Cenzúráz az Országgyűlés

Elég színes a Fidesz fantáziája ahhoz, hogy minden négypárti egyezségből kihátráljon – állapította meg az ügyrendi bizottság MSZP-s elnöke. Csiha Judit és a bizottság más szocialista tagjai úgy gondolják, a házszabály módosításával rendezni lehetett volna, miként tudósítsanak a televízióállomások a parlament üléseiről. A Fidesz azért lépett vissza, mert amíg a házszabály két percet ad a képviselőknek, hogy válaszoljanak például a miniszterelnök maratoni hosszúságú beszédeire, addig más kérdések sem emelhetők ki a szabályozásból.
Egy kicsit erőltetett a felvetés a színes fantáziáról meg a kihátrálásról. A kérdés ugyanis nem az, hogy milyen indokkal vonult ki a Fidesz a megegyezésből, hanem az, mi szükség volt egyáltalán a négypárti megállapodásra. Az ügyrendi bizottság elnöke – civilben ügyvéd – jól tudja: a házszabály alkalmatlan arra, hogy megszabja a televíziósok jogait. Hiába kell hozzá kétharmados többség, a házszabály nem jogszabály, csak országgyűlési határozat. Arra szolgál, hogy szabályozza a T. Ház tagjainak és alkalmazottainak magatartását. Például azt, hány percben válaszolhat a képviselő a neki címzett hosszadalmas kritikára. Már ha egyáltalán képviselői, s nem pártelnöki minőségében vette őt célba a miniszterelnök. Ne vesztegessük most a szót arra, hogy Gyurcsány Ferenc összekeverte a szezont a fazonnal, a törvényhozás házát a pártviták színhelyével – előfordult ez már máskor is. Csupán annyit érdemes rögzítenünk, hogy a tisztességes eljárásnak – a fegyveregyenlőségnek – meg az arányosság alkotmányos elvének a parlamentben is érvényesülnie kell. Mindez azonban csak a kérdés egyik fele. A másik, a lényegesebb az, hogyan keveredik a házszabály a szólásszabadság ügyeibe. Hogy kerül a csizma az asztalra? A parlamenthez nem tartozó személyek magatartását a Ház falain belül sem rendezheti a házszabály. Nem szabhatja meg például a karzat közönségének viselkedését. A kívülállókat ugyanis csupán törvény kötelezheti.
Ebben a ciklusban odáig fajultak a dolgok, hogy immár hivatalos irat, bírósági ítélet is igazolja, a parlament nem tiszteli a törvényt. Amikor ugyanis 2004 áprilisában egy négytagú civil csoport a karzatról cetliket szórt a képviselők fejére, és transzparensen követelte: „Ki Irakból!”, Szili Katalin rendőrt hívatott. Az ügyből bírósági eljárás lett. A pacifista Ahimsa-csoport tagjait bekísérték, és bíróság elé állították. A felmentő ítélet csak a törvényhozóknak lehetett meglepetés. Rendzavarás nem történt, a fiatalok a véleménynyilvánítás alkotmányos jogával éltek. A házszabály rájuk nem vonatkozik, mert az nem törvény, csak belső országgyűlési határozat. S mivel szabálysértés nem valósult meg, a rendőrséggel szemben sem követték el a demonstrálók az engedetlenséget. Hiszen rendőrt csak akkor lehet hívni, ha jogsértés történik. Már akkor felvetődött, hogy a kívülállók parlamenti viselkedésének szabályairól törvényt kell alkotnia az Országgyűlésnek. Nem alkották meg. Az MSZP–SZDSZ többségű parlament a házszabály számos más rendelkezésének pótlását is elszabotálta.
A sajtó természetesen szintén nincs alárendelve a parlamentnek. Sőt, ellenőrizheti a hatalmat. Ezt a valóság feltárásával és bemutatásával valósítja meg. A sajtót ugyanis az alkotmány felruházta a tájékoztatás jogával és kötelezettségével. Ehhez kapcsolódik, hogy az ország lakóinak – szintén az alkotmány szerint – joguk van tájékozódni a történésekről. A közérdekű ügyek megvitatásának ez az első számú feltétele. A választópolgár csak megfelelő ismeretek birtokában tud dönteni arról, kit bízzon meg a hatalom gyakorlásával.
A televízióállomásoknak is kötelességük, hogy ellássák információval a közönségüket. Bemutassák, miképpen szólal fel egyik vagy másik honatya, milyen a megjelenése, a magatartása, mennyire hitelesek a szavai. Erre az elmúlt időkben kevés lehetőségük volt. Az Országgyűlés ugyanis felemás módon teljesítette az 1996-os médiatörvény előírásait. A parlamenti zárt láncú televíziós szolgáltatást létrehozta ugyan, a sajtó ezzel kapcsolatos lehetőségeiről szóló törvényt azonban nem alkotta meg. Ehelyett a házelnök úgynevezett rendelkezést adott ki, amely megtiltja, hogy az egyes televíziós társaságok saját felvételeket készítsenek a Ház munkájáról. Csak a parlamenti hivatal irányításával – házon belül – készített felvételeket továbbíthatja minden csatorna a nézőkhöz. Az alkotmánysértő gyakorlat olyan súlyosan korlátozza a sajtószabadság és az információszerzés jogát, hogy több fórum nemrégiben az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult. A Hír TV, az RTL, a TV2, a Magyar ATV, a Független Hírügynökség és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége törvényalkotást sürget. Nem értenek egyet azzal, hogy a parlament hivatala döntse el, kikről készüljön felvétel, és milyen beállításban. Szerintük csalóka, ha a néhány lézengő képviselőt népes társaságnak tünteti fel a parlamenti házimozi.
Az AB még nem döntött a beadványról, az Országgyűlés vezérkara ellenben úgy tett, mintha rendezni akarná a dolgot. Ez abból állt volna, hogy a házszabály helyettesíti a házelnök rendelkezését. Így szabták volna meg, mi legyen az új módi a televíziózás ügyében. Túl azon, hogy a házszabály semmiképp sem szabályozhatja a sajtó működését, a tervezettel egyéb gond is akad. Az eddig megismert néhány részlet például azt rögzíti, hogy a tévéközvetítések célja a nézők pártatlan, kiegyensúlyozott, pontos és tényszerű tájékoztatása. Minő fontos, új elvek! Az 1986-os sajtótörvény szó szerint leírta mindezt. Miért kell a hatályos törvényt egy jogszabálynak nem minősülő, műfaja miatt is alkotmánysértő szabályzatban megismételni? Így kívánják szakszerűnek feltüntetni a szöveget? Az új rendelkezés egyébként továbbra is azt tartalmazza, hogy a „a tévéközvetítés a kiépített zárt láncú televíziós rendszeren keresztül, az Országgyűlés hivatala tévéstúdiójának eszközeivel és dolgozói közreműködésével valósul meg”, s a közvetítésnek „a parlament tényleges történéseire, munkájára kell irányulnia”. No persze, a tényleges történésekre. Ezek mibenlétéről azután maga a történés szereplője, irányítója dönt majd.
Sovány vigasz, hogy a tartalma és a formája miatt egyaránt érvénytelen új szabályozás semmire sem kötelezhette volna az elektronikus médiumokat. Éppen elég, hogy a rendszer megakadályozza őket alkotmányos feladatuk teljesítésében. A mai helyzet mindezek miatt olyan, mint a hajdani szocialista sajtóigazgatás volt, amelynek jóvoltából a médiumok csak a tájékoztatási hivatal – a tájhiv – szemével láthatták és láttathatták a világot. A lényeg a cenzúra volt, és most is az. A parlamentről vagy jót, vagy semmit. Úgy látszik, nem véletlenül hirdette meg a tavasszal az MSZP közjogi munkacsoportja a szólásszabadság korlátozását. Szerintük a rendszerváltozás hajnalán, 1989-ben nálunk „szélsőségesen tág keretek közt vonták meg a szólásszabadság határait”. Ezt most szűkíteni kell. Az első lépés nyilván a valóságos információk visszatartása, hiszen aki nem tud semmit, annak nem is lesz véleménye, és nem akar hozzászólni semmihez. Ha pedig csak a szépet és a jót látja, legközelebb is arra fog szavazni.
Ebből vonult most ki a Fidesz, az MSZP politikusa szerint a színes a fantáziája miatt. Jó lenne a törvényhozásnak is kivonulnia a súlyos alkotmánysértésekből, hiszen ebben a ciklusban már éppen eleget elkövetett. Sőt, egy kis fantáziával az Országgyűlés javíthatna is valamicskét a teljesítményén. Mondjuk módosíthatná a házszabályt, hogy a beszédekre válaszolhasson is, aki akar. Nem biztos, hogy érdemes befogni a száját.