Mahmúd Abbász több mint húsz éve palesztin elnök. Régóta nem is tartanak náluk elnökválasztást, amibe szép lassan mindenki beletörődött. De Abbász egyrészt majdnem kilencvenéves, másrészt Izrael nem vele háborúzik, hanem a Hamásszal. A névleges palesztin vezető a margóra szorult ugyan, de így legalább nem kap idegösszeroppanást. A tévében követi a fejleményeket.
Volodimir Zelenszkijnek nincs ekkora szerencséje Ukrajnában. A külföld után otthon is megcsappant a tekintélye, a jelek szerint az ukrán belpolitika erős emberei is unják az uralmát. Tavaly lejárt az ötéves elnöki mandátuma, ám a háború miatt nem tartottak új választásokat, hanem meghosszabbították a hivatali idejét. Lassan három és fél éve nem lehet tudni, hogy meddig tart a háború, illetve Zelenszkij hatalma.
Érezhetően nő a belső elégedetlenség. Az ottani közvélemény-kutatások megbízhatóságát nehéz megítélni (igaz, lassan nálunk is bohózatba fulladnak). De egy friss mérés például Valerij Zaluzsnij, a tavaly kegyvesztetté vált vezérkari főnök biztos győzelmét vetíti előre Zelenszkijjel szemben. Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere, a volt bokszbajnok is fészkelődik. Szerinte Volodimir Olekszandrovics rendszere már nemcsak „szaglik” a tekintélyelvűségtől, hanem egyenesen „bűzlik”.
Hasonlóan éles bírálatot fogalmazott meg Zelenszkij elődje, Petro Porosenko is, aki szerint az elnök a rendkívüli felhatalmazás örve alatt ellenfelei kiiktatására törekszik. Leszámolásokról, razziákról beszélnek. Olekszandr Dubinszkij előzetes letartóztatásban lévő, hazaárulással vádolt volt képviselő – egyébként az elnöki párt, a Nép Szolgája frakciójának volt tagja – azt állítja, Zelenszkij minden eszközt bevet, hogy kizárja majd a háború miatt külföldre menekült milliókat a szavazásból.
Mindezek a vádak – a legalább annyira demokratikusan megválasztott exelnök, polgármester és volt képviselő szájából – azért érdekes adalékok, mert a Nyugatnak évek óta Zelenszkij volt a lieblingje (Brüsszelnek ma is az), az ukrán szabadság, demokrácia, jogállamiság és más finom falatok letéteményese; vég nélkül hallgathattuk erről a tündérmesét és a lózungokat.
Természetesen Vlagyimir Putyin ellenpontozására, mintha a világ fekete-fehér lenne, akár egy amerikai film, pusztán azért, mert 2022-ben Oroszország támadta meg Ukrajnát.
Most már lényegében a saját honfitársai mondják ki: Zelenszkijt a háború élteti. Nem ő a nép szolgája, hanem a nép lett az övé.
De változnak az idők. Volodimir Olekszandrovics szempontjából külföldön sem alakulnak jól a dolgok.
Washingtonban már messze nem olyan fontos, mint az előző amerikai elnök alatt – most éppen fegyvereket vonnak meg tőle –, az ukrán korrupciót, a nyugati adományok széthordását is nagyon unják már, és a hágai NATO-csúcson is letekerték a hangerőt, amikor Ukrajna került szóba. Trumpnak csak púp a hátán. Mindeközben pedig Moszkva nem tágít, úgy látszik, nem sürgeti az idő. De árulkodó, hogy a francia elnök – Macron olyan, mint egy elsőéves bölcsész: soha semmi fontosról nem akar lemaradni – közben felhívja a Kremlt (lám, lám, neki szabad?!), és csaknem három év elteltével órákig beszélnek Putyinnal, a tűzszünet lehetőségét is érintve.
Zelenszkij feleannyi idős, mint az agg Abbász: feltehetően nem teázással akarja tölteni hátralévő napjait. A világ viszont olyan ukrán elnökben érdekelt, aki majd a tűzszünetről, békéről, Ukrajna újjáépítéséről – mi tegyük hozzá azt is: a kárpátaljai magyarok jogairól – úgy tud tárgyalni, hogy amit mond és aláír, annak súlya lesz, a külföld mellett saját honfitársai is elfogadják.
