Szennyvízbírság a halastavaknak

A halastavak őszi lehalászásakor a használt víz után a halgazdaságok nagy része szennyvízbírságot fizet, mivel nem képesek tartani a környezetvédelem és a vízügy által meghatározott határértéket. A szigorú szabályok azonban néhány paraméter esetében indokolatlannak tűnnek, mivel a szakértők szerint egyáltalán nincs hatásuk a vízminőségre, annak romlására. A haltermelők szerint a tárcák közötti egyeztetések keretében új határértékeket vagy közösen használt mérési eljárásokat kell bevezetni. Abszurdnak tartják ugyanis, hogy a hal mint élelmiszer termelői közege szennyvíznek minősül.

A honfoglaláskor a Kárpát-medence területének mintegy egynegyedét tartósan víz borította. A vízrendezések, folyószabályozások, mocsárlecsapolások, valamint a belvízelvezető csatornák és árkok építése azonban hozzájárult a talajvízszint csökkenéséhez, vizes élőhelyeink megfogyatkozásához, sőt vízhez kötött létformák, foglalkozások is eltűntek. A szabályozás következtében, a vízgazdálkodás javítása érdekében századunkban folyamatosan épültek többcélú hasznosításra a belvízi tározók, illetve folyóinkon a duzzasztó művek. Ma mintegy százhetvenkétezer hektáron folyik halastavi gazdálkodás, amelynek nagyobb része természetes víz és tározó, csak huszonötezer hektár mesterséges.
Körmendi Sándor, a Kaposvári Egyetem tanára elmondta: paradox helyzet állt elő a haltermelésben. Az élelmiszer termelési közege után a gazdálkodók ugyanis szennyvízbírságot fizetnek. Elfolyó vizükben számos olyan paramétert vizsgál a környezetvédelmi hatóság, amely amúgy nincs hatással a vízminőségre, vagy amelyből nem következik egyértelműen a káros hatás. Így van ez az algásodásért elsősorban felelőssé tehető foszforral is: amíg a halászok ortofoszfátot, vízben oldott foszforformát mérnek, addig a zöldhatóság összes foszfort, azaz az oldhatatlan, üledékbe kivonult és az élőlényekben lévő formákat is méri, amely jóval magasabb érték, és nem tükrözi egyértelműen, milyen hatása van a vízvirágzásra. Márpedig a határértékeket az öszszes foszforra adják meg. Ha pedig ez túllépi a megadott értéket, az szennyvízbírságot von maga után, noha nem történt valódi „szennyezés” A kémiai oxigénigény mérése körül a kimutatási eljárásban is van eltérés az ágazatban és a vízügyben használt technológia között, ami szintén más eredményeket ad. A kutató szerint a követelményeknek nem lehet megfelelni, mivel a termelő halastavakban szükség van ezek minimális szintjére, a szabályozásban tehát közelíteni kell az érdekeket – tette hozzá. Az intenzív üzemformában a nyári időszakban a felmelegedett víz – bár termelésbiológiai szempontból optimális közeg – szennyvíznek minősül, és még az extenzív, nem takarmányozott termelés mellett sem tarthatóak az értékek – magyarázta.
Orosz Sándor, a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa elnöke (MSZP) szerint a felszíni vizek minőségéről szóló kormányrendelet már megjelenésekor korához képest szigorú volt, a halastavak még ma sem tudják tartani a kívánt paramétereket. Hozzátette: a rendelet előírásai nem tükrözik a halgazdaságok és a más célú vízfelhasználók igényeit. Jelenleg tárgyalások folynak a tárcák között. Elmondta, a halászok nem kívánnak kedvezményt kiharcolni maguknak, csak méltányosabb, racionálisabb követelményeket. Több olyan paraméter vizsgálatát rendelik el ugyanis ma a haltermelőnek, amely alig fordul elő kimutatható mennyiségben. Ezek külön mérése nemcsak felesleges, de többletköltséggel terheli az ágazatot. Egy-egy ilyen labormérés ára ugyanis minimum több százezer forintos, de akár hét számjegyű kiadást is jelenthet. Orosz Sándor úgy véli, tartós és elfogadható megoldást az jelentene, ha a vízszolgáltató garanciát vállalna a befolyó víz minőségéért, tehát ha egy halastavat feltöltenek, annak a kívánatostól eltérő vízminőségéért ne a gazdálkodó fizessen, csak a termelés során történt vízminőség-változást terheljék büntetéssel. A szakértő elmondta: az extenzív halastavak – a magyarországi termelő tavak nagy része ilyen – mentesültek a vízterhelési díj fizetése alól, azaz csak a határérték túllépését kell kompenzálniuk a vízszennyezési díj megfizetésével, más néven szennyvízbírsággal. Ez némi segítséget jelent az ágazatnak, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy sok esetben a patak, amely a tavakat táplálja, szennyezettebb, mint a termelési periódus után elengedett víz – tette hozzá. A szervezet ökológiai bizottsága foglalkozik a kérdéssel, milyen változtatás válhat szükségessé a kormányrendeletben. A zöldtárca kompromiszszumra kész, így nem kizárt, hogy megegyeznek a kérdésben, és enyhül a szabályozás szigora – vélekedett. A magyar gazdák versenyhátrányban vannak, mert ellentétben a nyugati államokkal, a vízkivételért is kell fizetni, így a vízkészlet-használati járulék és a vízdíj fizetése növeli az önköltséget. A szarvasi Halászati és Öntözési Kutatóintézetben kísérletek folynak a környezetterhelés csökkentésére. Ismereteink szerint azonban a szervetlen növényi tápanyagokban gazdag víz a termelés közege, így nem lehet tiszta az elengedett víz. De szennyvíz sem – fűzte hozzá.