A nagy Real Madrid-buli

A szervezők és a média velük érdekszövetségben lévő képviselői azt sulykolják, régen érzett öröm és elégedettség kell feszítse keblünket, amiért a Real Madridot elhozták nekünk Magyarországra. Igen, így: ők hozták el, csakis nekünk, és ajándékba. S hogy még nagyobb legyen az örömünk és az elégedettségünk, amit az átlagosan tízezer forintot kóstáló belépők esetleg lelohasztottak volna, jótékonysági akcióként igyekeztek tálalni a futballtörténelem legsikeresebb klubcsapata budapesti fellépését. Puskás Ferenc megsegítése volt a varázsszó, aminek a legfagyosabb szíveket is fel kellett olvasztania. Az Aranycsapat hajdani balösszekötője, a nyolcvannégy válogatott mérkőzésen nyolcvanhárom gólt szerzett olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes klasszis, a Real Madridnál is fényes karriert befutó játékos, a világon a legismertebb magyar ugyanis súlyos beteg. Ápolása rengeteg pénzt felemészt, aki rááldoz, az rossz ember nem lehet, népszerű annál inkább. Milyen nagyszerű ötlet is volt. Jótékonysági mérkőzésként beállítani a minimum százmillió forintos haszonnal kecsegtető vállalkozást.
A jótékonykodásnál ma nincs is jobb üzlet a világon.
Ebből is látható, hogy a magyar történelmi múltban minden ócska és avítt, régen még jótékonykodni se tudtak nagyjaink. Az élhetetlen Széchenyi sem volt modern és haladó, igazán kiköthette volna, hogy az Akadémia földszintjén működjön egy jól fialó kaszinó, vagy legalább cserébe koncessziót kérhetett volna a budapesti lóversenypályára, netán a dunai gőzhajózásra. Nem, ő csak úgy odadobta egyévi teljes jövedelmét. A kortársak meg vivátoztak, ahelyett, hogy a garanciákat, biztosítékokat firtatták volna.
A jótékonykodók szerint persze az lenne az ideális állapot, ha ma is csak kalapjainkat dobálnánk a magasba, s hagynánk őket üzletelni. Ezzel szemben hálátlanok vagyunk. Kérdezősködünk, mégis, menynyiért jön a Real Madrid, mennyi jut Puskásnak, mennyi lesz a várható haszon? Üzleti titok – így szól az udvarias, mégis elhárító felelet. Ami persze azon túl, hogy a válasz megtagadása, egyben beismerés is: nem tisztán jótékonysági indíttatású az akció, üzlet is van benne.
Szép lassan összeállnak a mozaikok. A Real Madrid Puskás Ferencre való hivatkozás nélkül alighanem el sem jön Budapestre, még a közszájon forgó 350 millió forintért sem. S a dolgok összevágnak, hiszen az ő nevével még mindig el lehet adni egy labdarúgó-mérkőzést. A jótékonykodás pedig kiváló eszköz az adóalap csökkentésére. Még a labdarúgó-szövetséget kell megpuhítani, hogy adjon engedélyt a találkozóra, állítson ki ellenfelet. S bár nem egészen a hivatali ügyrendnek megfelelően intézik a dolgokat – az MLSZ elnöksége utólag szükségét is érzi határozat meghozatalának, hogy a jövőben milyen feltételekkel lehet „sztármeccset” megszervezni –, a jelenben Demján Sándornak annak ellenére erős a befolyása, hogy ligaelnökként megbukott, így a magyar labdarúgás már hivatalosan is kiáll a mérkőzés megrendezése mellett.
Ekkor működésbe kezd a médiagépezet. Sajtótájékoztatót sajtótájékoztató követ, egymást érik a sztárinterjúk, természetesen exkluzív kiadásban, s beindulnak a hazai sztárok is. Persze nem a futballisták, mert nálunk közülük senki sem sorolható ebbe a kategóriába, a hivatásos sztárok viszik a szólamot. Győzike például büszkén hirdeti, ő ugyan még sohasem járt futballmeccsen, de a Beckhamet ő is megnézi, mert ez mégiscsak magas színvonal. Ő már csak tudja.
De ne bántsuk a sztárokat, a Real-látogatás után nem miattuk keserű a szánk íze. Ők egy másik jótékonysági mérkőzést színesítettek a megjelenésükkel. A Forma–1-es válogatottét. A labdarúgó-mérkőzéseket a jó futball miatt szeretőknek ugyan kicsit bizarrnak tetszett az ötlet, hogy Michael Schumacher cseleinek kell tapsolnia. Ám megható volt, hogy a világ talán leggazdagabb sportolója és Böjte Csaba, a dévai árvák pártfogója, a magyar szellemi megvilágosodás előfutára közös célért fog össze. Értékelendő gesztusként nemcsak egykori ismert futballisták, hanem más sportágak jeles képviselői is, Lékó Pétertől Perez Carlosig vállalták a játékot, s az is kiderült, hogy tudnak bánni a labdával. De hogy Hajós Andrásnak és Bakáts Tibor Settenkedőnek miért éppen a Puskás-stadionban kellett életében először labdába rúgnia – azaz legalább belerúgtak volna, helyette úgy dőltek jobbra-balra a legelemibb „téri” cselekre, mint krumpliszsák a rázkódó vonaton –, arra nincs épeszű magyarázat.
A Real Madrid-buli is szolgáltatott újdonságokat. A világon először Magyarországon kértek pénzt egy edzés megtekintéséért. Az újabb kiváló marketinghúzáshoz nyilván a brazil válogatott tavalyi látogatása szolgáltatta az alapot. Ronaldinhóék gyakorlására mindenki megdöbbenésére tömegével érkeztek az emberek a Puskás-stadionba, újabb és újabb szektorokat kellett megnyitni, végül már a tréningre összejött a telt ház. Ugyanezért az élményért 4490 forintot már nem szívesen fizetnek ki az emberek. Húszezer helyett így jóindulattal csak ötezren figyelték Zidane-ék edzését. A meccsnapra is jutott egyedi megoldás. Magyar labdarúgó-válogatott alighanem először és egyben utoljára játszott sárga-fekete szerelésben. Az indok persze sejthető, ez nem hivatalos, hanem az alkalomra összeállított, úgynevezett Puskás Ferenc-válogatott volt. De kérem szépen, ha a parlamenti, az újságíró-, a színész- és még ki tudja, milyen válogatott húzhat nemzeti színű szerelést, akkor a Puskás Ferenc nevét viselő miért nem? A látványba még nagyobbik fiam is belezavarodott, pedig éppen a sportközvetítéseknek köszönhetően fújta már háromévesen a Himnuszt. Olyan furcsa színű ruhában vannak a magyarok, kinek szurkoljak? – kérdezte tőlem. Megnyugtattam, hogy azért természetesen a magyaroknak. Bár arról nem vagyok meggyőződve, hogy a helyszínen és a képernyő előtt mindenki így érzett.
S ezzel csokorba gyűltek az egész rendezvényt díszítő hamisságok. Először is, miért kell Puskás Ferenc megsegítésére jótékonysági mérkőzést szervezni, miközben nála gyengébb, mai kiadása, Raúl euróban mérve is milliomos? Vagy Puskás korában nem volt helyén a futball, vagy mára csúsztak el az arányok. De ha már Puskás támogatása a cél, akkor miért nem lehet ezt nyíltan megtenni? Ez önmagában még nem zárja ki az üzleti alapú lebonyolítást. Ha pedig az egész vállalkozás alapvetően üzlet, akkor illendő a korrekt elszámolás.
A szervezők ígérete szerint ez csak idő kérdése. Kíváncsian várjuk. Addig marad a találgatás, hogy Puskásnak az árverésre felkínált labdából származó bevételen (kb. 2 millió) felül 20 millió forint, netán annál több (kevesebb?) jut-e, s az mire elég? Gyógykezelése ugyanis meghaladja a havi egymillió forintot, amit a Real Madridtól rendszeresen utalt négyezer euró és a Nemzet Sportolója címért járó bruttó félmillió forint csak szűkösen fedez. Csak nehogy az derüljön ki, hogy Puskás nem jó üzlet, a vállalkozás veszteséges.
Szegény Puskás, a körülötte zajló cirkuszból, talán szerencséjére, már valószínűleg szinte semmit sem érzékel. Példája azonban elszomorító. A hősök vagy tönkremennek, vagy áruba bocsátják magukat. Önmagukért ma már senkinek sem kellenek.