Moszkva javítaná viszonyát régiónkkal

Nemcsak szükséges, de lehetséges is egy új együttműködési modell kialakítása Kelet-Közép-Európa országaival, szögezi le a közelmúltban a Nyezaviszimaja Gazetában megjelent írásában Konsztantyin Koszacsev, a duma külügyi bizottságának elnöke. A felvetés különösen aktuális annak fényében, hogy térségünk és Oroszország hosszabb idő után újra fellendülő kapcsolatát megterhelték a „színes forradalmak” vagy a volt „barátok” jelentős részének unión belüli markáns fellépése Moszkva ellen. E válságjelek jól érezhetők a lengyel–orosz viszonyban, de a finnugor kisebbségek kérdésével kapcsolatos moszkvai reagálásokban is.
Moszkva és térségünk viszonyának jelenlegi helyzete a politikus szerint sem Oroszországot, sem pedig a közép-európai országokat nem elégítheti ki. Mint fogalmaz, már fél győzelemmel érne fel, ha csupán az egykori közös ideológiai blokk miatti utóérzésről lenne szó, ebben a hangulatban azonban ezen államok új elitje számára a nyugati orientáció az oroszellenesség szinonimája volt. Az oroszellenes faktor azonban máig jelen van ezen országok belpolitikai életében, ráadásul immár Moszkva és az euroatlanti struktúrák kapcsolatát is mérgezi, állapítja meg keserűen Koszacsev, hozzátéve, hogy egyes államok az Oroszország és az Európai Unió kapcsolatainak cenzor értelembe vett közvetítőiként igyekeznek fellépni. Mint Koszacsev értékel, egyes közép-európai politikusok számára Moszkva bírálata a létezés terepe, míg mások nyugatiabbak próbálnak lenni a Nyugatnál. Innen az új Európa államaiban érezhető erős atlanti irányultság – véli a politikus. Mint azonban kritikusan megjegyzi, az csak egyéb hiányosságok elleplezésére szolgálhat, ha ezen politikusok csak az orosz veszéllyel történő ijesztgetéssel járulnak hozzá a közös Európa építéséhez. Ez a magatartás Koszacsev meglátása szerint jól illeszkedik a mai neokon amerikai és a balliberális európai irányzatok elképzeléseibe.
Figyelmeztet azonban a politikus arra, hogy ez utóbbi a nagy geopolitikai játszma része, amelyben Európa stratégiai érdekeit tudva legfeljebb mozgásterét igyekszik bővíteni, s messze nemcsak ostort, hanem kalácsot is kínál Moszkvának, míg a volt „barátok” inkább csak az előbbit.
Koszacsev mindezek mellett is lát lehetőséget az előrelépésre. Ennek előfeltétele egyik részről, hogy Moszkva ne ignorálja e térséget, a közép-európai politikusok pedig ne a konfrontáció politikáját választják. Mint fogalmaz, erre reményt ad, hogy a fiatal nemzedékeket már nem nyomasztja Oroszország viszonylatában ideológiai teher.