A rádiónál bekövetkezett, 1956. október 23-i lövöldözés kezdetét taglaló tanulmányok roppant ellentmondásosak. A visszaemlékezők csak egy-egy szeletét ismerik az eseményeknek, ezekből áll össze a kép. Mindenesetre amit Borbély Pál, az egykori sokszoros válogatott kosárlabdázó, 1954-től a Népsport munkatársa nyugdíjasként ma elmondott, korábban ismeretlen volt a közvélemény előtt.
Ismeretes, hogy október 23-án este fél kilenc előtt néhány perccel Nagy Imre lépett a Parlament erkélyére, akit először megéljeneztek, majd a megszólítás miatt („Kedves elvtársak!”) kifütyültek. Ezt követően a tömeg skandálni kezdte: „Nincs elv-társ! Nincs elv-társ!” A hallgatóság között ott szorongott Borbély Pál is. És ekkor jött a hír, hogy a rádiónál lőnek. Még délután fél hat tájékán ugyanis a tüntetők egy része, körülbelül öt-hatszáz ember a Kossuth Lajos térről a rádió elé vonult, hogy beolvassa az egyetemisták követeléseit.
Nagy Imre beszéde után kollégánk a tömeg egy részével a Kossuth térről a rádióhoz tartott. Elhagyták a Blaha Lujza teret, a Nagykörúton haladtak tovább, majd az első keresztutcán, a Bérkocsis utcán igyekeztek a Gutenberg tér felé.
– Énekelve érkeztünk el a Bérkocsis utca sarkáig, amikor a menet eleje befordult a Gutenberg tér felé – emlékezett Borbély Pál. – És ebben a pillanatban eldördült három puskalövés. Óriási kiabálás volt a válasz. Az emberek visszaszaladtak a körútra. Közben kiemeltek egy szőke egyetemista gyereket, aki fejlövést kapott, és azonnal meghalt. Állítom, hogy ő volt 1956 első halottja! Láttam, megéltem, nem másoktól hallottam. Tanácstalanok voltunk, mi legyen a halottal. Javaslatomra elvittük a Szabad Nép székházához – én nyitottam ki az ajtót –, fel az első emeletre, a főszerkesztőnek volt egy nagy asztala, arra fektették rá, és letakarták egy nemzeti színű zászlóval.
– Vajon ki volt ő?
– Sajnos fogalmam sincs. Rajta kívül még egy nő kapott haslövést, de őt elvitték a mentők. Amikor visszamentem a helyszínre, akkor már őrjöngve kiabáltak az emberek, tudniillik kiderült, hogy a Bérkocsis utcát, illetve a körútról a Gutenberg térre vezető következő útszakaszt, a Békési utcát – ez torkollik a Bródyba – lezárta két ávós teherautó.
– Tőlük jöhetett a három lövés?
– Egyértelmű. Az autókon hasaltak, és így figyelték, hogy mi történik. Időközben a Békési utcából kikanyarodott egy zöld színű kis terepjáró, egy ávós tiszt ült benne, ő is vezetett. De elfeledkezett arról, hogy korábban a Nagykörúton pályajavítás okán a villamossínek mellől felszedték a köveket, így aztán elakadt a sínek között. Már nem tudtam végignézni, ahogy a tömeg a kockakövekkel meglincselte.
– Mi történt ezután?
– Még előzőleg arra lettem figyelmes, hogy azt kiabálták az emberek: „A fiúk elmentek fegyverekért.” És valóban. Mire visszakanyarodtam a Rákóczi térről, mert nagy ívben elkerültem a lincselés helyét, addigra már jött egy teherautó, és hozta a fegyvereket a Kiliánból. Puskát és lőszert. Utóbbit a jellegzetes faládákban. Olyan felnőtt és gyerek is fogott fegyvert, akinek fogalma sem volt arról, hogyan kell a töltényt betölteni. Persze mindjárt akadtak, akik segítettek nekik. A fegyverek láttán a két teherautó ávósai is jobbnak látták kereket oldani. Én visszasiettem a Szabad Nép székházához, elbeszélgettem néhány nyomdásszal, aztán igyekeztem haza – a Bartók Béla úton laktam akkoriban –, hogy elmondjam: visszamegyek a laphoz, mert a „Hazugság házát” – így nevezték a Szabad Népet – fel akarják gyújtani. Amikor éjfél körül átjöttem a Szabadság hídon, a Kálvin téren meg kellett állnom, mert a Ráday utca felől teherautók érkeztek; a rajta lévők azt énekelték: „Vörös Csepel, vezesd a harcot, Váci út, felelj neki.” Fegyverrel a kezükben leszálltak, a Múzeum-kerten, illetve a Tildy-palotán keresztül hátbatámadták a rádiót, és szerintem ők foglalták el. Hátulról, a csepeli munkások!
A rádió őrségének életben maradt tagjai október 24-én reggel kilenc órakor tették le a fegyvert.
origo.hu
Nagymama filléres trükkje: ettől burjánzik a muskátli egész nyáron
