Új űrhajó kell a holdutazáshoz

Mike Griffin, az Amerikai Űrkutatási Ügynökség (NASA) igazgatója ismertette tegnap a következő tizenkét év programját, amelynek végén a tervek szerint az Egyesült Államok ismét asztronautákat küld a Holdra. Az már bizonyos, hogy az elavult járműpark nem lesz alkalmas az utazásra. A most nyilvánosságra hozott tervek egy öt és fél méteres, a hajdani Apollo-űrkabinhoz hasonló alakú és méretű űrhajó és a pályára juttató hordozórakéta építésének lehetőségét vázolják.

Immár harminchárom éve, hogy az utolsó emberek 1972 decemberében elhagyták bolygónk kísérőjét, a Holdat. Akkor a teljes Apollo-program huszonnégymilliárd dollárba került, és fénykorában négyszázezer ember dolgozott azon, hogy teljesülhessen a néhai Kennedy elnök 1961-es bejelentése: „Még az évtized végéig embert küldünk a Holdra, és onnan biztonságban vissza is hozzuk a Földre.” Alig öt hónappal Kennedy emlékezetes kongresszusi beszéde után a Wernher von Braun fémjelezte Saturn–V óriásrakéta alapváltozatát már be is mutatták a sajtó képviselőinek. A Saturn–I rakétaballaszt második fokozattal kilencperces repülés után zuhant az Atlanti-óceánba 1961. október 27-én.
Miként megírtuk, Bush elnök tavaly januári űrvíziója ötven évvel későbbre, nagyjából 2020 tájékára irányozta elő a Hold újbóli felkeresését, majd utána a Naprendszer bebarangolását keresztül-kasul. A tervek szerint az elkövetkezendő tizenkét évben a kongresszusi bizottság kedvező döntése esetén a NASA százmilliárd dollárt költhet el az új űrhajó és hordozórakéta felépítésére, amellyel amerikai űrhajósok mehetnek a Holdra, legkorábban 2018-ban.
Bush bejelentése óta még csak körvonalazódnak az amerikai elképzelések, de a Discovery problémái a legutóbbi űrrepülésen bebizonyították, hogy a három évtizedes konstrukciók fölött végképp eljárt az idő.
A NASA idén április óta teljes gőzzel dolgozik az ESAS-terven (Exploration Systems Architecture Study, azaz felfedező-kutató rendszerek építésének tanulmányozása), amely egy öt és fél méteres, az Apollo-űrkabinnal nagyjából megegyező alakú és méretű űrhajó és a pályára juttató hordozórakéta építésének lehetőségét vázolja. Az utóbbinál a mai Space Shuttle rendszereinek átvételével számolnak: a fő hajtóművel, a szilárd töltetű gyorsítórakétával és a mainál sokkal masszívabb, biztonságosabb hajtóanyagtartállyal.
A Mike Griffin igazgató és az űrműveleti főnök, Bill Gerstenmaier által előterjesztett terv – amelyet Richard Cheney elnökhelyettes is támogat – négy űrhajós egyhetes holdi tartózkodását irányozza elő. Az utazás olyan rakéta indításával kezdődik, amely a leszállóegységet és a Hold felé vezető úthoz szükséges, különlegesen nagy méretű hajtóanyagtartályt viszi fel Föld körüli pályára öt Shuttle főhajtóművel és két, ötszegmensű, szilárd töltetű gyorsítórakéta segítségével. Ha a pályára állítás sikeres, akkor indítják a szintén új fejlesztésű, de Shuttle-alkatrészeket is felhasználó, a személyzetet szállító űrhajót (CEV, azaz Crew Exploration Vehicle) és hordozórakétát. Ez a rakéta négyszegmensű, szilárd töltetű gyorsítófokozatot és egy Shuttle főhajtóművet tartalmaz, és szintén Föld körüli pályára viszi fel a személyzet űrhajóját. A CEV-et ott összekapcsolják a Holdra szálló egységgel és a Föld körüli pálya elhagyásához szükséges hajtóanyagtartályt tartalmazó fokozattal, majd megkezdik a nagyjából háromnapos utazást a Hold felé. Az űrhajósok bizonyosan a Hold déli pólusát fogják előnyben részesíteni a leszálláshoz, hiszen az eddigi kutatások szerint ott találnak nagy valószínűséggel vízjeget, amely létfontosságú lesz a későbbi holdtelepek energiaellátásához.
A CEV 5,5 milliárd dolláros fejlesztési költségéhez kormányzati (kongresszusi) támogatás is kell, amelyhez még a hordozórakéta négy és fél milliárd dolláros összege is hozzáadódik. A százhuszonöt tonnát felemelő, nehéz rakéta fejlesztési költsége több mint öt-, de kevesebb, mint tízmilliárd dollárt emészt fel az elkövetkezendő évtizedben.
A CEV felszereltsége hat űrhajós szállítására alkalmas, a NASA tervei szerint az űrrepülőgép utáni időkben ezzel a járművel kívánják a Nemzetközi Űrállomás személyzetcseréjét és -szállítását megoldani. Lesz egy teher nélküli változat is, amelyet szintén elsősorban az ISS ellátásához vetnek be. A NASA a CEV-et 2011-ben használná először, nagyjából az űrrepülőgépek utolsó útjaival egy időben. Az ESAS-terv hordozórakétáinak, a Holdra szálló egységnek a fejlesztése még ugyanebben az évben megindulhat, évi hétmilliárd dolláros költséggel. Ez az összeg később emelkedik majd, és 2018-ra már eléri a tizenötmilliárd dollárt.
Kiemelkedően fontos szempontnak tekinti a NASA a visszatérést a Holdra az ESAS-terv egyik indokaként. Az űrhajósok a korábbi három nap helyett másfél évet tölthetnek a Földet kísérő égitesten, és az emberek először bizonyíthatják be, hogy hosszabb távon is meg tudnak élni az anyaföldtől távol, és annak közvetlen támogatása nélkül. Akkor majd joggal mondhatjuk el, hogy megkezdődött az igazi űrkorszak.