Sűrű háló

Az egykor tisztán németek lakta tartomány, amelyet – akárcsak a határon túli magyarlakta régiókat – az első világháború utáni békekötések során szakítottak el Ausztriától, napjainkban Európa egyik legismertebb és talán leginkább példaértékűnek tartott autonómiamodellje. Az autonómiához vezető út azonban korántsem volt zökkenőmentes.

Könyörtelenül elnyomták a német kisebbséget a fasizmus hatalomra kerülését (1923) követő időszakban: megszüntették a német nyelvű közigazgatást, bezárták a német iskolákat – a német anyanyelvi oktatásról az illegális „katakombaiskolák” gondoskodtak –, a tartomány etnikai összetételét pedig olaszok tömeges betelepítésével igyekeztek felborítani.
A helyzet a második világháborút követően rendeződött csak. 1946-ban a dél-tiroliak 155 ezer aláírással ellátott petíciót adtak át Leopold Figl osztrák kancellárnak, amelyben a tartomány Ausztriához való visszacsatolását követelték, ekkor indultak meg Olaszország és Ausztria között a tárgyalások. Jórészt ennek köszönhetően született meg az első (1947), majd – miután Bruno Kreisky osztrák külügyminiszter Dél-Tirol ügyét az ENSZ elé vitte – a második (1972) autonómiastatútum.
– Az autonómiának köszönhetően Dél-Tirolban a kisebbségek védelme nemzetközileg biztosított – mondja Pius Leitner, a dél-tiroli Szabadságpárt elnöke. – Az úgynevezett védelmi határozatok formájában, amelyek a római hatóságokkal folytatott hosszú és szívós tárgyalások után fokozatosan kerültek át a gyakorlatba, tartományunknak minden eszköze megvan arra, hogy megőrizze jellegzetességeit, illetve biztosítsa a kisebbségek fennmaradását. Az autonómia működésének egyik alappillére iskolarendszerünk, amely előteremti az anyanyelv védelméhez szükséges feltételeket. Ugyanakkor kiemelt szerepet töltenek be az anyanyelvet ápoló egyesületek, vadásztársaságok, kórusok, zenekarok, néptánccsoportok, színtársulatok és hasonló szervezetek is, amelyek régiónkban rendkívül sűrű hálózatot alkotnak – fűzi hozzá Leitner.
A dél-tiroli iskolák „anyanyelvi elven” működnek, ami azt jelenti, hogy a tanárnak minden esetben a gyermek anyanyelvéhez kell igazodnia. A második hivatalos nyelv – az olaszoknak ez a német, a németeknek az olasz – tanítására pedig külön „másodnyelv-tanárok” léteznek, akiknek az adott nyelv az anyanyelvük. Az iskolaválasztás természetesen szabad. A német gyerekek alapvetően német, az olaszok pedig olasz iskolába járnak. Mivel az idők során mindenki meggyőződhetett arról, hogy a nyelvtudás előnyt jelent, a diákok mindenütt készségesen tanulják a második hivatalos nyelvet. Akadnak persze hiányosságok is. A tartomány perifériáján például kevés az olasz iskola, így az ott élő olaszok vagy német iskolába járnak, vagy beköltöznek a nagyobb központokba.
– Az utóbbi időben új problémát jelentenek a bevándorlók gyermekei, akiknek német, illetve olasz nyelvtudása gyakran nem megfelelő. A PISA-felmérés eredményei azért lettek rosszabbak az olasz iskolákban, mert ott a külföldi gyermekek száma különösen magas – állítja a pártelnök.
A dél-tiroli autonómiamodell sajátos eleme az etnikai arányosság elve. A közszférában nyíló munkahelyeket, a szociális bérlakásokat, illetve a lakásépítési támogatásokat az egyes településeken élő népcsoportok arányában osztják el. A szabályozás miatt 2002 decemberében az EU szerződésszegési eljárást akart indítani Olaszország ellen, ám – hála Ausztria erőteljes közbelépésének – végül elállt szándékától.
Etnikai hovatartozásukról a tartomány lakói eddig a tízévenkénti nyelvcsoport-megjelölés alkalmával nyilatkozhattak, a rendszert azonban az elmúlt hetekben megváltoztatták, s az új szabályozás szerint a nyelvcsoport-megjelölést nem szükséges időszakonként megújítani, hanem az egy életen át érvényes marad.
A folyamatosan javuló körülmények mellett persze akadnak megoldásra váró feladatok is. Pius Leitner szerint a Dél-Tirol jövőjét illető kihívások közül legfontosabb az önállóság igénye.
– Ezt az önállóságot természetesen az európai fejlődés keretei közt kell érteni, hiszen ma már nem annyira Rómától, mint inkább Brüsszeltől függünk. Az európai integráció jegyében olyan partnerekre van szükségünk, akik szintén meg akarják őrizni regionális önállóságukat. Pártunk síkraszáll az európai régiók megteremetése mellett, hiszen ezek fontos kapcsot jelentenek az EU és a nemzetállamok között. Meggyőződéses européerek vagyunk, de szemben állunk egy újfajta brüsszeli diktatúrával.
A tartománynak mindemellett gyakorlati kihívásokkal is szembe kell néznie, melyek között első helyen szerepelnek a közlekedésből fakadó problémák. Dél-Tirol tranzitrégióként ugyanis igencsak megszenvedi a növekvő forgalmat.
– Szorgalmazzuk, hogy a szomszéd államokkal együtt hozzunk létre egy tranzitcsúcsot annak érdekében, hogy a jövőben ne tudjanak „lerohanni” bennünket. Az alpesi konvenció által – melynek célja, hogy az alpesi országok között mindenekelőtt a gazdaság, a közlekedés, a környezetvédelem és a kommunikáció terén elmélyítse az együttműködést – Dél-Tirolnak védelmet kell kapnia. Ez az egyezmény 1995-ben lépett érvénybe, ám a római szenátus a mai napig nem fogadta el. További feladatot jelent többek közt a helységnév szabályozása, az olaszokkal való kapcsolattartás, illetve a bevándorlás kérdése – sorolja Leitner.
Az autonómia mindazonáltal kitűnően működik. Ennek egyik legszembetűnőbb jele, hogy – népességfogyás ide vagy oda – a német lakosság lélekszáma folyamatosan nő. De sikerről árulkodnak a gazdasági mutatók is: Dél-Tirol ma Olaszország leggazdagabb tartományai közé tartozik, ahol – a kitűnő foglalkoztatáspolitikának köszönhetően – a munkanélküliség (2,2 százalék) évek óta messze az országos átlag (8,6 százalék) alatt van.
A szabadságpártiakat azonban óvatos derűlátás jellemzi.
– Ha nem védekezünk ellene, hosszú távon Dél-Tirolban is fennállhat az asszimiláció veszélye. Sajnos az általános jólét miatt az egyéni identitás megerősítésének és megőrzésének szándéka egyre gyakrabban szorul háttérbe. Ha azonban nem akarunk Elzász sorsára jutni, alapvető fontosságú, hogy szembeszálljunk az asszimilációval, és minden lehetséges eszközzel tegyünk ellene – összegez Pius Leitner pártelnök.

A régió népességének alakulása

Év Olasz Német Ladin
1900 8 916 197 822 8 907
1921 27 048 193 271 9 910
1961 128 271 232 717 12 594
1971 137 759 260 351 15 456
1981 123 695 279 544 17 736
1991 116 914 287 503 18 434
2001 113 494 296 461 18 736

A táblázatból jól látszik, hogy a német és a ladin lakosság Dél-Tirol 1920-as elszakítása óta folyamatosan nő: a ladinoké kétszeres, míg a németeké másfélszeres növekedést ért el a párizsi békeszerződés óta. Emellett jól látható, hogy a fasizmus évtizedei alatt nagy számban betelepített olasz lakosság száma a sorsdöntő 1972-es autonómiastatútum óta fokozatosan csökken.