Az SZDSZ rovására előzött az MSZP

Munkatársunktól
2005. 10. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb, októberben készült közvélemény-kutatás igazolja – ezúttal a Tárki–Századvég közös mérése –, hogy az MSZP beérte a Fideszt. Sőt, az összes megkérdezett körében a Fidesz 29 százalékon, az MSZP 32 százalékon áll. Szeptemberhez képest ez a Fidesz táborának hibahatáron belüli, kétszázalékos csökkenését, és az MSZP statisztikai hibahatárt meghaladó, ötszázalékos erősödését jelzi. A pártválasztók körében az MSZP támogatottsága szintén 5 százalékkal bővült, míg a Fideszé 3 százalékkal csökkent. Azok körében, akik biztosra ígérik részvételüket egy „most vasárnapi” szavazáson, a két nagy párt közötti távolság októberben 3 százalék: az MSZP-re 3 százalékkal többen (46 százalék), a Fideszre viszont ugyanennyivel kevesebben (43 százalék) voksolnának.
Az MSZP erőpozíciójának változása két tényezővel függ össze: az SZDSZ-től való szavazatszerzéssel és a párt korábbi szavazóinak visszaáramlásával. Az MSZP alapvetően a nagyvárosi környezetben, főként Budapesten erősített. Az októberi vizsgálat az SZDSZ számára az elmúlt két év legrosszabb eredményét produkálta: a fővárosban a MIÉP–Jobbik pártszövetséggel (4 százalék) azonos szintre kerültek a liberálisok (3 százalék). Ahhoz, hogy az SZDSZ ismét bejusson a parlamentbe, az eddigi választások tapasztalatai szerint Budapesten legalább tízszázalékos támogatottságra lenne szüksége; e tekintetben az adatok kritikus helyzetet jeleznek. Az SZDSZ mellett a másik kis párt, az MDF támogatottsága is csökkent, így most a Fideszen és az MSZP-n kívül egyetlen más pártnak sincs legalább 50 százalékot elérő esélye a parlamenti bejutásra. A felmérés úgy összegez: a két nagy párt egymáshoz viszonyított erőpozíciójának változása nem azzal függ össze, hogy az MSZP a Fidesztől vagy akár a bizonytalanok köréből vonzana magához új támogatókat. Az MSZP saját szimpatizánsai körében és az SZDSZ támogatóinál tudta növelni népszerűségét.



Imázsprofil. Októberben a szavazókorú állampolgárok 33 százaléka Gyurcsány Ferencet, 32 százaléka pedig Orbán Viktort tartja inkább alkalmasabbnak az ország vezetésére. A felmérés részeként elkészült Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor úgynevezett imázsprofilja, amely a választói vélemények alapján rajzolja fel a két politikus egyes személyi tulajdonságai közötti eltéréseket. Ahogyan a korábbi vizsgálatok, úgy a legutóbbi is a két potenciális miniszterelnök hasonló profilját tükrözi, de továbbra is Orbán Viktor jelentős előnyét jelzi egyes tulajdonságok tekintetében. Az imázsprofilok szerint a két szereplőnek egyaránt leggyengébb pontja a szerénység, ugyanakkor erőssége a magabiztosság, a széles látókör és a szónoki képesség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.