A miniszterelnök egyik egyházügyi tanácsadója nehezményezte, amit a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kért az új köztársasági elnöktől, megválasztása alkalmából: „Szent István országát Isten szándéka szerint vezesse”. Ön mit ért Szent István országán?
– A tudatlanság vagy az egyházellenesség senkit nem jogosít fel arra, hogy megtagadja saját nemzete múltját. De hadd emlékeztessek arra is, hogy még az ateista diktatúra kultúrpolitikusaiból sem hiányzott annak tudata, hogy ez az ország nem csak történelmi elindulását köszönheti Szent Istvánnak. Még ők is hivatkoztak arra, hogy „István király” műve olyan fundamentum volt, amelyre egy évezred épülhetett. Nagyon fontosnak érzem annak tudatosítását, hogy Szent István a jövőnek épített. Bár a nagy király halála után hatalmi viszályok törtek ki, hosszú távon mégis bebizonyosodott, amit ma a sokak által szeretett rockoperában is hallani: „Nincs más út, csak az Isten útja.” Talány számomra, hogy amikor Szent István örökségére, és ezzel a zsidó–keresztény értékrend Kárpát-medencei, féltett jelenlétére bátorkodtunk utalni, igazából milyen érzékenységet sértünk. A tízparancsolat melyik pontja ellen van kifogásuk a tiltakozóknak? Az ellen, amelyik a szülők–gyermekek közötti rendezett kapcsolatot szorgalmazza? Vagy a házasságon belüli erkölcsi rend szükségességével kapcsolatban vannak kételyeik? Vagy a tulajdon védelme és a társadalmi igazságosság sürgetése bántja őket?
– A miniszterelnöki tanácsadó a pennáját főleg arra hegyezte ki, hogy míg a Magyar Köztársaság alkotmányos demokrácia, addig az első király életében nem érvényesültek a Bibliából is levezethető, mai értelemben vett emberi és a szabadságjogok…
– Ha valaki azt állítja, hogy Szent István törvényei, vagy a fiához írt Intelmek nem a Bibliára épülnek, akkor értelmezési problémával állunk szemben. Hiszen minden elemző éppen ezt a bibliai alapokra építő erényét emeli ki az említett írásoknak. Ha pedig valaki az államrend mai értelmezését kéri számon Szent Istvántól, az valószínűleg maga sem tudja, hogy mit kér. Nyilvánvaló tehát, hogy amikor az István király-i fundamentumra hivatkozunk, tesszük ezt azért, mert hiszszük, hogy az általa írásba foglalt értékrend ma is biztos alapja lehet mind az egyén, mind a közösség életének. S ehhez még nem is kell minden szempontból vallásosnak lenni.
– Keresztény ország Magyarország?
– Attól függ, hogy ki hogyan értelmezi ezt a fogalmat. A múlt és a jelen között egyfajta különbség könnyen fölfedezhető. Korábban társadalmi szinten jóval elfogadottabb volt a keresztény értékrend. Ilyen értelemben az ország hajdani vezetői is többé-kevésbé megpróbáltak eszerint társadalmat építeni, vagy legalábbis a kereszténységre hivatkozni. Napjainkban ez már sok tekintetben másként történik. De ennek ellenére nem rosszabb a helyzet, mint a korábbi évszázadokban volt, ugyanis ma sincsenek kevesebben az elkötelezett keresztények, mint korábban. Ráadásul a tízparancsolat szelleme azokban a rétegekben is valamiféleképpen megőrződött, illetve hat, akik már – nem a saját hibájukból – nem ismerik a Biblia tanítását.
– Szent István jóvoltából válhattunk európai magyarokká; most hogyan viszonyuljunk az első látásra igencsak szekularizált Európához?
– Semmiképpen sem kell másokat utánoznunk, éppen a nagyon gazdag Szent István-i örökségünk miatt. A nagyobb demokratikus múlttal rendelkező országok nem csekély öntudattal vallják, hogy náluk a demokratikus elvek milyen dicséretes módon érvényesülnek a politikában, a társadalmi életben, ugyanakkor arra talán mi láthatunk rá jobban, hogy az ő bizonyos szempontból már megkövesedett demokratikus rendjük nem mindenben alkalmas a mai kihívásoknak való megfelelésre. Azt gondolom, az új demokráciák, frissen csatlakozott országok lesznek azok, amelyek erőt és lendületet képesek hozni, régi-új értékrendet felmutatni az egész közösség számára. Csak ilyen összefogással, „munkamegosztással” tudunk az egész világ számára értéket felmutatni, és békét teremtő szemléletmódot terjeszteni. De ha már a békét említettem, hadd szóljak az európai egységesülés eredeti nyugat-európai indítékairól. A német Konrad Adenauer, a francia Robert Schuman és az olasz De Gasperi – e három hitvalló katolikus államférfi – a második világháború után a keresztény alapokon nyugvó béke megteremtését tartotta fontosnak, nemcsak a „nagyok” viszonylatában. A gazdasági integráció az ő víziójukban mindennek csak a velejárója volt. Ma éppen fordított a helyzet…
– No de gazdaságilag sem elég versenyképes, tagállamai egymáshoz való viszonyát tekintve pedig kissé „tudathasadásos” az Európai Unió. Mi, magyarok, ráadásul egyre rosszabb esélyekkel szállunk harcba a forrásokért. Mit gondol, nem egyfajta utópiához kötöttük a szekerünket?
– Semmiképpen sem tartom utópiának. Ezen a téren ma sok a szkeptikus ember, mert nem látja azt az ígéretes jövőt, amelynek meg kellene mutatkoznia. A problémát én abban látom, hogy az unió mai vezetése eltévesztette a célt és a hozzá vezető utat is. Semmilyen közösséget, de gazdasági uniót sem lehet felépíteni biztos erkölcsi alap nélkül. Ennek minden negatív következményét tapasztalhatjuk saját országunkban is.
– Akárhogy is, az Európai Unión belüli helyzetünk, az unió jövője sorskérdés számunkra. Említene egy ezzel egyenértékű, másik magyar problémát?
– Arra már utaltam, hogy nem mindegy a nemzet fennmaradása szempontjából sem, mekkora teret nyer, illetve veszít a társadalomban és az egyes lelkekben az evangéliumi szellem. Szólhatnék a határon túli magyarok és az anyaországiak viszonyáról is, amely nagyon lassan gyógyuló seb tavaly december 5. óta, de hadd térjek most ki egy kicsit bővebben a házasság és család intézményének – a nemzet e fontos közösségi alkotóelemének – a veszélyeztetettségére, válságára. Az utóbbi másfél évtized egyik legnagyobb vesztesége, hogy a házasság és a család szentsége sokakban meggyengült vagy teljesen erejét vesztette. Nagyban felelősek ezért azok a közgondolkodást befolyásoló személyek is, akik megkérdőjelezik még a létjogosultságát is az életre szóló elköteleződésnek. Holott nemcsak keresztény megközelítéssel látható be, hogy az ember kárát vallja, ha felbomlik a házastársi kapcsolat, illetve ha úgymond nyitottá válik. Erről a mindennapi tapasztalatok is meggyőzhetik az embert. Saint-Exupéry, a francia egzisztencialista író is ezért hirdette, hogy a szeretet csak ott növekedhet, ahol a döntés visszavonhatatlan.
– Nem lehet, hogy ilyen értelemben sorskérdés az is, kaphatnak-e a továbbiakban akkora szabadságot test és lélek démonizálására a hazai médiumok, mint eddig? Kérdezem ezt öntől, aki erkölcsteológus is, és kérdezem ezt annak a botránynak az árnyékában, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület a nagyobbik ellenzéki párt delegáltja kivételével lehetővé tette hírhedten cinikus magatartású kereskedelmi televíziók koncessziójának a meghoszszabbítását.
– Nem bonyolódnék bele abba a jogi, politikai problémába, hogy szabályos volt-e, illetve hogy mi szükség volt meszsze idő előtt meghozni ilyen döntést. De azt akkor is ki kell mondanom, ha ezután sokan majd vádlón tekintenek is rám, hogy nagyon súlyos problémának érzem a kereskedelmi médiumok imént említett demoralizáló szemléletmódját, értéktelenséget ünneplő magatartását, egyáltalán azt az irányvonalat, amellyel jövőt biztosan nem lehet építeni. Hiába indokolják ezt a gyakorlatot az érintett médiumok vezetői azzal, hogy erre van kereslet. Ezzel szemben hivatkoznunk kell a médiumok óriási felelősségére a kultúrmisszióban és abban, hogy mekkora lehetőségük van az emberek erkölcsi tudatszintjének fejlesztésében. Tudom, vannak olyan műsorok, személyek, amelyek és akik ennek a jó célnak a szolgálatában állnak, csakhogy az ő hangjuk elvész a teljesen mást harsogó kórus mellett. Nos, ha a médiumok vezetői és tulajdonosai továbbra sem vizsgálják fölül csak a gazdasági haszonra koncentráló műsorpolitikájukat, ha a törvényhozók, politikusok, köztestületek sem szorítják rá erre őket, akkor a különféle társadalmi közösségeknek, szerveződéseknek kell határozottabban fellépni a változtatás érdekében. Elvégre a jövő nemzedékről és a magunk életéről van szó.
– Ha már utódainkat említette, kérem, pillantsunk vissza az egyház oktatási stratégiájának elfogulatlanságát kétségbe vonó nyári kormányzati megnyilvánulásokra. Mintha azért beszéltek volna el egymás mellett a vitatkozók, mert a támadó fél nem határozta meg, milyen mértékben szorulnak fejlesztésre azok a gyermekek, akiket normál tanulóközösségekbe integrálnának.
– A társadalom nagyobb része valóban nem értette, miről szól ez a vita. Ha ennek középpontjában valóban az integráció mikéntje állt volna, akkor az Oktatási Minisztérium kezdeményezte volna a részünkről benyújtott vélemény szakmai egyeztetését. Ha komolyan vesszük egymást mint partnert, akkor a szakmai vitát nem a nyilvánosság előtt kell lefolytatni, legfeljebb annak eredményességéről, vagy eredménytelenségéről adunk hírt a sajtónak. Bírálóink szóhasználatából is az derül ki, hogy politikai kirohanással van dolgunk, és ennek aligha lehet más célja, mint az egyházak erőszakos bevonása a választási kampányba. Más kérdés, hogy aki az egyházellenesség kártyáját játssza ki, legalább annyi voksot veszít, mint amennyit esetleg szerez… Egyébként nemcsak a minket elitizmussal és már-már rasszizmussal megbélyegző nyilatkozatoknak, hanem az idevágó miniszteri rendelettervezetnek is jobban ki kellett volna térni arra, hogy mind a különös nevelési igény, mind a szociálisan hátrányos helyzet különböző szinteken jelenhet meg. Ez eltérő orvoslást igényel, sőt egyénenként szükséges elbírálni, mi a megfelelő mód és helyszín az adott gyermek fejlesztéséhez. Tárgyilagosan teszem hozzá, mindig is lesznek olyan fogyatékossággal rendelkezők, akik soha, semmilyen körülmények között nem tudnak abban a munkában teljes körűen részt venni, ami egy normál iskolában folyik.
– Azért a köztársaság megbecsülésre érdemes tagjai a mentális, a származási, a térségi stb. okból hátrányos helyzetű gyermekek is vagy nem?
– Ezt mi is így gondoljuk. Az egyház nemcsak elvi szinten tesz bizonyságot az elesettekkel való szolidaritásról és segítőkészségről. Annak tudatában például, hogy a halmozottan fogyatékos gyermekeknek szükségük van sajátos igényeket kielégítő fejlesztő intézetekre és módszerekre, működtetjük például Budán a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvoda, Általános Iskoláját, Ipolytölgyesen a Szent Erzsébet Otthon intézményünket. Több olyan iskolánk van, amely kimondottan a szociálisan hátrányos környezetből érkezett cigány gyermekek nevelésére szakosodott. A normál katolikus iskoláinkban a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek aránya kétszer nagyobb, mint az önkormányzati iskolák tanulói között. Ahol csak lehetséges, az egyház igen is az integráció mellett elkötelezett, és ebben több évszázados hagyománnyal rendelkezünk. Ezért is nehezményeznénk, ha az állami finanszírozás méltánytalan csökkentésével megszűnnének azok a speciális intézményeink, amelyek képesek arra a fejlesztésre, amely nélkül nincs remény bármiféle későbbi integrációra. Rövidesen elválik, vajon valóban a hatékony oktatási integráció-e a kormány célja, ha a hírek szerint pedagógusok tömeges elbocsátása várható ősszel az egész országban. Hiszen a szóban forgó integrációs elképzeléseknek alapfeltétele, hogy több, ne pedig kevesebb pedagógus legyen.
– Szent István egy másik országban is gondolkodott. Hogyan függ össze a hívő ember életében a földi ország és a mennyország?
– Isten országa nem itt van, vagy ott van, hanem köztetek van, mondta Jézus. Tehát nekünk itt, ma, Magyarországon is, Isten országának az építése a cél, méghozzá olyan módon, hogy népünk körében minél többen igényt tartsanak a mennyei állampolgárságra is. Az utóbbi tizenöt évben az egyházi életnek számos területén mutatkoznak pozitív jelek, amelyek a keresztény hit Kárpát-medencei újjáéledését, erősödését sejtetik. Krisztus második eljövetele pedig azok számára, akik elfogadják ezt a „kettős állampolgárságot”, éppen annak a beteljesedése lesz, amiért már ebben a földi életben küzdünk, amit remélünk és elővételezünk.
origo.hu
Szétrágja az autót a nyest? Így védekezzünk!
