(kit szeretünk…)

Én nem tudom, G. gyerek, milliónyi társával együtt, képes lesz-e arra, hogy eldöntse a 2006-os választásokat. Ha igen, akkor Magyarországnak hosszabb időre befellegzett. Utóbbi állításból valami olyasmi derül ki, mintha én lebecsülném G. gyereket, aki a populáció ingatag, ám szocialista ihletettségű, alacsony iskolázottságú, ugyanakkor politikailag képzett és magabiztos rétegét képviseli, amennyiben az ATV, a Nap-kelte emlőin csüng, s feltétlen tisztelettel tekint mint kiemelkedő médiaszemélyiségre Mészáros Tamásra, Bolgár Györgyre, miként egykor a felettébb megnyerő modorú Forró Tamásra.
Sok-sok ilyen médiaszemélyiség formálja G. gyerek politikai kultúráját, de aligha formálhatná, ha nem a Kádár-korszak nevelte volna, amikor mindaz természetszerűen igaz volt, amit Forróék a későbbiek során állítottak, no nem az ügyészség, hanem a valóságshow-kra éhes nép előtt. Hol van már a tavalyi hó? – kérdezhetnénk. Hol van már a tavalyi nép? Petőfi népe. Talán hírlap formájában még létezik. Hol van már „férge a rögnek”, aki ítél, „ítélni fog, s ezerszer jaj a bűnösöknek”? Talán a költői állítással szemben azt merem mondani, hogy a nép elveszítette az ítélőképességét? Hogyan is vetemedhetnék effajta szentségtörésre?
Hiszen maga G. gyerek is, akinek a cs.-i nádasbeli bölcs buhogásairól már többször beszámoltam a Magyar Nemzet hasábjain, „a nép”-nek vallja magát, s ebben a minőségben – gondoljunk bármit – a magyar társadalom gerincét képezi. A társadalom gerince pedig semmiképpen nem veszítheti el ítélőképességét, legfeljebb megroppan, teszem azt, a fasizmus vagy a kommunizmus igája alatt. Mindezzel együtt szó sincs arról, hogy „ezerszer jaj a bűnösöknek”. Miért? Míg a fasiszta bűnök nem évülnek el, a kommunista bűnösöknek még pirulniuk sem kell, s ki látott közülük bárkit is pirulni.
Nézzük például szeretett miniszterelnökünket, Gyurcsány Ferencet, akit G. gyerek – alig másfél éve, egyébként mély tisztelettel – Gyurcsány Öcsiként aposztrofált. Nos, döntsük el, hogy ő mint a kommunista ifjúsági szövetség egykori prominense, kommunista volt-e vagy sem. Van-e kontinuitás közte s mondjuk Oleg Kosevoj között? Nem tudjuk megállapítani, mivel a lelkébe nem láthatunk. A Komszomol hiába árul el jelentéstanilag nagy hasonlóságot a Kommunista Ifjúsági Szövetséggel, mégis óriási a különbség. Még Oleg Kosevoj az Ifjú Gárdában egykoron a fasiszta német megszállókkal küzdött, Gyurcsány máskoron a privatizációs akadályokat gyűrte le. Feltételezzük tehát, hogy sosem volt kommunista, s ebből eredően sosem volt részese a kommunista bűnöknek és erényeknek.
De mit szól ehhez G. gyerek? Aki ha 2006-ban szavazni megy majd, úgy fog Gyurcsányra szavazni, hogy lélekben és tudatban a kommunistákra szavaz. Ám eszébe sincs Thürmer Gyulát választani, aki Kádárnál is nagyobb öntudattal most, a piacgazdaság, a szupermarket és a kamatvágás legközepén meri vállalni a kommunista ellenzést. Miféle kettős csavar ez? Hogyan lehet G. gyerek fejében Gyurcsány kommunista, Thürmer pedig egy szegény balek? Én pedig restelkedve vallom be: Thürmert egy icipicit jobban szeretem Gyurcsánynál. Igen. A szeretet szót kell használnom, mert ha azt mondanám, hogy kevésbé gyűlölöm, hazudnék. Ugyanis én nem gyűlölködöm, csak sóhajtozom és a szememet meresztem. Ugyanis ez az egész meghaladja a képzeletemet, s már-már az érdeklődésemet sem köti le. Úgy érzem megint egy kissé, hogy idegen vagyok széles e hazában.
De ebben a pillanatban kerti tavacskám mellett megszólalt az a mocsári béka, amit még nyáron kaptam Veszprémben egy kisfiútól. Talán említettem már, hogy testhossza két centiméter, a hangja viszont olyan, mint a hajókürt. Reng tőle a kert. Talán párt keres. Ez a hang valahogy megnyugtat.
Ha azt kérdeznék most hirtelen tőlem, hogy ez a kis béka érdekel-e jobban vagy Thürmer, netán Gyurcsány, sajnos azt kellene felelnem: én nem tudom…