Magyar volt felesége, a korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit július 4-én nyilatkozott Magyar Péterről. Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, amikor volt férje politikai teljesítményéről kérdezték, Varga Judit úgy fogalmazott: „az árulás nem teljesítmény, főleg nem a családunk elárulása”. Varga Judit így összegezte a történteket: Magyar Péter, amikor a felesége már nem bírja elviselni azt a hihetetlen drámát és bántalmazást, amiben élt, és bejelenti, hogy el akar válni, akkor aljas manipulációval él. – Egyrészt sírva könyörög, hogy nem válhatsz el, de közben készít egy hangfelvételt, amin 14 hónapig ül, és próbálkozik, hogy majd hangfelvétellel tönkretesz és akkor nem válhatok el, aztán utána tartsam bent a jól fizető állásaiban, utána pedig hazudjak a HVG-s Dezső Andrásnak a párkapcsolati erőszak jegyzőkönyveiről – sorolta a volt miniszter.
Emlékezetes, Varga Judit hatalmas port felvelrő interjút adott Hajdú Péternek, amely az egész országot megdöbbentette. Az egykori igazságügyi miniszter felidézte: 2018–19 között, egy este a gyerekek már aludtak, ő pedig már lefeküdt. – Péter kijött a szobából egy késsel a kezében – emlékezett vissza egy esetre Varga Judit. Elmondta azt is, hogy egy másik alkalommal, amikor állapotos volt, a falhoz lökte volt férje.
Varga Judit nyilatkozata látványosan megütötte Magyar Pétert, aki még a nyaralását is megszakította, és hazautazott – értékelt vasárnap esti posztjában Deák Dániel. A politológus az említett helyszíni beszámolók alapján megjegyezte, hogy Magyar Péter Dél-Olaszországban nyaralt, ahol még a tengerparton is órákon át idegesen nyomogatta a telefonját vagy kiabált. Amikor egy kicsit sétált a tengerparton, akkor is nagyon feszültnek látszott, és akkor sem tette le a telefont egy percre sem a kezéből.