A zsarolás az egyik legalantasabb dolog, amit egy ember tehet a másikkal – üzente Magyar Péternek Szentkirályi Alexandra. A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője leszögezte: a zsarolás bizonytalanságban tart, bénít, belülről őröl fel, mert sosem tudhatod, hogy a zsaroló mikor sújt le.
A zsarolást nem lehet lerázni, nem lehet elbújni előle, nem gyógyul be, nem hagy látható nyomot, de mindig ott van. A zsarolónak mindennap van egy új feltétele, mindennap bánt, és tudod, hogy egészen addig fog sakkban tartani, amíg nem semmisít meg azzal, amivel zsarol
– fogalmazott.

Véleménye szerint a zsaroló addig tart valakit a markában, míg nem lát egy új célt, amiért érdemes elengedni az ütőkártyát, és tönkretenni a másikat. Amikor valakit zsarolnak, annyira kiszolgáltatottá válik, hogy az utolsó mentsvára a családja lehetne, akikre attól függetlenül is támaszkodhat, hogy sarokba szorították.
De mi marad annak a nőnek, akit a legközelebbi szövetségese, a férje zsarol? Mi marad annak az anyának, akinek a gyerekei apja a bántalmazója, akinek a saját családja sem drága? Milyen ember az olyan, aki mindezt a saját feleségével és a gyerekei életével teszi?
– tette fel a kérdést Szentkirályi.
Szerinte amit Magyar Péter a feleségével, a gyermekei édesanyjával csinált, az az emberi silányság alfája és ómegája.
Nincs rá mentség!
– rögzítette.
Megdöbbentő szavak
Ahogy arról lapunk beszámolt, egy bírósági tárgyalás után tettek fel kérdéseket Varga Judit volt igazságügyi miniszternek a baloldali sajtó képviselői. Varga Judit azt mondta nekik, hogy csak akkor válaszol a kérdéseikre, ha előbb ők maguk felteszik és meg is válaszolják azt a kérdést, hogy milyen ember az olyan, aki titokban hangfelvételt készít a három gyermeke anyjáról, hogy aztán zsarolhassa vele.
Varga Judit így összegezte a történteket:
Magyar Péter, amikor a felesége már nem bírja elviselni azt a hihetetlen drámát és bántalmazást, amiben élt, és bejelenti, hogy el akar válni, akkor aljas manipulációval él.
– Egyrészt sírva könyörög, hogy nem válhatsz el, de közben készít egy hangfelvételt, amin 14 hónapig ül, és próbálkozik, hogy majd hangfelvétellel tönkretesz, és akkor nem válhatok el, aztán utána tartsam bent a jól fizető állásaiban, utána pedig hazudjak a HVG-s Dezső Andrásnak a párkapcsolati erőszak jegyzőkönyveiről – sorolta a volt miniszter, aki azt is megjegyezte, hogy a bántalmazott nők érdekvédelmi szervezeteinek hallgatása egyrészt sértő, másrészt az áldozathibáztatással ér fel.