A nyomdászok visszakérik az áfát

Nem elég a hazai és a régiós verseny, a magyar nyomdaipar még az állami szabályozással is kénytelen megküzdeni. Peller Katalin, a Magyar Nyomda- és Papíripari Szakmai Szövetség főtitkára szerint a stagnáló piacon az alaptevékenység alig hoz hasznot; a nyomdák jövedelme egyre nagyobb arányban függ attól, képesek-e többletszolgáltatásokat nyújtani.

Visszakérik az uniós és az állami támogatással elindult beruházások után befizetett áfájukat a nyomdászok. Peller Katalin, a Magyar Nyomda- és Papíripari Szakmai Szövetség főtitkára lapunknak elmondta, hogy ez ügyben levélben fordultak a pénzügyminiszterhez, ám érdemi választ még nem kaptak. A tárca hallgatása érthetetlen, a szövetség kérését ugyanis az Európai Bíróság egy október eleji, precedensértékű határozata alapozza meg. A szóban forgó határozat egyértelműen kimondja, hogy szabálytalan az a spanyol és francia gyakorlat, mely szerint egy állami vagy uniós beruházási támogatásban részesülő vállalkozás nem vonhatja le a beruházás keretében vásárolt termék vagy szolgáltatás után befizetett áfa egészét, az európai szabályok szerint ugyanis ilyen esetekben a teljes forgalmi adó visszaigényelhető. Mivel 2004. január elseje óta Magyarországon is a spanyol- és franciaországihoz hasonló áfaarányosítási gyakorlat él, a támogatott hazai cégeknek elvileg uniós csatlakozásunk időpontjáig visszajár az elvont összeg – kamatostól.
A szabálytalannak bizonyult áfaarányosítási gyakorlat a gazdasági tárca adatai alapján több száz céget érint; a szóban forgó pénz nagysága 50-60 milliárd forint körül lehet. Ekkora kiesés a támogatott kör egészének komoly versenyhátrányt jelent, Peller Katalin ismertetése szerint azonban különösen igaz ez a nyomdaipari vállalkozásokra. A rendszerváltás előtti adatokhoz képest megszázszorozódott hazánkban a nyomdák száma, ezért óriási a verseny a piacon. A vállalkozások két évvel ezelőtti árakon dolgoznak, és a kis nyomdák már nem bírják sokáig az árversenyt. Sok esetben már a nagyobb cégek sem keresnek az alaptevékenységen, és jövedelmezőségük azon múlik, milyen többletszolgáltatást képesek ügyfeleiknek nyújtani. A nyomdai „extrák” spektruma széles, a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb házhoz szállítástól kezdve a raktárkapacitás biztosításán keresztül egészen az on-line kapcsolattartás biztosításáig és grafikai szolgáltatásokig nyúlik.
A minimálisra szűkült árrésben komoly szerepe van annak, hogy a hazai nyomdák súlya kicsi, és nem tudják hatékonyan képviselni érdekeiket. – A nagy megrendelők multinacionális cégek, és képesek arra, hogy mélyen lenyomják az árakat. Olyan feltételeket diktálnak, amelyek kedvezőtlenek az iparágnak, de a nyomdák jobb híján kénytelenek elfogadni ezeket, esetenként csak azért, hogy ne álljanak a gépek – vázolta a helyzetet Peller Katalin. A magyar nyomdák a nyugat-európaiakkal szemben hatékonyságban maradnak alul, a régiós versenytársak pedig a magyarországinál kedvezőbb jogi és adózási környezet miatt kerülnek eléjük. Magyarországon nemcsak az adó- és járulékelvonás mértéke nagyobb, de a nyomdák olyan terheket is kénytelenek kifizetni, amelyek más országokban ismeretlenek. Peller Katalin ezeket sorolva kiemeli: Magyarországon minden nyomdagép megvásárlása után egyszázalékos kulturális járulékot kell fizetni. Pedig az egyenlő feltételek biztosítása elemi érdeke lenne a magyar államnak, hiszen az ágazat termeli meg a hazai GDP három és fél százalékát.