Bartók egyik leveléből tudjuk, hogy 1914. február 21-én Biharba utazott azzal a szándékkal, hogy a belényesi baráttal, Bsitia Jánossal elmenjenek Dubrovita de Codruba (Havasombóra) vasárnapi táncot nézni és gyűjteni. Itt jegyezte le azt a kolindát is, amelynek szövegét Kiss Jenő fordításában az alábbiakban közöljük.
A motívumok jól mutatják – remélem, elegendő, ha itt így fogalmazok –, hogy a mi regösénekeinkkel egy tőről eredő szokásról van szó, s ezért is került ide, a Szent János ünnepét köszöntő helyre. Mivel jelképes szarvasról van szó, a középkori ábrázolások közül azt a figurális padlótéglaképet választottam a szöveg mellé, amelyet Esztergomban fényképeztem. Ő a hároméves, csudafejű szarvas, vagyis Szent János, Jézus megkeresztelője.
Mentek, istenem, kimentek
Pilátus vadászai,
És vadásztak, míg vadásztak,
Estig jártak, meg nem álltak,
Esti árnyak hogy leszálltak,
Egy szép vadra rátaláltak:
Szarvas volt az; hároméves,
Az agancsa sárga, fényes.
A vadászok vezetője
Célba vette, hogy lelője.
Ám a szarvas szólva szólt:
– Ne kívánd halálomat
’Sz nem vagyok, minek hiszel.
Szent János vagyok, ne lőj le,
Jézus megkeresztelője.
Mikor megszült az anyám,
Sok munkája volt talán,
Mert míg kézzel ringatott
Szájával megátkozott:
– Légy az erdők vadja te
Erdők vadja kilenc évig,
És még éppen annyi hétig.
Ha kitöltöd ezt te végre,
Menj az emberek közé le,
Templom kulcsát megragadd ott
S tárd ki majd a templomajtót,
Misekönyvet végy kezedbe
S szép misét mondj, énekelj te.
zápor
Zivatar és jégeső tör ránk, kiadták a narancs figyelmeztetést
