Kaukázusi rádiókör

Nincs a Magyar Rádiónak elnöke – megbízott elnöke viszont vagy kettő is van, vagy egy sem. A kaukázusi krétakörre emlékeztető tekervényes történet közben szerencsére az adás zavartalanul folyik. Kondor Katalin vezetői mandátuma – miután a bíróság által alávaló rágalomnak minősített politikai célzatú ügynökvádakkal nem sikerült az elnök asszonyt idő előtt „kilőni” – kerek négy esztendő múltán lejárt, s gondos gazdaként távozása előtt megbízta az ügyvezetéssel az utód megválasztásáig szóló időtartamra Hollós János alelnököt, amely lépést még Gellért Kis Gábor, a rádiókuratóriumi elnökség szocialisták által delegált feje is tudomásul vett. Aztán történt valami. Talán leszóltak a pártközpont(ok)ból, hogy nem lesz ez így jó: vészesen közelegnek a választások, s a rádió ostroma kívülről még 1956-ban sem sikerült – mindenesetre Gellért Kis álláspontot váltott, s azt kezdte hangoztatni, hogy az ügyvezető elnököt kinevezni a leköszönő elnök helyett a kuratóriumi elnökség joga. Meg is környékezték sebesen a másik eddigi rádióalelnököt, s megindult a kampány Hollós diszkvalifikálására. Ám ekkor beütött a mennykő: a civil nagykuratórium – amelyet Gellért Kis és társai afféle díszítősornak képzelnek el a tulajdonosi jogok gyakorlásában – megmakacsolta magát, s véleményt kívánt nyilvánítani e kardinális kérdésben. Gellért Kis azonban valahogy épp ezt nem akarta: merő véletlenségből épp akkor rekesztette be a nagykuratóriumi ülést, amikor a voksolásra került volna a sor. Szerencsére a helyettese, Szadai Károly is felteheti szavazásra a kérdést, így aztán ország-világ előtt világossá válhatott: a civil kurátorok Hollóst akarják az interregnum idejére.
Az utóvédharc szinte a döntés pillanatában kezdetét vette. Pető Iván, a parlament kulturális bizottságának SZDSZ-es elnöke például olyan szomorú lett a Nap-kelte stúdiójában az uralkodó médiaállapotoktól, hogy a néző majdnem sírva fakadt. Mellékes körülmény, hogy az uralkodó médiaállapotokat nem csekély részben Pető és elvbarátai barkácsolták össze, de Pető megnyilatkozásai az általa betöltött kultúrpozícióra való alkalmasság tekintetében is elbizonytalaníthatják a választópolgárt. Szerinte például a médiában „olyan se volt, hogy királyságot alapítottak, és maga nevezte meg az utódját, hogy is mondjam: a trónról lemondó vagy mandátumát befejező uralkodó”. Létezik az, hogy Pető médiapolitikusként ne értesült volna arról, hogy sikertelen elnökválasztások esetén miként oldották meg a Magyar Televízió vagy a Duna Televízió irányítását? Vagy talán a bizottsági elnök úr nem bízik a törvényességben? Ez könnyen lehet, hiszen szerinte „lesz nyilván egy per, és évek múlva vagy hónapok múlva majd hoznak egy ítéletet, amit lehet, hogy másodfokon az ellenkezőjére fordítanak”. Bizony, lehet. Ez a montesquieu-i jogállam, kedves Pető úr. Aki szerint „a szabály egyértelmű: a kuratórium elnöksége ad megbízást” – de ezt a helyet nem tudja megmutatni a médiatörvényben. „Ha jól emlékszem, szabályozó is van tételesen” – rebegi; de rosszul emlékszik.
Ehhez képest az MSZP által delegált Gellért Kis Gábor pitiánersége – hogy Kondor megbízatása július 31-ig vagy augusztus 1-jéig tartott-e – valósággal szórakoztató. (Erről jut eszembe: mit sem tudni arról, hogy áll a pere a Heti Világgazdasággal, amiért bizonyos Gellért Gábor – történetesen Gellért Kis Gábor adataival – felkerült a HVG Online hírhedt ügynöklistájára.) „Boldog egyébként az az ország, amelynek mondjuk a rádió, a közrádió elnökválasztása ilyen hihetetlenül fontos probléma” – mondta. Hát igen. De mindig akad néhány boldogtalan.