Párizs a szégyenpadon

Egy olasz gazdasági fórumon Neelie Kroes, az unió versenybiztosa és a belső piacért felelős kollégája, Charlie McCreevy egyaránt nekiesett Párizsnak, kioktatva a franciákat az egységes piac és a szabadkereskedelem előnyeiről és a protekcionizmus hátrányairól.
Kroes, akit bizottsági taggá választásakor erősen kritizáltak a big biznisszel való szoros kapcsolatai miatt, kijelentette: „Nem értek egyet azzal, hogy az európai ipart meg kellene védeni a nemzetközi, sőt az Európán belüli versenytől. Nem a protekcionizmus, hanem a verseny, ami innovációra és arra készteti a vállalatokat, hogy a legtöbbet hozzák ki alkalmazottaikból, hogy a legjobban használják fel erőforrásaikat, javítsák a minőséget és csökkentsék az árakat. Minden olyan intézkedés, legyen az akár gazdasági patriotizmus vagy illegális állami támogatás, amely azt a célt szolgálja, hogy a vállalatokat mesterségesen életben tartsák, vagy megóvják a külföldi felvásárlástól, azzal a kockázattal jár, hogy Európa visszazuhan a kölcsönös protekcionizmus lefelé menő spiráljába, hasonlóan a 1930-as évek válságához.”
A versenybiztos azért olvasta rá a franciákra a neoliberális hiszekegyet, mert miután júliusban elterjedt, hogy a francia élelmiszer-ipari óriáscéget, a Danone-t esetleg fel kívánják vásárolni, Jacques Chirac francia elnök és Dominique de Villepin miniszterelnök kijelentette, hogy országuknak olyan törvényekre van szükségük, amelyekkel az ellenséges kivásárlást ki lehet védeni. A kormány javaslatot tett tíz stratégiai iparág védelmére, beleértve a hadiipart, az atomerőműveket és a kaszinókat.
Kroes viszont e javaslatot „ironikus”-nak nevezte és kifejtette, hogy a külföldiek vállalatfelvásárlásait a tagállamok csak abban az esetben akadályozhatják meg, ha azzal védelmi vagy közbiztonsági célokat szolgálnak. A tagállamoknak 2006 májusáig kell bevezetni azokat az unió által még 2003-ban elfogadott intézkedéseket, amelyek törvényen kívül helyezik az ellenséges felvásárlások elleni védőintézkedéseket, hacsak azokat a részvényesek jóvá nem hagyják. Különben az unió veszít versenyképességéből, mint Kroes mondta: „Chirac elnök és barátai aláássák az unió versenyképességét.”
Neelie Kroes aggodalmát meg lehetne érteni, ha az általa képviselt neoliberális hittételek uniós alkalmazása hozott volna valamilyen eredményt, amelyet mondjuk a nemzeti iparágak védelmével veszélyeztetni lehetne. Az igazság azonban az, hogy amióta a nyolcvanas évektől kezdve Neelie Kroes és barátainak gazdaságpolitikája érvényesül, az unió gazdasági növekedése egyre csökken, az euró bevezetésével pedig egyenesen padlót fogott. Ha veszteségnek tekintjük az egyébként olajválsággal terhes hetvenes évtized gazdasági növekedésétől (évi 3 százalék) való eltérést, akkor azt mondhatjuk, hogy a Kroes által képviselt politika eddig 24 ezer milliárd eurójába került az unió eredeti tizenöt tagállamának. Kérdés, lehet-e ezért valakit egy európai bíróság elé citálni?