Nem ez az első alkalom, hogy többéves keretszerződést tervez kötni a közútkezelő, 2020-ban a mostanihoz nagyon hasonló feltételekkel írt ki keretmegállapodást. Az akkori, 2021 és 2024 közötti időszakra szóló megállapodás négyszázmilliárd forintról szólt, de a teljes összegen és munkálatokon összesen nyolc cég osztozott. Bár a felújításra fordítandó forrás ezúttal nagyobb, abban nincs változás, hogy ugyanolyan területi elosztásban és régiók szerint írták ki a közbeszerzést, mint öt éve.
A Világgazdaság kérdésére akkor a Magyar Közút azt írta, hogy a közbeszerzési eljárás összetettsége és az ajánlattételi és bírálati határidők alapján a Magyar Közút Nonprofit Zrt., mint ajánlatkérő várhatóan
2025. év harmadik negyedévben zárja le a keretmegállapodások megkötésére irányuló közbeszerzési szakaszt és köt keretmegállapodásokat.
Ez azonban még nem azt jelenti, hogy egyből elindulhatnak a munkagépek. A Magyar Közút ugyanis ezt követően verseny újranyitásokat kezdeményez, csak ezek tartalmazzák a konkrét felújításokat és útszakaszokat. Tehát a miniszter által elmondottak alapján október-november előtt aligha kezdődnek meg a rekonstrukciós munkák.
Annak ellenére, hogy 2021–2022 környékén volt egy nagyon jelentős felújítási hullám, épp az említett keretmegállapodásnak köszönhetően, még mindig óriási mennyiségű felújításra szoruló út van Magyarországon, és ezt a Magyar Közút adatai is alátámasztják.
A teljes cikk a Világgazdaság oldalán olvasható.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!