Melegedő Európa

Az év első hét hónapjában 140 ezer hektár (mintegy három Budapest nagyságú terület) erdő égett le Dél-Európában – tartalmazza az Európai Bizottság legutóbbi jelentése. Spanyolországban a szokásos csapadéknak csak a fele esett le, a spanyol kormány szerint az ország egyharmada sivataghoz hasonlít. Az ország nagy részén vízkorlátozást kellett bevezetni és a gabonatermés a szokásos felére esett viszsza. E hírekkel szinte egy időben a New Scientist magazin arról számol be, hogy Szibériában egy Európa nagyságú fagyott tőzegmocsár kezdett el olvadni, amely, a benne megkötött metán felszabadulása miatt, évi 700 millió tonna üvegházhatást okozó gázt fog az atmoszférába bocsátani, ami a következő száz évben megduplázhatja a légkör szén-dioxid-tartalmát és jelentősen felgyorsíthatja a globális felmelegedést.
Stavros Dimas, a környezetvédelemért felelős uniós biztos szerint a klímaváltozást már nem lehet kétségbe vonni. Ha az átlaghőmérséklet 2,5 Celsius-fokkal az ipari korszak előtti fölé emelkedik, az súlyosan fogja befolyásolni a vízellátást azokban az országokban, ahol a víz már most is szűkös erőforrásnak számít. Az unió 455 millió lakosából mintegy hetvenmillió él a tengerpartok közelében, a tengerszint növekedése ezek településeit és megélhetési lehetőségeit veszélyezteti.
Az mindenesetre tény, hogy Európa átlaghőmérséklete az elmúlt száz évben 0,8 Celsius-fokkal növekedett, és az elmúlt évtized volt a legmelegebb. A legújabb előrejelzések szerint 2100-ig a Föld átlaghőmérséklete 1 és 6 fok között növekedhet, és a tengerszint mintegy 90 cm-rel fog emelkedni. Az Európai Bizottság 2010-re szóló hatodik környezetvédelmi akcióprogramja rámutat, hogy e változásnak igen pusztító következményei lehetnek. A szárazság és ezzel a mezőgazdaság összeomlása számos országban veszélyeztetheti a társadalom stabilitását, amelynek ma is tanúi vagyunk Afrikában. Ugyanakkor igen kevés az esély e tendencia megfordítására. Az emberi tevékenységgel kapcsolatos üvegházhatást kiváltó gázkibocsátás alapvetően az energiafelhasználáshoz kapcsolódik, és itt ma igen nagy a különbség az egyes térségek és különösen a fejlett világ és a feltörekvő országok között. Például az Egyesült Államok egy főre vetítve csaknem kétszer annyi energiát használ fel, mint Európa, de tízszer annyit, mint Kína és huszonötször annyit, mint India. A világ energiafelhasználása az utóbbi évtizedekben lassult ugyan: míg a hetvenes évtizedben évi átlagban 3,3 százalékos volt a növekedés, ez a kilencvenes évekre egy százalékra esett vissza; a jövőre vonatkozó prognózis, elsősorban az ázsiai országok gazdasági felzárkózása miatt, azonban újból az energiaigények növekedésének felgyorsulását jelzi.
Bár mindenki – az Európai Bizottság e tárgyú javaslatai is – kiáll az energiaigények mérséklése és a környezetbarát energiafelhasználás mellett, a valóságban ennek létrehozása igen erőteljes gazdasági nehézségekbe ütközik. Míg a hőenergia-termelés viszonylag gazdaságosan oldható meg olyan helyi újratermelődő energiaforrásokból, mint a geotermikus energia, a napenergia vagy a biomassza, a villamos-energia-termelés esetében a költségek a többszörösükre nőnek, különösen a napenergia tekintetében az ár a hússzorosát is eléri a jelenlegi fosszilis energiaforrásoknak vagy az atomenergiának. Ezért az energiatermelés gerincét továbbra is a fosszilis energiahordozók fogják adni, különösen, hogy az atomenergiától való félelem megakadályozza eme üvegházhatást nem okozó energiafajta erőteljesebb felhasználását. Ezzel a kiotói egyezmény jó szándékai is füstbe mennek, mert még az e tekintetben (szavakban) igen erőteljesen elkötelezett unió sem tudja teljesíteni vállalt kötelezettségeit, amit világosan jelez, hogy az EU tizenöt nyugati államának szén-dioxid-kibocsátása minden fogadkozás ellenére töretlenül növekszik.