Kétkedéssel teli évforduló Bosznia-Hercegovinában

Tíz éve, hogy megelégelve a nyugati hatalmakkal folytatott packázást és a boszniai rémtetteket, történelmi lépésre szánták el magukat a NATO vezetői. A katonai szervezet úgy határozott, hogy a helyi szerbek elleni légicsapásokkal kényszeríti ki a békét az egykori jugoszláv tagköztársaságban.

Szarajevó háborús ostromának legszörnyűbb bűncselekményére emlékezett a sokat szenvedett boszniai főváros. Tíz évvel ezelőtt – pontosan 1995. augusztus 28-án délelőtt tizenegykor, piacnapon – egy 120 milliméteres aknagránátot lőttek a Szarajevó feletti trebevicsi szerb állásokról a Markale piactérre, amelyen ott tolongtak Szarajevó nélkülöző polgárai, akik az utolsó dollárjaikkal, márkáikkal igyekeztek élelmiszert (ha mást nem, hát csalánlevelet) vásárolni.
A pusztítás leírhatatlan volt. Negyvenhárom embert gyilkolt meg, tépett szét a piac bejáratánál a tömegbe csapódó gránát, nyolcvannégyet sebesített meg, sokukat örökre nyomorékká téve. Az erről szóló felvételeket csak erős idegzetű emberek tudták végignézni. Nehéz elfelejteni a képet, amint egy fiú, kezében tornacipővel, sokkos állapotban jelenti az ENSZ-szakértőnek: ez a bátyám cipője.
A boszniai fővárosban a folyamatos gyilkolás ideje ez. A Szarajevó feletti hegyekről a szerb mesterlövészek lőttek a tejért vagy vízért sorban állók valamelyikére, vagy nyitottak tüzet nehézfegyverekből, ha valahol mozgolódást észleltek, legyen az akár temetés.
A markalei támadás azonban fordulópontot jelentett a boszniai háborúban. A világgá röpített hír, a vérfürdőről készített felvételek megdöbbentették a világot, s ez váltotta ki a NATO-légierő beavatkozását. A tragikus hír Alija Izetbegovic elnököt Mostarban érte, innen indult volna Párizsba. Első pillanatban azt fontolgatta, hogy visszatér Szarajevóba, de végül úgy döntött, folytatja útját Párizsba. „Megkérdezem őket, meddig tart a közömbösség, meddig tűrik az erőszakot” – nyilatkozta. A választ megadták az Avianóból felszálló harci gépek. 1995. augusztus 29-e volt. A katonai cél: „a Szarajevó körüli védett övezet megtisztítása.” Lőtték a vogoscai Pretist, a lukavicai laktanyát és a Szarajevó körüli szerb állásokat. Paléban kitört a pánik, adták hírül annak idején a médiumok. Aztán következtek a kétségbeesett cáfolatok. A szerb propaganda azt akarta elhitetni, hogy a muzulmánok maguk követték el a véres merényletet maguk ellen, hogy kiprovokálják a nemzetközi intervenciót. Bill Clinton akkori amerikai elnök arról beszélt, hogy méltó választ adtak Szarajevó gránátozására. Ezt követte a NATO ultimátuma. A boszniai szerb haderőnek tüzet kellett szüntetni, s húsz kilométerre visszavonni ütegeit a fővárostól. Ennek csak Milosevics nyomására tesz eleget Ratko Mladics tábornok, a boszniai szerb erők parancsnoka.
A NATO-légicsapások megnyitották az utat, az úgynevezett kék utat Szarajevóba – élelmiszer, víz és áram érkezik a városba –, de nagy lépést jelentettek a daytoni megállapodás felé is, amivel véget vetettek a boszniai háborúnak.
A bosznia-hercegovinai médiumok megemlékeznek a háborúban fordulópontként számon tartott markalei vérengzésről, még a Banja Luka-i lapok is. Ám a szarajevói újságok arra is utalást tesznek, hogy a bosnyák tábornokok, akik a védelmet vezették, most Hágában vannak, azokat pedig, akik ártatlan polgárokat lövettek, tíz év után sem érte el az igazságszolgáltatás.