Mielőtt megkapnám a begyepesedett, régimódi, konzervatív boomer titulust, szeretném megemlíteni, hogy én voltam az, aki az elsők között állt ki Azahriah mellett, amikor a zenész háromszor megtöltötte az Arénát, és például Koncz Zsuzsa, feltehetően irigység okán, negatívan minősítette őt. Azonban ma olyan elképesztő dolog történt, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Azahriah döbbenetes posztot tett közzé, amiben gusztustalan módon, meglehetősen aljas stílusban megsértette a magyar emberek jelentős részét, a Fidesz szavazóit.
Gyönyörűen süt a nap, mert ő is tudja, hogy már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók
Mi történhetett Azahriah fejében, amikor úgy döntött, kiteszi ezt a posztot?
További Poszt-trauma híreink
Az énekes annyira belemerülhetett a zenéit inspiráló mesterséges intelligencia világába, hogy mára teljesen elveszítette a kapcsolatát a való világgal. Ilyen posztot egész egyszerűen nem lehet kitenni. Normális ember nem írja le ezeket a szavakat. Normális ember nem sértegeti az embertársait, akkor sem, ha történetesen nem ért velük egyet politikailag.
Kíváncsi vagyok, hogy a fölöttébb érzékeny libsi jogvédők mikor fognak tiltakozni a magyar embereket nemes egyszerűséggel véglénynek nevező énekes ellen.
Természetesen ez költői kérdés. Tudjuk rá a választ.
Mindenesetre Azahriah ezzel a gyomorforgató posztjával kiiratkozott a komolyan vehető művészek közül.
Azt azonban még szeretném megemlíteni, nem véletlen, hogy a kormány nagyon kemény harcot vív a drogok ellen. Ez a küzdelem soha nem volt ennyire aktuális, mint manapság, elég, ha csak a Pogány Induló szegedi kirohanására gondolunk.
Az utolsó órában vagyunk!
***
Frissítés! Azahriah közben törölte a posztját és a maga módján bocsánatot is kért. Azonban ez olyan, mint az eső után a köpönyeg...
***
Borítókép: Azahriah (Fotó: Hajdú-bihari Napló/Kiss Annamarie)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Péter a zárt térben rohangál
Lehetséges, hogy The (Dick)Man teleportálta magát az elmegyógyintézet alagsori gumiszobájából a reptérre.

Karácsony és a gőzgombócok
A Párbeszéd önállóan indul a 2026-os választáson, és mind a 106 egyéni választókerületben állítanának jelölteket.

Bayer Zsolt: Lenőni Azahriah mellé
„Értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények” maradtak Fidesz-szavazók.

Az lehetsz, ami akarsz, avagy éljen a pride
Azt hiszem, hogy bajban van a BKV, de legalábbis bajban lesz ennek az írásnak a közlése után.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
A nemzeti kormány felelősségéről

A klímahiszti a globalizmus eszköze

Lecke emberi minőségből

Nem kompország – hídország
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Súlyos dolgok derültek ki Magyar Péter gyerekekkel kapcsolatos tervéről
Lehullt a lepel.

Kiderült az igazság: Magyar Péter és a pride, Wellor leleplezte
Nem tud tovább bujkálni a Tisza Párt elnöke.

Magyar Péter a lejtőn: Török Gábor után Hann Endrét is pofon csapta a könyörtelen igazság
Nem győzött levegőért kapkodni.

Az öt legjobb Gerard Butler-film – Törvénytisztelő polgár + videó
Brutális, okos, kiszámíthatatlan – nem csak akció, morális dráma is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Péter a zárt térben rohangál
Lehetséges, hogy The (Dick)Man teleportálta magát az elmegyógyintézet alagsori gumiszobájából a reptérre.

Karácsony és a gőzgombócok
A Párbeszéd önállóan indul a 2026-os választáson, és mind a 106 egyéni választókerületben állítanának jelölteket.

Bayer Zsolt: Lenőni Azahriah mellé
„Értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények” maradtak Fidesz-szavazók.

Az lehetsz, ami akarsz, avagy éljen a pride
Azt hiszem, hogy bajban van a BKV, de legalábbis bajban lesz ennek az írásnak a közlése után.