Ártás és mártás az MNB-ben

Lemondásra szólította fel a minap a Magyar Nemzeti Bank alelnökét a Magyar Szocialista Párt. Kovács Tibor, a szocialisták frakcióvezető-helyettese azzal vádolta meg Szapáry Györgyöt, hogy brüsszeli fellépésével kárt okozott az országnak. Az történt ugyanis, hogy előzőleg Szapáry az EU gazdasági és pénzügyi bizottságában felhívta az unió illetékeseinek figyelmét: érdekes technikával csökkenti az ez évi költségvetés hiányát a magyar pénzügyi kormányzat. Nevezetesen, Gyurcsányék a tavalyi év végén, látva, hogy túl nagy a költségvetés hiánya, és ezért nem lehet tovább az autópálya-építéseket állami pénzből finanszírozni, ezen a területen is trükközésbe kezdtek. A ciklus harmadik évében lényegében suba alatt előprivatizálták az első két évben közpénzből épített autópálya-szakaszokat, hogy az így befolyó pénzeket a költségvetésen tátongó lyukak betömésére használják fel. Formálisan ugyan az állam kezében maradtak az említett sztrádaszakaszok, mert az állami tulajdonban lévő Állami Autópálya-kezelő Rt.-re ruházták a kezelésükkel kapcsolatos jogokat. Az Állami Autópálya-kezelő Rt. az általa felvett és a magyar kincstárba rögtön befizetett, egyes források szerint 158, mások szerint 180 milliárd forintos hitellel azonban a magánjog és a magántársaságok világába lépett. Nem nehéz megjósolni, hogy állami garancia nélkül nem fog tudni megállni a saját lábán, és nem tudja majd visszafizetni a hiteleit, így előbb-utóbb csődbe megy. Ebben az esetben az autópályák tulajdonjoga átkerül a hitelezők kezébe. A 158 vagy 180 milliárd forint ezért privatizációs vételárként is felfogható. Csőd esetén persze a vagyontárgyak mélyen a szokásos piaci érték alatt kelnek el, minden valószínűség szerint ez történik majd ezekkel a sztrádákkal is.
Itt okozta az első, igaz, csak később bizonyossá váló kárt az országnak a Gyurcsány-kormány. Ráadásul, mivel olyan kvázi-magántársaságról van szó, amely maga vette fel a hitelt, drágábban kaphatta, mint a mindenképpen jobb adósnak számító állam. A jegybank számításai szerint a magasabb kamatból adódó többletköltség – a most épülő pályákéval együtt – ebben a konstrukcióban évi 5-6 milliárd, húsz év alatt összesen 70-100 milliárd forint többletköltséget jelent az országnak. Itt okozta a Gyurcsány-kormány a második kárt. Ennyit arról, hogy ki okozott károkat az országnak. És akkor még nem esett szó a majdan épülő autópályákra kibocsátandó 750 milliárdos államkötvényről. A Fidesz szerint összesen 1065 milliárd forintról van szó – csak az autópályák esetében. Hasonló kifogások emelhetők egyébként a PPP-s konstrukcióban készülő többi beruházással kapcsolatban is.
Kárt okoztak a szocialisták erkölcsi értelemben is, amennyiben ebben a kérdésben is megerősítették nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi közvéleményben is a költségvetési gazdálkodás átláthatóságával kapcsolatos aggályokat, és rombolták a pénzügyi kormányzás pontosságába és hitelességébe vetett bizalmat. És van egy negyedik kár is, amit szintén a szocialisták okoztak – nemcsak az országnak, hanem maguknak is. Ez is erkölcsi jellegű, és erőszakos fellépésükkel függ össze. Szapáryék ugyan leszögezték: előzőleg többször figyelmeztették a pénzügyi kormányzatot az alkalmazott elszámolási rendszer tarthatatlanságára, de mindhiába. Ezért saját hitelük védelmében is fordultak Brüsszelhez. Normális körülmények között már a lemondásra való kormányzati felszólítás tényén is megdöbbennénk. Hiszen mi köze van a mai világban egy politikai pártnak a jegybank alelnöki pozíciójához?
A helyzetet érthetőbbé, ugyanakkor semmivel sem menthetőbbé teszi, hogy Medgyessy Péter, majd Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt mindennapos gyakorlattá vált a független állami intézmények vezetőinek rövid pórázra fogása. A Magyar Televíziótól a Magyar Rádióig, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől a Központi Statisztikai Hivatalig, a Központi Ügyészségtől a Magyar Nemzeti Bankig, a Millenáris Kht.-tól a Magyar Állami Operaházig hoszszú a sora azoknak az elvileg független, közszolgálati intézményeknek, ahol a baloldalinak és liberálisnak nevezett koalíció baloldalinak és liberálisnak egyáltalán nem nevezhető politikai módszerekkel lépett azon vezetők/elnökök tyúkszemére, akik nem az ő szája íze szerint irányították hivatalukat. Meg sem lepődünk azon a rendszerváltás előtti idők laktanyavilágát idéző stíluson, amellyel Kovács Tibor gyakorlatilag a szolgálati sorrend betartását kérte számon Szapáry Györgyön. Akinek, a szocialisták szerint, mielőtt Brüsszelbe ment volna „bemártani” a kormányt, előzőleg a kabinetnél, netán őnála kellett volna alázatosan jelentkeznie jelentéstételre. Arra is gondolhatunk, talán csak azért nem hazaárulózták le a szocialisták a MNB elnökhelyettesét, mert közben Gyurcsány Ferenc ezt megtiltotta.
Az uniós hierarchiában a posztkommunista utódpártoknál nagyságrendekkel magasabb szinteken jegyzett és egyébként is jóval kifinomultabb személyzeti politikához, a selyemzsinóros megoldásokhoz szokott bankárvilág persze jól megmosolyogta a magyar szocialisták erőszakos politikai fellépését. A magyar média kicsit is tárgyilagos felében köznevetség tárgyává váltak a bürokratikus szocializmus és a parancsuralmi rendszer világát idéző módszereik. Mint ahogy az is, amikor Kovácsék azt követelték a nagyhatalmú bankártól, tárja eléjük a bizonyítékokat, amelyekkel igazolni tudja: korábban már figyelmeztette a kormányt az elszámolási módszerek szabálytalanságára. Mintha még ma is lennének a szocialistáknak eszközeik arra, hogy sarokba állítsák, kukoricára térdepeltessék, netán az Andrássy út 60.-ba irányítsák a gyanúba, a gyanújukba keveredő személyeket. Szerencsére, ezek az idők elmúltak.
Nyilvánvaló tehát, hogy az országnak a jelenlegi pénzügyi kormányzat, és nem Szapáry György MNB-alelnök figyelmeztetése okozott kárt. Azt viszont be kell ismerni: a kormánykoalíciónak és a Magyar Szocialista Pártnak tényleg nem vált hasznára a jegybank alelnökének brüsszeli fellépése. Mert ha csak a jövő tavaszi választások után derült volna fény ezekre a praktikákra, akkor addig a teljes magyar eget kékre és rózsaszínűre festhették volna. Akkor nemcsak a dübörgő gazdasággal és a nagy jóléttel kapcsolatos ámítást folytathatnák a kampányban, hanem azt is állíthatták volna, hogy „a pénzügyeket is rendbe tettük”. Így viszont marad a mentegetőzés és a magyarázkodás. A költségvetés hiánya annyi lesz, amennyi, plusz autópálya, plusz nyugdíjreform. És mindaz, amiről még nem tudunk.
Így egyelőre marad minden a régiben. A Magyar Nemzeti Bank vezetőit nem lehet csak úgy egyszerűen leváltani. Átszervezni és alárendelni a Magyar Fejlesztési Banknak sem lehet. A havi apanázst sem lehet tőlük megvonni a Magyar Rádió vezetése ellen alkalmazott jogsértő szocialista recept mintájára. És talán azt sem ajánljuk, hogy valamelyik amőbaharcos egy seprűnyéllel a kezében próbálja jobb belátásra késztetni reggel az uszodába induló bankvezetőt: ez egyszer már nem vált be. Továbbá az a megoldás sem jöhet szóba, amit Lendvai Ildikó javasolt néhány hete: próbálnának meg kinevezni egy bírót az ügyészség ellenőrzésére. A szocialista frakcióvezető asszony akkor azt ígérte: kezét-lábát fogja összetörni, hogy így szerezze vissza az ügyészséggel szemben megrendült közbizalmat. Ígéretének a lábtörésre vonatkozó részét azóta beváltotta. Ezúton is jobbulást kívánunk – egyúttal üzenjük: nem érdemes a kezét is összetörnie. Nem ér az egész Magyar Szocialista Párt annyit. Azt pedig, hogy a Kulcsár-ügyben a szocialista párt dugipénzeinek feketekasszájára derült fény, úgyis tudja már mindenki. Ezt semmilyen kéztördelés sem törölheti ki az elkövetkező évtizedek történelemkönyveiből.