Nem alkudtak

Nincs válságstáb az MSZP-ben a Kulcsár-vádirat miatt – nyilatkozta tegnap reggel Hiller István, a szocialisták ezernyi gondtól gyötört elnöke. Olyan tehát ez a stáb, mint a kancellárián a Fidesz elnökének lejáratására készült tervben felvázolt gyanúkampány: nem létezik, mégis lépten-nyomon belébotlunk. Két éve, a brókerbotrány kipattanása óta a kormányoldal és a hatalompárti média szisztematikusan, összecsiszolt gépezetként igyekszik összekuszálni a szálakat az alapjáratban is bonyolult ügyben. Kezdődött ez annak sulykolásával, hogy Szász Károly valójában önmagát verte agyba-főbe seprűnyéllel egy zsibongó nyári hajnalon, az egyelőre utolsó állomás a Kulcsár Attila egyik vallomásáról készült videorészlet bemutatása és szakszerű félremagyarázása.
A Fővárosi Főügyészség által tegnap ismertetett vádemelési javaslat egy rendkívül összetett gazdasági bűncselekmény-sorozat felgöngyölítésének fontos állomása. A vádhatóság munkáját igazán akkor tudjuk nagyra értékelni, ha felidézzük, az MSZP és sajtója részéről micsoda nyomás nehezedett a nyomozást a rendőrségtől magához ragadó független szervezetre. Az ügyészek nem fukarkodtak a számokkal az ügy és a nyomozás horderejének érzékeltetésére, kérdés azonban, hogy az ábrákkal is szemléltetett vádirat segít-e eloszlatni a botrány körül terjengő homályt. Ha hihetünk a felméréseknek, a közvélemény nem hisz az igazság kiderítésében, és a felelősséget – ha nem is egyenlő mértékben, de – szétteríti a politikai szereplők között. Egy kis kitérő: a Medián adatai szerint a kazettaügy rontott az ügyészség megítélésén, miközben a válaszadók nagyobb része gondolja a kormányról, mint az ellenzékről, hogy befolyásolja az intézményt. Ennyit a kormánypropaganda hatásosságáról.
Az ügyészség Kulcsár Attilát és húsz társát vádolja: sikkasztás, pénzmosás, vesztegetés, orgazdaság, bűnpártolás szerepel a lajstromban. A vádirat nem igazolta a baloldal prekoncepcióját: a K&H volt vezérigazgatójával, Rejtő E. Tiborral nem kötöttek vádalkut, s az exbrókernek az ügy feltárását minden bizonnyal nagyban segítő feltáró vallomásait is a bíróság, nem pedig az ügyészség honorálhatja majd. A kormányoldalra rossz fényt vet, hogy a vádlottak között egy volt fővárosi szocialista képviselő is szerepel, s az irat megerősíti annak gyanúját, az MSZP–SZDSZ-kabinet alatt autópálya-építésre szánt állami milliárdok kerültek a gépezetbe. Aktív politikust most nem nevezett meg az ügyészség, de a nem létező válságstábban korai volna pezsgőt bontani: az alapügytől leválasztva több szálon folyik még a nyomozás.
Elgondolkodtató az a hisztéria, ami Kulcsár vallomásait és az ügyészség eljárását kísérte a baloldalon. A minimális jogi ismeretek birtokában is nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy egyetlen ember szava, sőt – feltételezve, de nem megengedve – a politikai felelősség hiányával visszaélő ügyészség sem zárathat senkit börtönbe: a végső szót bűnről vagy ártatlanságról a független bíróság mondja ki. Tény viszont, hogy a brókerbotrány felderítése idáig sem jutott volna a Szász Károly-féle pénzügyi felügyelet és az ügyészség határozott, megalkuvást nem ismerő fellépése híján, amelyet a hatalom minden eszközzel hátráltatni igyekezett.
A kormány felügyelte intézmények mérlege megdöbbentő: megtagadott nyomozás, a főszereplő külföldre távozásának biztosítása, a másik kulcsfigura elleni szabályos elfogatóparancs késleltetett kiadása, lehallgatási jegyzőkönyvek bedarálása, a belügyminiszter (!) férjének kínos érintkezése az ügy érintettjeivel. Ha jól belegondolok, ez a csinos kis lista is felér egy vádirattal.