A pannon puma köhögése

Mindenki félreértette Kóka János gazdasági miniszternek a parlamenti bizottságban elhangzott szavait. Emlékezetes: arra utalt, hogy szerinte Orbán Viktor olyan, mint Sztálin. Magyarázatképpen hozzáfűzte: Sztálinnal is csak az volt a baj, hogy sok kis Sztálint eredményezett helyi szinten, így Orbán Viktorral is az a gond, hogy sok kis Orbán nőheti ki magát szerte az országban. Ne feledjük azonban: Sztálin egyes prominens baloldaliak lelkivilágában nem feltétlenül negatív szereplője a világtörténelemnek a bizalmas összekacsintás szintjén, így Kóka csak a respektjét akarta kifejezni a Fidesz elnöke iránt. Sután tette ugyan, de a békülékeny szándékot legalább értékeljük, még ha – hogy stílszerűek legyünk – balul sült is el. Mentségére legyen mondva, hogy a kommunikációs öngól a hobbiminiszter eszköztárának integráns része már jó ideje, s csak akkor nem lő bakot, ha léggitározásról van szó.
Most is éppoly lelkes ábrázattal mondta a minősítő szavakat, mint amikor a Magyar Tudományos Akadémia tudósait szólította meg. Igaz, csupán a múlt nagyjai iránti tiszteletét szándékozott kifejezni, amikor azt mondta, hogy azok a tudósaink, akik alkottak valami maradandót, már a földben nyugszanak. Ugyanez a kegyeleti gesztus inspirálta arra a kitételre is, hogy az Akadémia egyes területeit a földdel kell egyenlővé tenni. A pozitív menedzserszemlélet terén ő viszont valóban maradandót kívánt alkotni azzal, hogy kijelentette: tíz éven belül utolérjük Ausztriát. A szegény osztrákok halálra rémültek, milyen gazdasági recesszió elé néznek. Megvédte továbbá azt a külföldi lapokban is közzétett hirdetésüket, amely szerint a spanyolok, a németek és egyáltalán a fejlett világ népei irigyelnek bennünket. Ugyanígy akaratlanul sértette meg Kóka a közelmúltban saját tárcája dolgozóit, midőn azt találta mondani a tervezett leépítésekre való tiltakozások hallatán: ha a mocsarat le akarják csapolni, nem a békák közt rendeznek népszavazást.
A mágnás miniszter amúgy is szereti az állatvilágból kölcsönözni hasonlatait. Legutóbb kifejtette: ha Szlovákia a Tátra tigrise, Magyarország a pannon puma. Bizonyára csak szerénysége tiltotta meg, hogy ne saját magát nevezze Árpád vezér mintájára Párducos Kókának, ezért keresett egy valamivel kisebb állatot. A totemállat kiválasztásakor azonban lehetséges, hogy ugyanolyan rózsaszín szemüveget viselt, mint a gazdasági kérdéseknél általában. Így aztán az a puma bizony rózsaszínű. S az angol nyelvben jártas olvasóknak rögtön beugrik a Rózsaszín párduc. Így hát ne csodálkozzunk azon, ha külföldön az lesz a neve: Kóka, a rózsaszín puma.
De visszatérve a miniszter sztálini példázatára: mondhatják-e az identitásukat kereső pszeudobaloldalon, hogy kikérik maguknak, ők Sztálint nem tartják pozitív szereplőnek? Nem fogják azt mondani. Nem is mondhatják. Freudi elszólásként értékelhető, hogy Újhelyi István nem kis Sztálinok után kutakodna, hanem Keressünk kis Orbánokat! címmel hirdetett országos pótcselekvési programot. Gyurcsány Ferenc nem is olyan régen írta alá azt a kérelmet, amelyet a vörös csillag legalizálásáért adtak be identitásukat kétségbeesve kereső baloldaliak. Az MSZP bevallottan nagyra értékeli a Sztálint követő Ságvári Endrét, akit a diktatúrában is a munkásmozgalom héroszaként tartottak számon, s akit Hiller István, az utódpárt jelenlegi elnöke is lángszavakkal méltatott egy esztendeje a régi kommunista vezető emléktáblájánál. Ahol Magyarország 1945-ös szovjet megszállását felszabadulásnak tartja az egész pártvezetés, s emellett büszkén kiáll maga a kormányfő is, ott nagyon is tudatos lépésekről van szó. S vajon miért lenne szidalom Sztálin emlegetése azok részéről, akik a világ legtermészetesebb módján népszerűsítik azokat a munkásmozgalmi nótákat, amelyek hallatán minden egészséges lelkületű embernek a háta borsódzik? Azokról a dallamokról van szó, amelyek többek közt a burzsoázia, vagyis a polgárság kiirtására buzdítottak a fasizmus mellett a másik legembertelenebb diktatúra nevében. Képzeljük csak el, mi történne akkor, ha egy reformfasiszta párt kérné bejegyeztetését hazánkban, s internetes portálján a régi náci indulókat reklámozná! A kérdésre pedig azt a választ adnák, hogy semmi közük Hitler és a nácizmus bűneihez, hiszen az már olyan rég volt.
Hogy Kóka Jánost nem is az MSZP, hanem az SZDSZ delegálta? Elég szomorú ez a magát érthetetlenül még mindig liberálisnak mondó pártra nézve. Ideológiai kérdésekben sem lehet túl nagy elvi ellentét a sziámi ikerpár benyomását keltő koalíciós pártok közt. Élénken emlékezhetünk még, hogy a szabad demokrata pártelnök belügyminisztersége idején adtak ki igazolást arról egy volt ÁVH-s pribék külföldi kiadatása ügyében, hogy a Rákosi-korszakban az Államvédelmi Hatóságnál nem bántalmazták az embereket. Még egy adalék: Sztálin budapesti díszpolgárságát 2004 tavaszáig nem voltak hajlandók eltörölni az SZDSZ-es főpolgármester vezette Fővárosi Közgyűlésben. Máig nem tisztázott, hogy megtörtént-e egyáltalán a megsemmisítés, hiszen a talányos „nem tekinthető díszpolgárnak” kitételt volt csak hajlandó megszavazni a baloldali többség.
Ha valakiben még továbbra is kételyek merülnének fel az MSZP–SZDSZ nosztalgikus vonzalmaival kapcsolatban, ajánljuk szíves meggondolásra azt a körülményt, hogy szép csendben lekerült a napirendről a szocialisták székházának lecserélése is. Nem is oly régen még maga Hiller István szorgalmazta a sátorfa felszedését a Köztársaság térről, nyilvánvalóan a kellemetlen reminiszcenciák miatt. Az MDP-pártbizottsággá avanzsált, egykori náci befolyás alatt álló Volksbund székháza az 1956-os forradalom alatt különösképpen szégyenletes jelenetek színhelye volt, s így az elődpárt bűnei nem kívánatos morális és szimbolikus jogfolytonosság képzetét kelthetik az emberekben. Mára azonban sűrű a hallgatás a költözködésről, mint ahogy a szociáldemokratává való átkeresztelődésről sem hallani.
Véletlen lenne mindez? Nem valószínű. Ahogyan a Che Guevara-kultusz felélesztése sem. Naivabb és tapasztalatlanabb baloldali indíttatású fiataloknak feltehetőleg fogalmuk sincs arról, hogy a legfőbb forradalmi exportőr idealizált portréját viselik a trikójukon, akit néha még Fidel Castro kubai diktátor is túl radikálisnak tartott. A jelek szerint viszont magában Castróban is van követnivaló. Gyurcsány kínosan hosszú parlamenti felszólalásával megirigyelte a kubai diktátor maratoni beszédeit, amelyekkel Castro követte a nagy elődök, így Sztálin példáját. Újabb rokon vonás: a kommunista diktátorok szokása volt megfenyegetni egész társadalmi csoportokat, a fő reakciósokat, a haladás ellenségeit.
Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető cáfolta, hogy Gyurcsány megdorgálta volna Kókát, amiért sértő kifejezéseket használt. Nézetünk szerint viszont valóban feddést kaphatott a miniszter, csak éppen ellenkező okból. Ugyanis a hatalom gyakorlói attól is félhetnek, hogy a baloldali szavazók kedvet kapnak a legnagyobb ellenzéki párthoz. Pedig Kóka csak jót akart. Jól ráijeszteni a gazdasági élet szereplőire, a vállalkozókra, az éppen akkor induló gazdasági konzultáció résztvevőire, végül is az egész társadalomra, milyen minősítésekre, illetve elbírálásra számíthatnak, ha szóba merészelnek állni a polgári szövetséggel.