Magyarországon még mindig nem sikerült tisztázni, hogy hogyan viszonyuljunk a szovjet idők történelméhez. Többekben nagy felháborodást keltett a jelenlegi magyar miniszterelnök közelmúltban tett moszkvai kijelentése, miszerint a szovjet csapatok felszabadítóként érkeztek hazánkba. Ezért talán érthető, miért kísérik sokan különleges figyelemmel, hogy a kicsiny, másfél millió lakosú Észtország hogyan tudja rendezni múltját a Szovjetunió örökösével, Oroszországgal.
– Észtország rendezett szomszédi viszonyokat akar, de ez addig nem fog sikerülni, ameddig nem tisztázzuk a történelmi igazságtalanságokat. Nem akarjuk fölöslegesen feltépni a múlt sebeit, de józan paraszti ésszel is érthető, hogy múlt nélkül jövő sem létezik. A múltból pedig mindig tanulnunk kell – azért, hogy soha többé ne fordulhassanak elő a múltbeliekhez hasonló törvénytelenségek. Ezek az Európai Unió számára is fontos, sőt alapvető kérdések. Tehát el kell ítélni a kommunizmus okozta igazságtalanságokat is. Ebben vezető szerepet kell betölteniük az olyan kis országoknak, mint Észtország és Magyarország.
– Voltak-e Észtországban olyanok, akik ellenezték e felvetéseket?
– A nemzeti identitást, a kultúrát és a hagyományt ápoló jobboldali pártok, tehát az antikommunista konzervatívok világosan látják a kérdésben rejlő lehetőségeket, amelyek újabb lökést adhatnak a nemzet felemelkedésének. Néhányan, akik kommunista múlttal rendelkeznek, közülük is elsősorban azok, akik vezető beosztásban voltak, vannak, személyes komplexusként élik meg a helyzetet, de ez nem jelent akadályt a nemzeti politika alakításában.
– Az észt parlament annak idején határozatot hozott arról, hogy fel kell mérni a Szovjetunió okozta károkat. Ez azóta meg is történt, az eredményeket pedig az úgynevezett fehér könyvben tették közzé. Kik indítványozták ezt, és kik vettek részt a munkálatokban?
– A kárfelmérés már 1989-ben megkezdődött, amikor a parlament létrehozta a megszállás felszámolásának nemzeti kutatóbizottságát, amely 12 évig dolgozott az ügyön. A fehér könyv ma már angolul is olvasható az interneten (http://www.just.ee/orb.aw/class=file/action=preview/id=12709/ TheWhiteBook.pdf – a szerk.). Mindebben kezdeményező szerepe volt Lennart Merinek (észt köztársasági elnök 1992–2001 között – a szerk.). Az ő javaslatára állítottak fel 1998-ban egy nemzetközi bizottságot a károk felmérésére. A bizottság élére a nemzetközi tekintéllyel bíró finn politikust, Max Jakobsont kérték fel.
– A több mint százoldalas fehér könyv megdöbbentő adatokat közöl az észtországi szovjet megszállás következményeiről.
– A kétszeri szovjet megszállás, 1940–1941, 1944–1991 idején Észtország embervesztesége körülbelül 180 ezer fő volt, amely egy kis nép számára hatalmas vérveszteség. A gazdasági károkat megközelítőleg százmilliárd dollárra becsülik, az ország természeti értékeiben okozott károk meghaladják a négymilliárd dollárt.
– Most, hogy a kárfelmérések megtörténtek, mi a parlament következő lépése? Mikor tervezik benyújtani a kárigényt Moszkvának?
– A Parts-kormány 2004 decemberében hozott egy, a kommunista időkkel kapcsolatos határozatot, amelynek értelmében az igazságügy- és a külügyminisztériumnak közösen kell elkészítenie a Moszkvának benyújtandó kártérítési igényt. A kormány ebben a döntésében nagyon fontosnak tartotta az EU-val való együttműködést, valamint azt, hogy az unió alakítsa ki a saját álláspontját a kérdésben.
– Bennünket, magyarokat meglepett, hogy a mai Európában valaki szóvá merte tenni a megoldatlan határkérdéseket, hogy egy olyan hatalmas országgal szemben, mint Oroszország, a kicsiny Észtország ki mer állni a saját igazáért. A legutóbbi híradások azonban arról számoltak be, hogy Észtország mégiscsak ratifikálta azt az észt–orosz határegyezményt, amely szerint – az 1920-ban megkötött tartui békéhez képest – lemond területének öt százalékáról.
– Az észt parlament a napokban valóban ratifikálta a kérdéses határegyezményt, de világosan kimondva, hogy a tartui béke érvényben marad. A határegyezménnyel kapcsolatos döntéshozatal Észtország számára valóban rendkívül nehéz volt, de a jelenlegi helyzetben az országnak nagy szüksége van egy világosan kijelölt határra. Az észt parlament által az egyezmény szövegéhez fűzött mostani kiegészítés azonban lehetőséget és reményt nyújt a jövő generációinak arra, hogy újratárgyalhassák a kérdést, ha majd az oroszországi demokrácia, valamint a népeink közötti kapcsolatok fejlődése ezt lehetővé teszi.
Az orosz–észt határvita az utóbbi hetekben fordulatokban gazdag politikai csetepatévá terebélyesedett. Oroszország és Észtország május 18-án Moszkvában kétoldalú szerződésben rögzítette a határokat (azaz a mai de facto állapotot), ám június 27-én Oroszország „visszavonta” aláírását a dokumentumról, amikor kiderült, hogy az észt parlament csak külön záradékkal ratifikálta az egyezményt, amelyben utalást tett az 1920-as tartui orosz–észt békeegyezményre, amely Észtország számára kedvezőbb határokat jelölt ki. Vlagyimir Putyin orosz elnök július 3-án elfogadhatatlannak nevezte az észt parlament eljárását, és jogosnak tartotta az orosz visszakozást. Július 6-án Arnold Rüütel észt elnök viszont azt hangoztatta, nem kell visszaülni a tárgyalóasztalhoz, és az orosz törvényhozás alsóházának ratifikálnia kellene, mivel az észt parlament változatlan szöveggel fogadta el az egyezményt, a záradék nem jelenti azt, hogy Észtországnak területi igényei lennének Moszkvával szemben. Észtország és Oroszország között a határokat tehát továbbra sem rögzíti hivatalos dokumentum. (A képen az észt Narva és az orosz Ivangorod városát összekötő, és a Narova folyón átívelő híd látható.)
