Hitelprogramok mozgóképgyártásra

Verseny és együttműködés a filmiparban címmel rendeztek szakmai konferenciát tegnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban, amelyen kétszáz producer, rendező, filmes szakember vett részt. A rendezvényen többek között a filmes hitelprogram-lehetőségek, a magántőke bevonása, valamint az állami szerepvállalás volt a fő téma.

Nedbál Miklós
2005. 09. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Benedek András, az NKÖM közigazgatási államtitkára nyitotta meg a konferenciát; köszöntőjében kiemelte, hogy míg a hetvenes évekig a kulturális iparág negatív kifejezés volt, mára ez megváltozott, a legjobb példa rá a hazai filmipar. „A filmipar egyre inkább gazdasági tényező. S habár a kultúrafinanszírozásban nagy a feszültség, pozitív példa lehet a hazai filmtörvény” – mondta az államtitkár. Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. vezérigazgatója elmondta: sokak szerint a film nagy üzlet, nagy kockázat, de ők tények alapján dolgoznak. „A hitelforráshiány azonban már nem lehet probléma” – jelentette ki. A bank filmgyártáshoz és filmterjesztéshez kapcsolódó beruházási hitellehetőségeit Aladics Sándor vezérigazgató-helyettes ismertette.
Benedek András előadása elején kijelentette, hogy „a cél a kulturális finanszírozás átalakítása a gazdasági szereplők bevonásával, az állam és a magánszféra együttműködésének erősítése. A magyar filmiparban ez részben már el is indult”. Az államtitkár a filmtörvényre utalva elmondta, hogy a tavaly áprilisban életbe lépett törvény hatásaként 19 külföldi és 27 koprodukciós film készült itthon, amelyek kapcsán 19 milliárd forintot költöttek itt el. A Magyar Mozgókép Közalapítvány főtitkára a közalapítvány múltjának rövid felidézése után az infrastruktúra fejlesztésének fontosságát emelte ki, amelyhez további források bevonására van szükség. Tóth Erzsébet hozzátette: „A filmes szakképzés és az oktatás fejlesztésére is szükség van. A falak ereje nem a kövekben, hanem a lelkekben van” – idézte Dobó Istvánt.

Szomjas György, a Magyar Filmművészek Szövetségének főtitkára: Már tavaly év végén kiderült, hogy az MMK költségvetése közel a felére csökken, amelyből most még a maradványképzés miatt csaknem 700 millió forintot kell átcsoportosítaniuk. Kedvezők az adókedvezmények és a hitellehetőségek, ugyanakkor az nem jó, hogy eközben jelentős mértékben csökken a film állami támogatása.
Durst György, a Duna Műhely vezetője: Jelentős mértékben nőttek a hazai filmes bérmunkák és a koprodukciók, azonban jóval kisebb mértékű a hazai produkciók számának gyarapodása. Valóban fontos a magántőke bevonása, azonban szükséges lenne kivételes támogatás kialakítására is a nemzeti kultúra fenntartása érdekében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.