Zólyom és Besztercebánya között, a Garamtól nyugatra halad az E59 jelű nemzetközi főút, a régi országút pedig – Garamszeget érintve – a folyó túlsó partján kíséri a vasutat. Kissé keletebbre, a hegyek közt kanyargó észak–déli úton éppen fél tucat, értékes műemléket őrző települést kereshetünk fel. Az elmúlt hetekben megismert Zolna és Nagyócsa fallal kerített középkori templomai után most a kis Dubravica falu Szent Zsófia titulusú gótikus egyházát látogatjuk meg.
A Besztercebányától 17 kilométer távolságra, 430 méter tengerszint feletti magasságban fekvő község neve – amely minden szláv nyelvben tölgyfát, tölgyerdőt jelent – viszonylag későn, az 1400-as esztendők elején bukkan fel írásban Dubrauice alakban. 1424-ben Zólyomlipcse várának tartozéka. A település közepén álló, az első pillantásra tiszta gótikus stílusban bemutatkozó templomot az írott források hiánya és a művészettörténeti irodalom szűkszavúsága miatt úgyszólván magunk fedeztük fel.
A környék plébániáit a tatárjárás utáni évtizedekben alapították a kürtösi Nyárád lovag és fia, Radun ispán leszármazottai. A XIII. és XIV. század fordulójára elkészült, késő román, kora gótikus átmeneti stílusú templomok szinte mindegyikére jellemző az egyenes záródású, négyzetes terű, keresztboltozatos szentély. Amelyiknek tornya is épült, az mindenütt a hajó nyugati végéhez csatlakozik. A Dubravica község közepén álló épület érdekes kivétel: a tisztán a gótika stílusjegyeit mutató templom nyolcszögű tornya a hajó északi oldalán, a sokszögzáródású szentély közelében áll. A kétosztású, egyszerű és egyforma mérműves ablakok, valamint a hajó déli falán nyíló, egyenes szemöldökű kapuzat a XV. század második felére jellemzőek, hasonló vonásokat bőven láthatunk Besztercebánya templomainak és patríciusházainak Hunyadi Mátyás korából származó részletein. Az építkezés időpontját a dubravicai plébánia patrocíniumának szintén ekkoriban történt írásos felbukkanása is az 1400-as évek utolsó harmadához közelíti.
A Szent Zsófia titulus – a tudós Bálint Sándor szavait idézve – a hazai gótikában jelent meg. A vértanú aszszonynak és három leányának, Fidesnek, Spesnek és Charitasnak (Hit, Remény és Szeretet) a legendája egészében a szakrális folklór talajából sarjadzott. Bölcsességet (Sophiát) a hittudomány pártfogójaként is tisztelték, a kései középkorban kivirágzott kultusza azonban nem lett hosszú életű: a reformáció és a tridenti zsinat liturgiai szigorításai az 1500-as évek végére eltörölték. Hazánkban csak az északi országrészben találkozunk titulusaival és ábrázolásaival: a besztercebányai múzeumban látható egy Zólyomszászfalván 1440-ben felállított Szent Zsófia-szárnyasoltár. A budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményében viszont egy 1510–1520 között a dubravicai templom számára készített Krisztus-oltár táblaképe található.
origo.hu
Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt
