Miután a női vízilabda észak-amerikai találmány, a magyar lányoknak az őshazába kellett elzarándokolniuk a remélt világbajnoki címért. No és ott kétszer legyőzni az őslakosokat, az elődöntőben Kanadát, majd a döntőben az Egyesült Államokat. A finálé első negyedében még csak kapaszkodtak a mieink, de a másodikban pozíciót cseréltek, felülkerekedtek, és hirtelen elengedték az amerikaiak kezét. A játékvezetők végre nem mérlegeltek, folyamatosan szórták ki a szakadatlanul szabálytalankodó ellenfelet, Pelléék pedig hasonló monotonitással vagdosták be a fórokat. Sőt, Tomaskovics center létére kétszer is betalált mezőnyből, félidőben 7-3-nál joggal hittük, minden a miénk.
Aztán majdnem semmi nem lett belőle. Teljes összeomlás és 14 percnyi gólszünet következett elöl, még szerencse, hogy a vetélytárs sem brillírozott, de 7-7-re azért egyenlített, jobb híján maradt a hosszabbítás.
No meg emberemlékezet óta az újabb magyar gól. Tomaskovics bődületes pipája, Valkay pattintása mégis mindenért kárpótlást adott, Drávucz pedig beállította a 10-7-es végeredményt, és szentesítette világbajnoki címünket. Amely így lett még feledhetetlenebb, hiszen egy mérkőzésen belül kétszer is sikerült megnyerni.
Férfiválogatottunk az elődöntőig olyan simán hozta a mérkőzéseit, hogy a kiemelkedő egyéni teljesítményekkel különösebben nem is foglalkoztunk – hősök ugyanis csak nehéz időkben születnek.
Mint csütörtökön, a görögök ellen, amikor a jó védekezés mellett két hérosznak köszönhettük a 7-6-os győzelmet: Biros Péter hat gólt lőtt a hétből – ha úgy tetszik, a 6-6-os döntetlent egymaga garantálta, Molnár centergólja kellett a vb-fináléhoz –, Szécsi Zoltán pedig képtelen szituációkban védett, ráadásul akkor, amikor leginkább kellett. A meccs elején még úgy tűnt, marad a szokásos montreali módi, a mieink 5-2-re, majd a harmadik negyed elején 6-3-ra vezettek. Csakhogy a görögök nem adták olyan könnyen a bőrüket, amilyen könnyen a játékvezetők nekik az emberelőnyöket. Sőt Fodor feleslegesen reklamált, amiért végleg cserével kiállították, majd főállású bekkünk, Vári is kipontozódott. A hellének szépítettek, ihletett hangulatba is kerültek, szurkolóik a negyedik negyed kellős közepén a himnuszt énekelték. A fohász átmenetileg meghallgatásra is talált, mert 6-5 után a 6-6-hoz is labdájuk volt, de Biros megúszásból 7-5-re növelte az előnyt, és innen már nem volt visszaút. Mindenki haladt tovább a szokásos pályáján: a magyarok a döntőbe, a görögök a vigaszkeresés felé.
Kemény Dénes szövetségi kapitány két nappal korábban azzal hagyta abba, hogy csapata adott esetben rossz játékkal is képes nyerni, és most innen folytatta: „Támadásban keveset nyújtottunk, és a bírók is a görögöknek kedveztek. Ha még ehhez jött volna a balszerencse, valószínűleg ki is kapunk.” Hát igen, az erő egyik jele a pillanatnyi, vagy akár 28 percnyi gyengeség beismerése. Biros Péter nehezebben formálta a szavakat, mert neki végképp nincs mit meggyónnia, kérkedni viszont nem szeret. „Azért nem én jutottam be a döntőbe, hanem a csapat – kezdte a szerény, de valóságos sztárok bevett fordulatával, majd hozzátette: – persze, jól úszom, és ezt a kontráknál kihasználtuk, de ha nem védekezünk így, semmire sem mentünk volna vele.” Így viszont mentünk, egészen aranyközelbe, amelyet a tavalyi olimpiához hasonlóan megint a bennünk már végzetüket látó szerbek elől kellene megkaparintani.
Úszásban is akad egy Birosunk, de a hétfős magyar küldöttségből itt Cseh László sokkal inkább egyszemélyes csapat. A 100 háton nyert bronzérme után például megígérte, lesz még ennél itt, Montrealban két jobb eredménye is, és fogadkozása felét 200 vegyesen már be is váltotta. Iszonyatos iramban kezdett, pillangón és háton Michael Phelps érvényes világrekordjánál jobb részidőket produkált, ennek megfelelően leszakította vetélytársait, köztük a nemcsak rekordként jelen lévő, hanem mellette tempózó, hús-vér Phelpst is. Csakhogy az amerikai a fordulóknál és mellen feljött, gyorson pedig lehajrázta a saját fizikai korlátait feszegető Cseh Lászlót. Aki 1:57.61-es idejével így is korszakos diadalt aratott, a vb-ezüst mellé megszerezte az Európa-csúcsot is, amelyet a finn Sievinen tizenegy esztendeje, az 1994-es vb-n állított fel Rómában. „Most érett férfivá. Ez már nem Lacika volt, hanem Cseh Laci” – jelentette ki Turi György edző, miközben tanítványa a sarokban ülve próbálta helyreállítani életfunkcióit. „Ennyire még sohasem úsztam ki magam, de abban maradtunk, hogy nagyon erősen kezdek, és ezt meg is valósítottam” – pihegte Cseh László, aki zárni még erősebben szeretne. Vasárnap 400 vegyesen, világbajnoki aranyéremmel. Mondhatnánk persze, azért ő a favorit, mert e számban nem indul Phelps. De az igazságot úgy is fordíthatjuk: azért nem indul, mert már ő is érzi, hogy Cseh az esélyes.
Kötelező még megemlíteni, hogy az olasz Magnini általános döbbenetre nyerte a nagyágyúk előtt a férfi 100 gyorsot, míg a lengyel Jedrzejczak elsősége női 200 pillangón abszolút nem meglepő, legfeljebb az, hogy csak 2:05.61-es világcsúccsal tudta visszaverni az ausztrál Schipper támadását.
Talán már csak mi emlékszünk rá, hogy pár éve még Risztov Éva volt a trónkövetelő, és titokban abban bíztunk, épp Montreal hozhatja meg az áttörést. Ehelyett tegnap 800 gyorson is kiesett. Méghozzá 8:42.81-gyel, 13.-ként, betegsége, sérülése, túlsúlya – amiért persze csak ő okolható –, minden egyéb nyűge mellett az élmezőnyhöz és korábbi önmagához képest is beláthatatlan, behozhatatlan hátrányban.
Eredmények. Úszás, férfiak, 100 m gyors: 1. Magnini (Olaszország) 48.12 mp. 200 m vegyes: 1. Phelps (Egyesült Államok) 1:56.68 p, 2. Cseh László 1:57.61 – Európa-csúcs. Nők, 50 m mell: 1. Rooney (Ausztrália) 28.63 mp, 200 m pillangó: 1. Jedrzejczak (Lengyelország) 2:05.61 p – világcsúcs. 4x200 m gyorsváltó: 1. Egyesült Államok 7:53.70 p. Vízilabda, férfiak: elődöntő: Magyarország–Görögország 7-6, Szerbia-Montenegró–Horvátország 5-4.
