Rendhagyó módon, könyv formájában adja közre a hivatalban lévő miniszterelnök személyes politikai programját, amely szándékai szerint a baloldal választási programjának és az új kormány programjának is alapvetése lehet. Az Útközben címmel ma bemutatandó írással – a Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint – Gyurcsány Ferenc két célt tűzött ki maga elé: újrafogalmazni a magyar baloldali hagyományt, illetve választ adni a Magyarország előtt álló kihívásokra. A „marketingízű” közhelyektől hemzsegő könyv a jövő évi kampány szocialista programját előlegezi meg – állapította meg a Magyar Hírlap tegnapi számában az első „gyorsolvasás” után. Néhány példát ki is emelnek: a filozófiai elmélkedő részben olyan felvetésekkel találkozhatunk, mint „tárgyai vagy alanyai vagyunk-e a mindenségnek”. A milliárdos tőkés miniszterelnök felismerte, hogy „a globalizációban a tőke érdekérvényesítő ereje megnőtt a munkáéhoz képest”. A lap elemzéséből az is kiderül, a kormányfő nem rukkolt elő sok új gondolattal, többnyire az elmúlt időszakban hangoztatott szlogenek köszönnek vissza könyvében. „Baloldali ember vagyok, szociáldemokrata, hazafi” – továbbá az identitáskampány „bátorság, biztonság, igazságosság” hármas jelszava is megjelenik az oldalakon. Gyurcsány itt sem feledkezett meg „a demokrácia igazi ellenségéről”, a populizmusról, amelyet ő a Fidesszel azonosít. A miniszterelnök hol azt kifogásolja, hogy a Fidesz nem jobboldali, hol pedig azt, hogy nem baloldali. Mindeközben olyan lózungokat fogalmaz meg a jövő magyar társadalmára vonatkozó óhajaként, hogy „ne legyen túl sok a leszakadó”, illetve „egyre többen keressenek egyre többet.”
Ugyancsak ma jelenik meg a Századvég Alapítvány könyve A jóléti rendszerváltás csődje címmel, amely kritikusan elemzi a Gyurcsány-kormány tevékenységét. Stumpf István, a Századvég elnöke úgy véli, a kormányfő könyvének kampánytematizáló célja van, és egyben erősíteni igyekszik Gyurcsány pártbeli pozícióját.
Sinner óriási bajban volt, szettet sem nyert, mégis továbbjutott
