Özönvízszerűen lezúduló szürke vízfüggönyben araszolunk előre az M3-ason, majd a kisebb utakon az ünnepre igyekezve. A látótávolság minimális. De ahogy elhagyjuk Nyíregyházát, a szél varázsütésre szétfújja a felhőket, és kisüt a nap. Az ország keleti csücskébe, a ma is mostoha sorsú Szamoshátra települt Gyügyére csak jókora kerülővel lehet eljutni Fehérgyarmat felől. Lehetne gyorsabban is, ha a vele szemközti faluban volna híd vagy kompjárat a Szamoson. De a komp rég nem jár, a hidat csak tervezgetik. Az egyik kormány regnálása idején itt, a másik idején amott, így aztán egyik helyen sem valósul meg.
A falvak rendezettek, a házak előtt és a kertekben mindenütt rengeteg virág. A 287 lelkes Gyügyén szokatlanul hosszú autósor. Az ünneplőbe öltözött helybeliek messziről integetnek. Barátságosan jelzik, hol talál helyet az újonnan érkező. A gyönyörűen helyreállított gótikus kis templom előtt, kinn az utcán meg a templomkertben is széksorok és hangszórók. Mindenütt ülnek, állnak. Egy talpalatnyi hely sincs, de a fél mankóval bebicegő, törött lábú fiatalember láttán valaki azonnal felpattan és leülteti. A templomkapu nyitva – jelképes értelemben is. Benn Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Egyházkerület püspöke tartja a hálaadó istentiszteletet. A környék településeinek református papjai ottani szokás szerint egy-egy bibliai idézettel köszöntik az ünneplőket és Varga Árpádot, a falu hamarosan nyugdíjba vonuló lelkészét. Az első padban az Europa Nostra nemzetközi vezérkara. A svájci Andrea Schuler, a norvég Thomas Willoch és persze a tanácsban Magyarországot képviselő Winkler Gábor építészprofesszor. Valódi meghatottság az arcokon.
A beszédek után Varga Árpád a szószék mellől bevallja, hogy egy gyügyei asszony, Ország Mihályné készítette azt a szép keresztszemes kézimunkát, amelyet ő, a lelkész ajándékozott a szamosújlaki templom restaurálás utáni felszentelésekor Andrea Schulernek, és Schuler asszony köszönt meg elragadtatással. Az idős asszony ott ül a templomkapu előtti padon. Befelé figyel. Nyolcvanéves, ma is csodás hímzések, keresztöltéses remekek kerülnek ki a keze alól – súgja a fülembe egyik szomszédja. A néni alig hiszi, hogy vele „dicsekszik” a tiszteletes a gyülekezet színe előtt.
Varga Árpádnak, aki dunántúli szolgálat után 1985-ben került vissza szűkebb pátriájába, nyugodtan fel lehetne adni postát úgy is, hogy címnek csak Szabolcs megyét jelöljük meg. Megkapná. Őt itt mindenki ismeri. Most arra készül, hogy végre beveszi magát a levéltárakba, és böngészi a régi okmányokat. Azt mondja, boldog, hogy az évtizedekig leromlott állapotban hagyott templomok megújítását is ki tudta harcolni. Először 1990 és 1995 között a szamosújlakiét, amelyet akkori árakon még 27,5 millió forintból lehetett helyrehozni. (A gyügyei felújítás is majdnem annyi ideig tartott, de ez már 52,5 millió forintba került.) A cégénydányádit a gyülekezet által összeadott öt-hat millió forintból és a kulturális minisztérium által hozzáadott egymillióból rekonstruálták, amennyire tudták. Magyarország református templomai közül így négy büszkélkedhet Europa Nostra-díjjal: az ócsai, a szamosújlaki, a sonkádi és a gyügyei.
– Nagy élmény volt olvasni a beérkezett pályázat anyagát, de itt, a helyszínen még erősebb az élmény, hiszen így három, illetve négy dimenzióban most látjuk először a templomot. Négy dimenzióról beszélek, mert a negyediket az emberek lelkesedése hozta létre, és nagyon meghatott. Csodálatos ennek a templomnak az egyszerűsége, a restaurálás és felújítás után visszakapott régi-új funkciója. Nem az épület mérete a fontos, hanem a benne megjelenő minőség – hangsúlyozza Thomas Willoch.
A norvég örökségvédő építész, aki a norvég királyi palota főrestaurátora, is arról beszél, hogy ez a kis templom állhatna Európa több országában, akár Norvégiában is. Jeléül a közös gyökerű európai kultúrának, annak, hogy a templomépítészet olyan típusát képviseli, amely valaha általános volt. Megdöbbentő a hasonlósága az ő 1100-ban épült híres Hustad kyrkjéükkel is, szinte azonos a formája, és tetejét ugyanolyan fazsindely fedi, mint a gyügyeiét (az viszont Erdélyből származik).
A keskeny üvegablakokon beáramló fény csíkokat rajzol a fehér falakra. Az okker, vörös, zöld, kék és fekete színekkel megfestett, több mint kétszáz éves fakazettás mennyezeten szimbolikus jelentésű növény- és állatábrázolások, zodiákus jelek. A „jó és a rossz tudás fája”, az almafa. Az ókeresztény művészetben az életet és a győzelmet jelképező pálmafa. A judaizmusból örökölt szőlőéletfa, a „szőlőskert mint kollektív valóság”, amely „jelenti az igazak gyülekezetét is”. Hajó vagy bárka, az egyetemes egyház szimbóluma és így tovább. A berendezés (a szószékkosár, a szószékkorona, a padmellvédek és padoldalak) harmonizál a mennyezettel és a templomkapuval. Az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ restaurátorai csodát tettek itt Radovics Krisztina és Janó Irén vezetésével.
Egy ősi kultúra és vallás hagyományos jegyeit, szimbólumait viseli a XVIII. században a zsidó közösség adakozásának köszönhetően felépült mádi zsinagóga, amelyet Dávid Ferenc művészettörténész kutatásai alapján állítottak helyre példásan a Wirth Péter és Benkő Ágnes építész házaspár irányításával, amint arról már hírt adtunk (Fény a falakon, Magyar Nemzet Magazin, 2005. június 18.). Mádra, Tokaj-Hegyalja legértékesebb szőlőbirtokainak helyszínére az emlékplakett-avatás előtt egy nappal érkezünk, az előkészületek idején. Perceken belül megnézhetjük a dombon álló zsinagógát készséges kísérőnknek, a kulcs őrzőjének köszönhetően. Sokan jönnek ide, néha még késő este is, itthonról és külföldről egyaránt. Már híre ment a ritka szépen rekonstruált épületnek. Azért is örvend különleges tiszteletnek, mert úgy tartják, ezt a zsinagógát nem szentségtelenítették meg a háború alatt és után, mint a környező községek zsinagógáit, amelyekből magtár, bútorbolt lett. Károsodni azonban erősen károsodott, erről és a környékbeli zsidók tragikus sorsáról tanúskodik az a kis kiállítás, amelyet az előtérből nyíló helyiségben rendeztek be.
A bejárat mellett egy kőből faragott kézmosó. A négyoszlopos, kilencosztatú épület gazdagon díszített. A padokat az elégett régiek mintájára egy abaújszántódi asztalos kft. készítette el. Ők restaurálták az eredetiben megmaradt ajtókat is. A zsinagóga mellett áll a tornácos rabbiház. A régészek most vizsgálják a falait. A ház helyreállítására már gyűjti a pénzt egy amerikai alapítvány, persze az itthoniaknak is hozzá kell tenniük a maguk részét. Ami érthető, jegyzi meg kísérőnk, hiszen ez az épület nemcsak a falubelieké, hanem az egész országé, sőt mindazoké, akik messze földről azért jönnek ide, hogy megcsodálják. A mádi zsinagóga szakrális funkcióját is visszakapta, noha zsidó lakója már régen nincs a falunak. De ha Tóra-tekercseket hoznak ide, szertartást is lehet tartani benne.
A dombról lejövet, a falu főutcáján romjaiban is gyönyörű kúria vonja magára a tekintetet. Hatalmas kőkeretes kapuboltozatával, kovácsoltvas kapujával kitűnik a környező házak közül. Aspremont herceg, II. Rákóczi Ferenc sógora építtette, majd ugyanaz a sors várt rá, mint oly sok értékes magyarországi műemlékre. Állaga egyre romlott. Utolsó tulajdonosai eladták egy osztrák vevőnek – hallom –, akit csak néhanapján látnak a faluban. Az épület tovább pusztul, egyik felét haragoszöld futónövény takarja, a hajdani parknak szinte semmi nyoma. Pedig a településen egyre több az igényesen rendbe hozott kisebb-nagyobb lakóház, régi kúria.
Egy tizenöt hektáros családi szőlőbirtok gazdájának köszönhetően lélegzetelállító élményben is részünk lehet. Fölvisz a szőlők közé, Tokaj-Hegyalja legértékesebb dűlői közé, oda, ahonnan anno jókora darabot kiharaptak a dombból. (Éppen ott kellett kőbányát nyitni!) Szinte függőlegesen ereszkedik lefelé a kocsi a földúton, ami nem is út. Mégis épségben leérünk egy betonvályúba, illetve oda, ami megmaradt belőle. A jókora betontömbök úgy hevernek egymáson, mint szétdobált kártyalapok. A lezúduló víz kapta föl és törte össze őket. Mád is sokat szenvedett az özönvízszerű esőzések miatt. A károk teljes helyreállításához alighanem még sok idő kell annak ellenére, hogy kétszer is kapott némi gyorssegélyt a falu. Voltak persze olyanok is, mondják a helybeliek, akik a természet okozta károkat akarták kihasználni arra, hogy a maguk hasznára fordítsák a helyzetet.
Ha már itt vagyunk Mádon, muszáj elmenni Vizsolyba, abba a Hernád völgyében fekvő hajdani mezővárosba, ahol az első magyar nyelvű Bibliát, Károli Gáspár fordítását kinyomtatták. Árpád-kori eredetű mai református templomában őrzik a Károli-biblia egyik eredeti példányát. Az, amelyiket néhány éve elloptak (illetve megrendelésre ellopattak), szerencsére megkerült, most restaurálják. Két tárlóban az 1608 és 1974 között Európa különböző városaiban kiadott újabb példányokból mutatnak be néhányat. A templomkertet rendszeresen gondozzák, itt is rengeteg a virág. Néhány kilométer, és máris a Tokaj-hegyaljai híres hordóknak is nevet adó Göncön vagyunk, ott, ahonnan annak idején a kéziratokat Vizsolyba vitték. A település őrzi a katolikus templom kriptájában nyugvó Károli Gáspár emlékét. A vidék gyönyörű. A hegycsúcsokon Boldogkő és Regéc várának romjai. A Rákóczi-várnak is nevezett utóbbiban állítólag elrejtett kincsekről máig jó néhány mesebeli történet kering. Hallani is lehet őket a közeli Mogyoróskán, ezen a mesébe illő környezetben lévő településen.
Banalitás, de igaz: kár, hogy nem ismerjük eléggé saját országunk rejtett kincseit. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Borsod-Abaúj-Zemplénbe tartva sok helyütt érdemes megállni: a történelmi emlékek vagy a táj szépsége miatt. Az ilyen vidékre szokták mondani, ha Svájcban volna, turistaparadicsom lehetne, és lakói jól élhetnének. Nálunk ez még csak álom.
Kocsis Máté
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
