Egy csepp emberség

Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője a csángóföldi és a székelyföldi árvízkatasztrófák után azt mondta, úgy látszik, ekkora tragédiák kellettek ahhoz, hogy a magyar nemzet csattanós választ adjon a tavaly december ötödikei népszavazás szégyenteljes kudarcára. Az elmúlt hetekben, hónapokban egymást érték a gyűjtések, segélykoncertek. A politikai acsarkodásoktól távol mutathattuk, mutathatjuk meg ezúttal, mit jelent számunkra a határainkon túli magyarság. A Papp László-sportarénában pénteken az Erdély Klub, a máltaiak és az első születésnapját ünneplő Helyi Théma című fővárosi sajtóhálózat közös szervezésében Egy csepp emberség címmel pop-rock zenészeink, énekeseink újabb koncertre készülnek. Ezúttal a székelyföldi árvízkárosultak karácsonyáért lépnek színpadra.

Varga Attila
2005. 10. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt évtizedekben számtalanszor emelték már föl a szavukat világszerte éppen ők, a könnyűzenészek éhezőkért, betegekért, földönfutóvá váltakért. A protestáló, összefogást sürgető rendezvényeket azonban rendszerint politikai, gazdasági mulasztások előzték meg azok részéről, akik elvben mindnyájunkért felelősek. Ezért nem árt feltenni azt a kérdést, természetes-e, hogy a rockzenész ma a világ lelkiismerete. Azt sem felesleges megkérdezni egy politikailag drámaian megosztott, összezavart országban, tehet-e valamit a zenész azért, hogy összefogjunk, hogy egy nemzetként tekintsünk magunkra – legalább a bajban.
Cseh Tamás: Különösen a Székelyföldnek azt a vidékét ismerem jól, ahol az árvíz pusztított. Jó barátaim élnek Farkaslakán. Amikor hallottam, mi történt, elképzelhetetlennek tűnt, hogy szinte mindenük odaveszett. Azóta kiderült: ez az igazság. De ha nem ismertem volna senkit arrafelé, akkor is vállalom a felkérést, mert ez egy énekesnek elemi dolga. Az erdélyiekkel kapcsolatos megosztottság fő oka szerintem a tájékozatlanság. Aki egyszer is ott járt, tudja, hogy testvéreink élnek ott. Nekik nemcsak az számít, mennyit kapnak majd az adományból, hanem az is, hogy értük gyűlünk össze. Sok a baj mostanában, és úgy látom, ez összehozza az embereket. Természetesnek tartom, hogy ilyenkor először a művészek lépnek. Ők elkezdik, és majd valakik folytatják.
Tolcsvay Béla: Erdély-ügyben mélyen érintett vagyok. Édesapám hátszegi születésű. A magyar népzene kincsestárának hű őrzői a mai napig is az erdélyiek. Természetes, hogy megteszem, amit lehet, ha pusztulni látom ezt a vidéket. Szerintem óhatatlan, hogy a művészek azok, akik rögtön reagálnak, ha emberségről, szeretetről van szó, de sajnos sokszor akkor is mi vagyunk az irányjelzők, amikor elvárható lenne, hogy mások is jobban figyeljenek arra, mi történik körülöttünk. A határainkon túli magyarsággal kapcsolatos gondolkodásmódban nagyok a hiányosságok, és zenészként foglalkoztat, mit tehetek azért, hogy ezt pótoljam, pótoljuk.
Keresztes Ildikó: Marosvásárhelyen születtem. Ott éltem 17 éves koromig. Az Omegával a napokban léptem fel Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen Farkaslaka és környéke árvízkárosultjaiért. Egész életek munkája ment veszendőbe arrafelé, az emberek mégis hihetetlenül optimisták, és nagyon nagy szeretettel fogadtak bennünket. Számtalan jótékonysági koncerten énekeltem már, pedig sosem tudtam meg, hogy a pénz biztosan eljutott-e azokhoz, akiknek szántuk. De mindig bízom az emberek jóindulatában, mert nem tehetek mást. Úgy sejtem, erre a koncertre sem a tehetősek vesznek majd jegyet, hanem azok, akiknek nincs sok pénzük, de annál több a lelkük. Abban is csak reménykedni tudok, hogy a karácsony közeledtével az emberekben felébrednek a jó érzések, és közelebb kerülnek egymáshoz magyarok és magyarok.
Horváth Charlie: Amióta felnőtt vagyok, ha megkérnek rá, segítek. Eddig száz segélykoncerten vettem részt. Nem politizálok. Mindenkiért zenélek, mert ez a kötelességem. 1975-ben koncerteztem először Erdélyben a Generállal. Az első magyarországi zenekar voltunk, amely Székelyföldön járt. Tavaly háromszor léptünk fel Erdélyben. Csodálatos az ottani emberek kisugárzása, hihetetlenül sok szeretetet kaptunk tőlük. Mivel sok a fellépő, két-három dalnál többet senki se énekel majd. Nem szomorú dalokat viszek a pénteki koncertre, hanem a boldogságot.
Ákos: A határon túli magyarokkal egy nemzet vagyunk, akkor is, ha egy igazságtalan békediktátum őket egyik napról a másikra idegen államok állampolgáraivá tette. Ha baj van, mi, csepűrágók, paprikajancsik mindig készek vagyunk segíteni, pedig egy létező országban ez nem a mi dolgunk lenne: az anyaország lakói, politikusai, pártjai egy emberként kéne felismerjék, hogy ez mindannyiunk közös kötelessége, sőt: érdeke. Azon túl, hogy az ember segíteni szeretne – és egy énekes hogyan segíthetne másképp: énekel –, az általános társadalmi közöny miatt is fontos részt venni ezen a rendezvényen, hátha sikerül mások figyelmét is ráirányítani a határon túliak problémáira. Attól tartok, erre a koncertre megint csak azok jönnek el, akik mindig készek segíteni. Pedig egy ilyen előadás elsősorban azoknak kellene, hogy szóljon, akik elhitték a 23 millió román munkavállalóról szóló mesét, meg akik belpolitikai indokkal mondtak nemet a tavalyi népszavazáson. 2005 van, a liberális tömegdemokráciák kora, közben meg magyarokat vernek Szerbiában, magyar középiskolákat zárnak be Romániában, és lesöprik az asztalról az erdélyi autonómiatörekvéseket. A turulszobor helyett ezt a valós problémát kellene napirenden tartani, mert a határon túli magyarság tényleg védelemre szorul – kulturális szempontból mindenképp. Ahogyan Száraz Miklós György író fogalmazott: „Sorsközösséget vállalni természetes és emberi dolog, a döntésképes, önálló, szabad és demokratikus ember kötelessége.” Nem a jobb- vagy baloldali beállítottságú emberé, hanem az emberé.

Nemzeti összefogás. A rendezvény ötlete Koltay Gergelytől, a Kormorán együttes vezetőjétől és Perjés Klárától, a Kossuth rádió főszerkesztőjétől származik. A címet a sok éve népszerű rádióműsortól kölcsönözték. Hogy végre nemzeti összefogásról van szó, s nem politikai eseményről, az is igazolja, hogy a szervezők és az előadók mögé médiatámogatóként felsorakozott a Magyar Nemzet, a Népszabadság, az ATV, a Duna Televízió. A Kossuth rádió élőben közvetíti a koncertet, a szerkesztett változatot vasárnap adja az M1-es csatorna, a Duna Televízió a pedig december elején sugározza a teljes koncertet. Az adások alatt újabb adományok felajánlására is lehetőség lesz. Koltay Gergely, a segélykoncert főszervezője azt is hangsúlyozta, hogy a Helyi Théma december 20-án záruló segélyakciójában – melybe a péntek esti rendezvény illeszkedik – nem feledkeznek meg a Mátra-vidékiekről sem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.