A választásokat követően készült első közvélemény-kutatások szerint 34 százalékkal 11 pontos hátrányban lévő Lech Kaczynski felzárkózását segítheti ikertestvére, Jaroslaw, aki a győztes PiS elnökeként már korábban bejelentette, Lech elnökké választása esetén nem vállalja a miniszterelnöki teendőket. Helyette a győztes párt Kazimierz Marcinkiewicz 46 éves közgazdászt jelöli miniszterelnöknek – derült ki tegnap este. A rivális Tusk korábban azt mondta, a sokáig tartó huzavona semmi esetre sem szolgálhatja az ország érdekeit, a koalíciós tárgyalások viszont csak a leendő miniszterelnök személyének ismeretében kezdhetők el.
Meglehetősen nehéz dolga van a két jelölt között választani kívánó polgároknak. Az elnöki tisztségért folytatott kampányban ugyanis háttérbe szorulnak az aktuálpolitikai, gazdasági kérdések, s inkább a külkapcsolatokról, valamint a hosszabb távú elvi kérdésekről folyik a vita. Ezekben pedig szinte teljes az egyetértés a két jobboldali személyiség között. Legyen szó az iraki szerepvállalásról vagy a fehéroroszországi lengyelek helyzetéről, a közigazgatásban eluralkodott korrupcióról vagy az adócsökkentések szükségességéről, a nyilatkozatok szinte megegyeznek.
Egyelőre úgy tűnik, más jelölt nem rúghat labdába október 9-én, egy esetleges meglepetés azonban nem zárható ki, különösen, mivel a szétforgácsolt baloldal választási veresége után újra összefogni látszik, s együttes támogatásukról biztosították az egyetlen állva maradt baloldali jelöltet, Marek Borowskit. Az SdPl vezetője meglepetésre készül, a közvélemény-kutatások alapján azonban mindöszsze 6 százalékon áll, s 11 százalékos támogatottságával még az Önvédelem (SO) jelöltje, a populista Andrzej Lepper is megelőzi. Úgy tűnik tehát, a győzelem a leendő kormánykoalíció két vezéralakja közül annak a kezébe kerül, aki taktikai fogásait az udvarias és baráti nyilatkozatok közepette jobban meg tudja valósítani.
Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwosc – Pis). A lengyel politikai paletta legerősebb jobbközép pártját 2001-ben alapították meg a Kaczynski testvérek: Lech és Jaroslaw. A párt elnöke, Jaroslaw, valamint az egykori igazságügy-miniszter, jelenleg varsói polgármester Lech egyaránt keménykezűségükről és konzervatív elvhűségükről híresek, s ezáltal sikerrel gyűjtötték maguk köré a legendás Szolidaritás mozgalom szétszóródott híveit. A párt az Európai Parlamentbe már a harmadik legtöbb képviselőt küldhette Lengyelországból. Programjuk nem áll messze a párt retorikájától, következetesen szembehelyezkedik a gyenge állam képét felvázoló liberális ideológiákkal. Az adók csökkentésének szükségszerűségét nem tagadja, de csak lépésenként lesz hajlandó végrehajtani azt. A közigazgatás és az állami vállalatok pénzügyi áttekinthetőségének megteremtése prioritásként szerepelt a PiS választási programjában, a túlzott privatizációt azonban a párt a nemzet érdekeivel ellentétesnek tekinti. (G. D.)
Polgári Platform (Platforma Obywatelska – PO). A Donald Tusk által a PiS-hez hasonlóan szintén 2001-ben alapított mozgalom azzal a céllal jött létre, hogy irányt mutasson Lengyelország új generációjának, azoknak, akik nem tartják összeférhetetlennek a jobboldali gondolkodást és a kereszténydemokrata gyökereket a liberális gazdasági megoldásokkal. A PO 2004-ben az Európai Néppárt tagjaként már megnyerte az EiP-választást. A párt több szabadságot biztosítana az önkormányzatoknak a források elosztásában, a pénzügyi politika alakításában pedig a központi bank kapna nagyobb szerepet. Ez utóbbi megoldás különbözik a PiS terveitől, csakúgy, mint a PO privatizációra és adócsökkentés-végrehajtásra vonatkozó elképzeléseinek zöme is. Egyetértés várható azonban a partnerek között a platform társadalmi törekvéseinek, a munkajog, az oktatási rendszer, illetve a rendőrség reformjának szükségességében csakúgy, mint a munkanélküliség leküzdésének elsődlegességében. (G. D.)