A rádió vétke

Gellért Kis Gábor beváltotta fenyegetését. A Magyar Rádiót a saját tulajdonaként kezelő főkurátor az intézményt megillető e havi 650 millió forintból mindössze 280 millió továbbutalásához volt kegyes hozzájárulni. Miután az összeg csupán a közterhek esedékes befizetését fedezi, Gellért Kis a rádiósok egzisztenciális biztonságát, végső soron a közszolgálati médium működését veszélyezteti. Mindezt azért, mert a rádió távozó elnöke és a nagykuratórium nem a neki tetsző személyt jelölte ki az intézmény ideiglenes vezetőjének. Az e körüli jogvita egyelőre megoldásra vár, azt pedig senki nem tudja, hogy a kuratórium mikor lesz képes kétharmados többséggel megválasztani Kondor Katalin utódját. A rádió fenyegetettsége így tartós állapottá válhat, míg a zsaroló üzenet egyértelmű: behódolás vagy anyagi csőd. Hiába a tartózkodó nyilatkozatok, amíg nem fogja le kurátora rádióra emelt kezét, az MSZP osztozik a rossz emlékű médiaháború újraindításáért viselt felelősségben.
Amikor e témáról szólunk, érdemes a hasáb tetejére pillantva a dolgot őt magát, a Magyar Rádió működését megvizsgálni. Az egymásnak feszülő erőket ez különösebben nem érdekli, mégis a tisztánlátás érdekében – vagy ha úgy tetszik, a magunk szórakoztatására – próbáljuk meg a méltányos kritika mérlegére helyezni Kondor Katalin tevékenységét. Már csak azért is, mert a kormányoldal Hollós János megbízásában a kondori korszak továbbélését sejti. Az MSZP és az úgynevezett SZDSZ elfogult, a Fidesz érdekeit kiszolgáló, szélsőséges nézeteknek is fórumot biztosító intézményként, a jobboldal a kiegyensúlyozott közszolgálati tájékoztatás ostromlott váraként tekint a rádióra. Az érzelmi megközelítésen túl az ellenzéki véleményformálók eddig jórészt adósak maradtak álláspontjuk tételes indoklásával. (Ilyesmit Gellért Kistől és a Kondor-féle vezetést falkában támadó sajtómunkásoktól botorság lenne várni.)
A Magyar Rádió összességében megállta a helyét a kereskedelmi csatornákkal folytatott hallgatottsági versenyben, ráadásul úgy, hogy közszolgálati profiljához ragaszkodva ellenállt a bulvárosodásnak. Eközben fenntartotta gazdálkodása stabilitását. A Krónika piacvezető rádiós hírműsorként a közszolgálati tájékoztatás kulcsintézménye. Bár egyes műsorait, azok szerkesztését érhetik szakmai bírálatok, a hírfolyam kiegyensúlyozottságát, korrektségét a kormánypárti irányítású ORTT anyagai is alátámasztják. Az előző ciklusban a baloldal szemében botránykő volt a hetente jelentkező miniszterelnöki interjú; amióta Gyurcsány Ferenc is él a lehetőséggel, mintha halkult volna a műfajt kárhoztatók kórusa. Hosszú ideig a Vasárnapi újság volt a kormánypártok első számú célpontja, a műsor élén történt váltás, a vadhajtások lenyesegetése óta már csak rutinból támad néha-néha az önkéntes gondolatrendőrség. A Vasárnapi újság továbbra sem értéksemleges magazinműsor, de nem az a jórészt közismerten balliberális szemléletű alkotók által készített kulturális vagy politikai műsor egynémelyike sem (lásd 16 óra). Nem a rádió vezetését, hanem a médiaviszonyainkat minősítő gyakorlat, hogy a különféle vélemények kiegyensúlyozása alkotmányos követelményének ilyen sajátos módon szereznek érvényt az intézménynél. (Mennyivel tisztességesebb eljárás ez, mint a Rudi Zoltán-féle pártszolgálati televízióé, ahol a botrányos Nap-keltétől Friderikuszig szinte mindenhol egy irányba lejt a pálya!) Ezt a tipikusan magyar modellt Kondor Katalin megörökölte elődeitől – itt jegyezzük meg, hogy a rádió felsorolt erényeihez szintén van közük a korábbi vezetőknek –, s valami hasonlóval már Hankiss Elemér is kísérletezett az MTV-ben az ellenhíradó (Egyenleg) indításakor. A jobboldalt gyűlölő, időnként az elnök asszony belső ellenzékeként fellépő kollégák ellen csak a legszélsőségesebb esetben lépett fel a vezetés: talán a legemlékezetesebb ilyen ügy Bolgár György végkielégítéssel kipárnázott „mártíromsága” volt.
Kondor Katalin leginkább személyes meggyőződését nem leplező közszerepléseivel hívta ki maga ellen a hatalompártiak haragját. Hamar a jobboldali közönség egyik kedvencévé vált, ami csak erősödött a gyalázatos ügynökvád összeomlása után. De e körben nem övezi őt nagyobb tisztelet, mint annak idején Gombár és Hankiss urakat a másik oldalon. S ami ennél jóval fontosabb: mindennek nem volt hatása a rádió működésére, a Krónikát például bizonyíthatóan nem csupán a jobboldali közönség tekinti hiteles tájékozódási pontnak. A kormánypártok leginkább ezért akarják megkaparintani a rádiót: az ő szemükben az egyenlő feltételek biztosítása jelenti a Fidesz uralmát. Nem Kondor Katalin elnöki működése, hanem a megőrzött hitelesség és kiegyensúlyozottság a Magyar Rádió megbocsáthatatlan vétke.
Még nem tudni, hogy a kiszolgáltatott rádiósok számíthatnak-e a teljes szakma szolidaritására, Haraszti Miklóstól és másoktól eddig például csupán mellébeszélésre futotta. Jellemző eset: munkatársunkkal beszélgetve a sajtószabadság egyik legádázabb, a nemzetközi porondon is aktív őre Gellért Kis Gábor lépését a közmédia legnagyobb törvénysértésének nevezte, de elfogultsága és gyávasága megakadályozta abban, hogy véleményét nyilvánosan is vállalja. Pedig talán ő is tudja: nem Kondor Katalinnak vagy Hollós Jánosnak tartozik ezzel. A máskor oly hangos médiaértelmiség hallgatása ismételten azt bizonyítja, e társaságnak nincsenek elvei, csak pártos érdekei. Eötvös Pál Gellért Kis Gábort elítélő tegnapi nyilatkozata halvány optimizmusra ad okot, azért csak arra, mert nem feledkezett el a „másik oldal” bírálatáról, és a közhelyszótárt felütve a médiatörvényt bírálta. Ami lehet, hogy rossz, de amíg nincs másik, mégiscsak azt kellene betartani, meg az uniós szabályokat.
Kellene már egy valóban demokratikus charta. Ajánlott jelszavak: El a kezekkel a Magyar Rádiótól! El a kezekkel a szabad sajtótól!