A CDU-kudarc tanulságai

Aligha nevezhető CDU-sikernek az idei előre hozott választás. A kereszténydemokratáknak a koalíciós egyeztetésekkel egy időben a kampányidőszak tanulságait is le kell vonniuk, attól függetlenül, hogy a nagykoalíció kitart négy évig, vagy sem. A párt sokat bírált kampányáról Hans-Joachim Veen történészprofesszort, az Ettersberg Alapítvány elnökét kérdeztük.

Balogh András István
2005. 10. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Angela Merkel Edmund Stoiberrel ellentétben vonakodik a választási eredmények elemzésétől, amire mindkettejük szerint sort kell keríteni. Mi nem sikerült szeptemberben a kereszténydemokratáknak?
– A CDU kampánya több ponton megbukott. Az első probléma az volt, hogy elmulasztottak egy profikból álló választási csapatot felállítani, ugyanis a vezetőség úgy vélte, hogy maguk is képesek elvégezni ezt a munkát. Másrészt alábecsülték Schröder „kampányharcos” tehetségét, de az egyik legkomolyabb buktató az volt, hogy a választási időszak fő témája gazdasági volt, s hogy a szociális dimenzió teljesen elsikkadt.
– Talán az adópolitika bemutatása sem kellőképp alakult…
– Igen, a kereszténydemokraták egyszerre két modellt mutattak be. A radikális reformer Paul Kirchhof és a CDU adópolitikája nem feltétlen egyezett, és ezt a szociáldemokraták könnyedén kihasználhatták. Ezután az emberek már nem tudták, hogy a kettő közül melyik is voltaképpen a párt programja, egyfajta irritáció valósult meg a választók és a kereszténydemokraták közt.
– A CDU ifjúsági szervezete szerint is az adópolitika tálalása miatt vesztettek komoly százalékot Merkelék, míg mások úgy vélik, a televíziós vita volt a döntő pont.
– A tévés megméretés jelentős szerepet játszott ugyan, de a vitaműsor egyedül nem okolható a választás végkimeneteléért. A hiányosságok azonban itt is megmutatkoztak, és ezeket a közeljövőben fel kell tárni.
– Hogyan viszonyulnak ehhez a kereszténydemokraták?
– A CDU mostani szereplése katasztrofális volt, a pártnak ez a második legrosszabb eredménye ’45 óta. Nem szabad, hogy félrevezesse a CDU-t, hogy Angela Merkel kancellár lesz, a mostani kudarcot mindenképpen fel kell dolgoznia, de még a 2002-es választások eredményét sem értékelték ki kellő alapossággal.
– Meddig tarthat az első német női kancellár nagykoalíciója?
– Az attól függ, hogy mennyire sikerül a reformokat végrehajtani, s hogy meddig kerülgetheti a CDU és az SPD a másik párt tabuit. Ha Merkel összefogja a pártokat, és a gazdaság felélénkül, akkor elképzelhető a négy év, de ha a két nagypárt közös témái mondjuk két év múlva kimerülnek, akkor új választásokat kell kiírni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.