A rádió restaurációs műhelye az intézmény legizgalmasabb officináinak egyike, azon egyszerű oknál fogva, mert javít és megörökít. Megmenti azokat a régi felvételeket, amelyek az évtizedek során felhalmozódtak. Merő önkényből történelmi hangfelvételnek nevezzük az ötvenes évek végéig rögzített viasz- és lakklemezeket, illetve szalagokat. Tudniillik a 60-as évektől megmaradt anyagok műszaki szempontból már kevésbé érdekesek. Ezen a véleményen van Fényes Péter, a rádió restaurációs műhelyének vezetője is, és ő mégiscsak szakember. Meg aztán a régmúlt sokkal több és sürgetőbb feladatot ró a szakemberekre, mint az újkor. Legalábbis Magyarországon, amelynek közszolgálati rádiója nagy múltú intézmény – kincseket érő archívummal. Nem mondható el ez például a finn rádióról, ahol a történelmi hangarchívum minimális.
Körülbelül hatezer lakklemezt őriz a Magyar Rádió, de csak másfél-két éve kezdték el feltérképezni a gyűjteményt. A lemezek többségéről korábban azt sem tudták, milyen felvételeket őriznek. Ráadásul a 60-as, 70-es években valaki a teljes kollekciót átcsomagoltatta papírzacskókból nejlonzacskókba, mert úgy ítélte meg, hogy a papír kevésbé védi meg a portól a lemezeket. Ezzel aztán gyakorlatilag halálra is ítélte a lemezeket, mert a lakkréteg nem tudott szellőzni…
– Tudja, hány lakklemez ment tönkre a kezeim között? – teszi fel a kérdést Fényes Péter. – Ahogy kihúztam őket a fóliából, már csak az üres alumíniumlemez maradt az ujjaim között, mert a hanghordozó, a lakkréteg elvált tőlük. Szerencsére a hatezerhez képest elenyésző, körülbelül kétszáz darab az a mennyiség, amely javíthatatlan állapotba került, persze fogalmunk sincs, mi veszett el örökre.
A hangrestaurálás két részből áll. Az első fázisban fizikailag kell rendbe hozni a hanghordozót. Ennek a specialistája Molnár Tibor, az egyetlen az országban, aki különböző módszereivel, többféle olajával és tűjével a hanghordozó restaurálására képes. Ugyanez a teendő a szalagokkal is, amelyek egy idő után töredeznek és szétszakadnak. Molnár Tibor erre is tud terápiát: különleges folyadékkal bepermetezi a szalagot, s amikor pár nap múlva előveszik, olyan, mintha új lenne. Ez az állapot eltart egy-két hétig, utána azonban a szalag ismét visszaszárad. De néhány hét elég ahhoz, hogy a felvételt elmentsék.
A hanghordozó ezzel betöltötte hivatását, és – egy-két esetet leszámítva – a jövőben nincs szükség rá. Természetesen az első magyar hanglemezt nagy becsben őrzik. Fényes Péter szobájának falán megtalálja a látogató.
(Pár szót zárójelben Molnár Tiborról, akinek eredeti szakmája mozdonyvezető. Vasutas-dinasztia tagja, ahogy mondani szokás, gyerekkorától imádja a régi gépeket, szerkezeteket. Érdeklődési köréből eredően egy feltaláló ügyességével kiókumlálta, hogyan kell megtisztítani egy felvételt, regenerálni a hanghordozót, s a mozdonyvezetést felcserélte ez utóbbival.)
A hanghordozó megtisztítása után – a restaurálás második fázisában – Fényes Péteréken a sor, hogy az öt kitűnően felszerelt stúdióban (a hatodik Molnáré) speciális számítástechnikai eszközökkel, digitálisan restaurálják a felvételeket.
Ez a tevékenység már kifejezetten a hangzás restaurálását jelenti.
Napjainkban három nagy cég van a világon, amelyik – különböző filozófiát követve – hangrestauráló eszközöket gyárt. A Magyar Rádió mindegyik instrumentumot beszerezte. Egy éven belül várhatóan megoldódik az is, hogy a stúdiókat számítástechnikailag összeköthessék, és a ma még individuálisan működő berendezések komplex módon szolgálják ki a mérnököket.
Szakmai körökben vitát provokáló kérdés, hogy egy régi felvételt mennyire szabad felújítani. A mai technológia ugyanis jobb minőséget képes előállítani az eredeti hangminőségnél. Teljesen kiiktatható a zaj, a pattogás, a sercegés. Az emberek képzeletében az él, hogy a régi felvételek milyen recsegősek, rossz minőségűek voltak. Csakhogy ritkán kerül elő olyan lemez, amelyet még sohasem játszottak le, tehát nincs reális képünk az originális hangfelvételről. A technika azonban ma már képes arra, hogy olyannyira felújítsa a háború előtt készült lemezt, mintha azt a 70-es években rögzítették volna.
És ez az a pont, amely megosztja a szakembereket. Egy részük azt mondja, őket nem érdekli, hogyan hangzott a felvétel a 30-as években, hadd szóljon ma szépen! A másik álláspontot képviselők szerint – és Fényes Péter is közéjük tartozik – restauráláskor az eredeti állapotot kell visszaállítani.
Fentebb már szó volt arról, hogy a hatezer lakklemezt másfél-két éve kezdték el fizikailag és hangzásukban restaurálni. De – bevallották – rossz módszert választottak. Nyolc hónap alatt csak ötven-hatvan lakklemez restaurálásával végeztek. És jószerével azt sem tudták megítélni, mi a fontos. Végül úgy döntöttek, hogy a lakklemezek hangzásbeli restaurálását leállítják, és csak a fizikai restaurálással törődnek. Azt követően pedig – sercegés ide, pattogás oda – digitalizálják. És gyakorlatilag ezzel a módszerrel megmentik az állományt. Aztán majd az utókor eldönti, melyik lemezt akarja a hangzás szempontjából is restaurálni.
Megkérdeztem, milyen kihívások jelentettek különleges izgalmat a műhely vezetője számára. Fényes Péter hirtelenjében hármat említ, de hozzáteszi, hogy tíz perc gondolkodási idő esetén valószínűleg harminchárom jutna az eszébe.
– Az első tulajdonképpen kudarc – mondja. – Igaz, erről nem mi tehetünk. Kossuth Lajos hangjáról van szó, amely a XIX. századból való. A felvétel fonográfhengeren került hozzánk, amelyet véres kardként hordoztak körül az országban. Ebből eredően rengetegszer lejátszották. A kopás ellenére Molnár Tibor restaurálta a hengert, azonban így is csak hangfoszlányokat lehetett hallani. Az eredeti állapothoz képest javult persze a hangzás, de kizárólag a szöveg eleje érthető, Kossuth pár mondata.
A másik feladat – a Kék Duna keringő szvinges feldolgozása 1936-ból – már szép sikert hozott. Meghallgattam az eredeti – az úgyszólván élvezhetetlen – felvételt s utána a restauráltat. Ég és föld. Állíthatom: a restaurált felvétel kifejezetten nagy élmény. (Maga az ötlet sem akármi.) S aztán jött a meglepetés. A műhely vezetője a szerinte etikátlan restaurálással ismertetett meg, amelyből teljesen kiiktattak mindenféle sercegést. Végül meghallgattam az etikus felvételt is, és magamban megállapíthattam, hogy a felelősséget ebből a munkából sem lehet száműzni.
A harmadik különlegesség Louis Armstrong és All Star együttesének 1965. június 9-i koncertje volt a Népstadionban, amelyet a Magyar Rádió rögzített.
– Volt vele gond utólag bőven – emlékezik Fényes Péter. – A szalag már töredezett, több helyen elszakadt, de nagy kihívást jelentett. A restaurálás végül jól sikerült, a szerzői jogok miatt azonban nem lehet vele mit kezdeni. Mondjuk úgy: ezzel sem… Ezen kívül nagyon sok politikai jellegű felvétel restaurálását végeztük el, köztük a Mindszenty-, a Rajk-, a Grősz-, a Nagy Imre-per stb. töredékes anyagainak kitisztítását. Mondhatom: döbbenetes élmény volt a számomra. Vagy a második világháborús események. Ismeretes, hogy abban az időben még nem volt magnó, és a fronton lakklemezre rögzítettek. Egyik-másik lemezen hallatszik, hogy fütyül a golyó. El nem tudom képzelni, hogy a híradós katona hogyan rögzítette ezeket a felvételeket. A lemezt aztán katonai futár, illetve a posta alkalmazottja hozta be ide a Bródy Sándor utcai épületbe, és került adásba. Megrendítő felvételeket őrzünk a Don-kanyarból.
A Széchényi Könyvtár felkérésére a Magyar Rádió mérnökei restaurálták az 1956-os forradalom két hetének adásait, amelyek a Szabad Európa Rádióban hangzottak el. A határon túli – a marosvásárhelyi és a kolozsvári – magyar archívumok felújításában a mai napig részt vállalnak.
A restaurációs műhely kiépítésére – anyagi gondjai ellenére – az utóbbi években sok pénzt költött a Magyar Rádió, így aztán nem csoda, hogy stúdióit Kelet- és Közép-Európában a legjobbként emlegetik. Rendszeresen keresik fel a műhelyt a külföldi küldöttségek. Legutóbb a vietnami rádió vezetői jártak a Bródy Sándor utcában, hogy tapasztalatokat szerezzenek. A műhely munkatársai csak a jövőtől félnek. De erről később majd bővebben.
Nagy egységet képez a rádióban a prózai hangarchívum. Ide tartozik minden, ami nem zene. A hírtől kezdve a szépirodalmi alkotásokig. Kimondani is sok: 800 ezer „élő” tekercs fölött bábáskodnak, ami ugyanennyi műsort is jelent. Az állományt két részre lehet osztani: kölcsönözhető és nem kölcsönözhető anyagokra. Az utóbbi fokozottan védett, amelyből csak másolatokat adnak ki, nehogy bármilyen baja essék. A titkosítás nyomai a mai napig tetten érhetők. A törzskönyveken látható, hosszában áthúzott piros vonalak ezekről a tiltásokról árulkodnak. Szerencsére azonban a szóban forgó szalagokat nem törölték le, a titkosítást pedig fel lehetett oldani. Amikor például a művészek közül Krencsey Mariann vagy Szakáts Miklós disszidált, a velük készült felvételeket letiltották.
A rádió gyűjtőkörébe beletartozik az is, ami nem saját felvételük, hanem korabeli filmhíradóból, esetleg társintézményektől került hozzájuk. Az osztrák rádióval való jó kapcsolat révén jutottak például Ferenc József császár és király 1901-es hangjához.
– Nem állítom, hogy litániát mond – jegyzi meg a prózai hangarchívum vezetője, Sütheő Hajnalka –, de legalább van hangja. Kiegészíti a róla alkotott képet… Különös világ ez, amelyben nap nap után élünk. Sírhatunk, hogy nem ismerjük Krúdy vagy József Attila hangját, de ezzel együtt kiváltságosak vagyunk, mert történelmi levegőt szívunk. Az egyik pillanatban az Embermesék című sorozat szívfacsaró történetei adnak erőt, a másik pillanatban olyan hangot hall az ember, amely összes illatával visszacsempészi a gyerekkort, és akkor utazunk az időben.
S ha már a könyvtár került szóba, folytassuk egy Babits-verssel: „Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell, / hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember: / mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – / így él: emberben Könyv, s a Könyvben az Ember.” Ez a mottója a rádió könyvtárának, amely 1947-ben alakult meg kétezer kötettel. Ma 108 ezer kötet sorakozik a könyvtár polcain. Számos különlegesség és értékes kiadvány található meg benne, köztük dedikált példányok és első kiadások. A speciális szakkönyvtár nem nyilvános, mindenekelőtt a műsorkészítés segítése a feladata adatokkal, információkkal, témákkal, forrásmunkákkal.
– Ha változik a közszolgálati feladat, annak megfelelően változik a gyűjtőkör is – mondja Kisfalvi Mária, a könyvtár vezetője. – Az úgynevezett privát olvasás, a szórakoztató témák visszaszorultak, nem veszünk például bestsellert, fantasztikus irodalmat, krimit, de az adott műfaj klasszikusait őrizzük. A folyóiratoknak csak kiegészítő szerepük van a könyvtárunkban, mert a sajtótermékeket a sajtóarchívum gyűjti. A legfontosabb irodalmi és kulturális jellegű lapjaink közül külön értéket képviselnek régi folyóirataink: a Nyugat, a Magyar Csillag, valamint a Rádióújság példányai 1925-től, a kezdetektől.
A rádió sajtóarchívuma 1952-ben alakult meg. Alapító atyja Péterfi István volt, aki a könyvtári egyetemes tizedes osztályozási rendszer (az ETO) segítségével információkereső nyelvet alkotott, amelyet – az évek során módosított formában – máig használnak. E nyelv lényege, hogy a nagykönyvtárak részére megalkotott rendszert összekapcsolja a józan logika alfabetikusan jelölt fogalmaival, így – a helyzettől függően – konkrét és elvont keresési szempontoknak egyaránt megfelel. Mint általában az archívumokban, a napilapok cikkei dossziérendszerbe kerülnek, idővel azonban szükségessé vált egy kartonrendszer életbeléptetése is, amely lehetővé tette a szerzők, illetve témák szerinti visszakereshetőséget. A Magyar Rádió sajtóarchívumában 40 ezer téma lelhető fel mintegy 60 ezer dossziéban.
1992-ben elkerülhetetlenné vált a számítógép bekapcsolása is. A rendszer cím, szerző, dátum (vagy időmetszet), tematikus kód, illetve egyes szavak alapján teszi elérhetővé a cikkeket. Ottjártamkor éppen 135 cikk került be a rendszerbe csak az aznapi napilapokból. Száz kiadványt rendelnek meg, amelynek a nyolcvan százalékát fel is dolgozzák.
– Minden Magyarországon publikáló újságíróról kartont vezetünk – említette Bencze Vali, a sajtóarchívum irányítója. – Munkánk megterhelő, de azt hiszem, olyan hátteret tudunk biztosítani a kollégáknak, amelyet – szerénytelenség nélkül mondhatom – bárki megirigyelhet. Az újságíró sokszor csak arra emlékszik, hogy X. Y. ekkor és ekkortájt írt egy cikket az egyik hetilapban ezzel és ezzel kapcsolatban, meg kellene találni… És akkor jövünk mi, és öt perc alatt megtaláljuk. Bármikor képesek vagyunk a kívánt anyagot az újságírók lakására is átküldeni… Kérdezze meg a kollégákat, hogyan vélekednek rólunk!
Vége
Tatabánya
Patkányok lepték el Tatabányát, május óta nem oldódott meg a probléma
