Digitális tananyag készült a fiatalok pénzügyi szemléletének megváltoztatására – közölte tegnap Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde Rt. (BÉT) elnöke és Magyar Bálint oktatási miniszter. A BÉT és az Öngondoskodás Alapítvány kezdeményezésére a kormány elhatározta, hogy jövőre a középiskolákban tananyag lesz a pénzügyi és befektetési ismeretek elsajátítása. A tegnap bemutatott kilencrészes tananyagot a Sulinet weboldalról lehet letölteni, ebből a diákok egyrészt megismerhetik a pénzügyi szektor legfontosabb intézményeit – biztosítókat, a Magyar Nemzeti Bankot, a nyugdíjpénztárakat –, és elsajátíthatnak tőzsdei ismereteket, megtanulhatják, hogyan működik a tőzsdei kereskedés, a részvénypiac.
Szalay-Berzeviczy Attila közölte, hogy a BÉT mozgástere és stratégiája erősen megváltozott az elmúlt években. Az oktatási tárca vezetőjének látogatása is ennek a folyamatnak a része, amellyel megpróbálják az értéktőzsdét közhasznú intézménnyé tenni, így az nemcsak kereskedési tér, hanem a tőkepiac és a magyar gazdaság egyik proaktív intézménye is lehet, amely hozzá akar járulni a magyar társadalom versenyképességéhez az EU-ban. A tőzsde elnöke hangoztatta, hogy az egyik legfontosabb csapásirány az oktatásban való hosszú távú részvétel, ezért dolgozta ki az Öngondoskodás Alapítvány az internetről letölthető tananyagot, amelytől azt várja, hogy versenyképesebb fiatal generáció hagyja majd el az iskolapadot a jövőben. Szalay-Berzeviczy szerint alapvető probléma, hogy a megtakarítási hányad nagyon alacsony Magyarországon, s a lakosság több mint 60 százaléka a nem igazán nagy hozamot hozó eszközökben tartja pénzét, ami jelentős veszteség számára.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
