Bukarestben a kormány

Ma kezdődik a román–magyar közös kormányülés, amelyet történelminek és áttörésnek neveznek azok, akiknek érdekükben áll mindenáron szeretni a jelenlegi budapesti vezetést. Szerkesztőségünkbe jó néhány hete megérkeztek az előkészítő anyagok és a leendő kormányhatározat előterjesztése, amelyet szeptember közepén véleményezett majd minden minisztérium és a témában érintett hivatalok. A Szabó Vilmos biztonságért felelős politikai államtitkár környezetéből kikerült dokumentumok nem nyilvánosak, a kormányhatározatról a készítők nem javasoltak sajtótájékoztatót és semmilyen kommunikációs stratégiát sem.
A kormányülés legfontosabb témái gazdasági-területfejlesztési kérdések, de igazán jelentős döntésről, az általánosságokon túlmutató, konkrét lépésről nincs szó az anyagban. A hiányok a leginkább szembetűnők: a majd ötvenoldalas anyagban például egyetlen szó sem esik a tömbben élő erdélyi magyarság lakóhelyéről, a Székelyföldről. A kérdést – ha ez arról szól egyáltalán – csak annyiban vetik fel, hogy fontos „valamennyi román régió kiegyensúlyozott fejlesztésének támogatása”. Őszintén remélem, ez azt jelenti, a magyar fél odafigyel, hogy Székelyföld ne mindig az utolsó legyen a Bukaresttől kapott pénzek sorában, és nem azt, hogy Budapest mondjuk Havasalföldet és Moldvát is támogatja különféle módon, nehogy „túlszeresse” a Székelyföldet. A szakértői anyagban fontos célként, de nehezen megvalósíthatóként van kijelölve, hogy a Malév repülhessen Kolozsvárra – igazán komoly feladat ez egy bátor és hazafias kormánynak. Kiemelt programként kezelik az észak-erdélyi autópálya ügyét is, de ebben a kérdésben sem lesz egyszerű előrehaladni, miután Romániában bűnvádi eljárás indult az amerikai céggel a kivitelezési szerződést aláíró korábbi miniszter ellen.
Az igazán érdekes dolgok a kormányhatározat előterjesztésében vannak. Az anyag elemzi Gyurcsány Ferenc miniszterelnök januári, Öt pontban a nemzeti felelősségről című programjában megfogalmazottak időarányos végrehajtását és a további feladatokat. Ebből kiderült, hogy a határon túli magyarok támogatására létrehozott Szülőföld Alap eddig egyetlen fillért sem juttatott el a pályázókhoz, a huszonötmilliárdos hitel-tőke kihelyező csomag kapcsán (amelyből az MFB tízmilliárdot, a nagyváradi plazaépítést finanszírozó Eximbank nyolcat és a kisvállalkozásokat támogató Corvinus kettőt oszthat ki, míg hitelbiztosításra ötmilliárd jut) még egyetlen szerződést sem írtak alá! Ezt szociálliberálisan így kell különben megfogalmazni: projektmegállapodás eddig nem jött létre. A Határon Túli Magyarok Hivatalának támogatás-nyilvántartási rendszere (holott ennek létrehozására és működtetésére évek óta törvény kötelezi őket) nem működik, így még mindig nincs pontos kép arról, hogy ki kitől mennyi pénzt kap és milyen jogcímen. Belebuktak az ötpontos program másik elképzelésébe is, mert „a nemzetpolitikai csomagban meghatározott bizonyos informatikai fejlesztések megvalósítása költségvetési forráshiány miatt komoly nehézségekbe ütközik”. A legszebb beismerés pontosan jelzi a Gyurcsány-kormány súlyát az Európai Unióban: a magyar fél a „többszöri sürgetés ellenére” választ sem kapott a nemzeti vízum ügyében Brüsszelből, így abban sincs előrelépés. Mindezek ellenére speciális személyi igazolványt és új törvényt akarnak – de mi lesz akkor, ha Brüsszel erre sem válaszol időben?
Az ígéretvonat mindezek ellenére dübörög tovább: a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium jövő évben például Kárpátok üzleti akadémiát hoz majd létre, ezzel is segítve, hogy a határon túli magyarok a szülőföldön maradva őrizhessék meg többes identitásukat. Nem a magyart – nekünk (vagy legalábbis Gyurcsányéknak) a többes identitáson van a lényeg. A tervezett kormányrendelet szövegéből kiderült, hogy „különféle eszközökkel és módszerekkel támogatjuk a (…) beszállítói és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését” – van némi tapasztalatunk arról, hogy miféle eszközökkel és módszerekkel támogatták például az előző szocialista kormányfő vadászbarátjának nagyváradi bevásárlóközpont-építését a Kulcsár-féle pénzből. Szerencsére odáig már eljutottak, hogy „elsődlegesen a magyar kisebbség gazdasági érdekeit kell szolgálnunk, ugyanakkor – tekintettel az egyes országok nemzeti érzékenységére – deklaráltan nem zárhatjuk ki a magyarlakta térségek fejlesztéséből az adott térség más nemzetiségű polgárait sem”.
Az ötpontos nemzetifelelősség-csomag másik kérdéséről is kiderül, hogy mindössze lózungnak szánták. A határon túli magyarok autonómiájával szerintük ugyanis az a baj, hogy „a nemzetközi jog alapján Magyarország más országok belügyeibe nem avatkozhat be, a szomszédos országok viszonylatában pedig nem létezik olyan nemzetközi dokumentum, amely alapján a Magyar Köztársaság az autonómia kérdését jogilag megalapozott igénnyel felvethetné”. Ennek a mondatnak a legnagyobb hibája, hogy nem igaz: a kisebbségi kérdés alapjában véve emberi jogi kérdés, nemzetközi egyezmények és ajánlások szabályozzák, így Magyarország igenis szót emelhet a határain túl élő magyarok jogaiért.
Az elképzelések szerint az új kormányhatározat visszavonja az Országgyűléshez 2004. november 19-én benyújtott határozati javaslatát a határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a Szülőföld programcsomag létrehozásáról, így újabb lufi pukkan ki a rózsaszínű szocialista–liberális horizonton. Helyette fantasztikus dolgok lesznek: az Új Kézfogás Közalapítvány és a Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. 250-250 millió forint biztosításával gazdasági társaságot hoz létre a határon túl működő mikro-, kis- és középvállalkozások tőkehelyzetének megerősítésére. Ez valóban igen komoly támogatás, fel lehet tőkésíteni belőle például legalább tíz, úszómedence-építésre szakosodott, Fittelina-jellegű kft.-t a Kárpát-medencében, vagy talán el lehet indítani az eddig egyetlen percet sem sugárzó erdélyi magyar televíziót, amire eddig elfolyt háromszázmillió.
Ugyanennyit, háromszázmilliót kap a Belügyminisztérium, hogy számítógépeket vegyenek belőle (ez miért a határon túli magyarokkal összefüggő kérdés?), és ezzel végére értünk a konkrétumoknak. A többi csak szöveg: „az illetékes kormányszervek hozzanak létre olyan intézkedéscsomagot, amely elősegíti a magyar vállalkozásoknak az eddigieknél intenzívebb és hatékonyabb bekapcsolását a szomszédos országok privatizációs folyamataiba”, vagy vizsgálják meg „az önkormányzatok és egyéb jogi személyek a határon túl élő magyarok támogatására, valamint a bankok és a pénzintézetek által végzett hitel- és tőkekihelyezések vonatkozó adatszolgáltatásuk a statisztikai adatgyűjtési, illetőleg államháztartási adatszolgáltatási rendszerbe való belépésének lehetőségét”.
Ennyire futotta a Gyurcsány-kabinetnek 2005-ben, az első román–magyar közös kormányülés idején. Úgy is fogalmazhatnánk: nem más ez, mint történelmi léptékű semmittevés.