A Biztonsági Tanács (BT) egyetértett Kai Eide világszervezeti főmegbízottal: annak ellenére meg kell nyitni az új politikai fejezetet, hogy Koszovónak – de az egész térségnek ezzel kapcsolatosan – még számos kihívással kell szembenéznie. Soren Jessen-Petersen, az ENSZ-közigazgatás (UNMIK) vezetője sem titkolta, hogy a helyzet részbeni konszolidálásával még nem tettek eleget a tárgyalások feltételeinek, de a további halogatás vált politikailag kockázatosabbá. Hiszen az álláspontok kibékíthetetlenül állnak szemben egymással, s ha nincs tárgyalás, akkor ezek így is maradnak.
Már az East River-i ülést megelőzően Belgrádban tisztában voltak, hogyan határoz a BT, hiszen jóval előtte Kofi Annan főtitkár ilyen értelmű javaslatot tett. Tehát az előkészületeket már a tárgyalásokra irányították, nem pedig a feltételei létrejöttének megkérdőjelezésére.
Belgrád és Pristina álláspontja annyira kiélezett, hogy mindkettőt egészen röviden jellemezni lehet. Az utóbbiét szinte egy szóban: függetlenség, az előbbiét pedig, hogy a függetlenség helyett kész széles körű önkormányzatot „adni” Koszovónak, sőt ennél is többet, csak hogy meggátolja az elszakadást. Amennyire egyértelmű az egyik állásfoglalás, annyira nem végigmondott a másik. Diplomáciai értelmezése ugyanis többféle lehet. Mert az „autonómiánál több” függetlenséget jelenthet, a „függetlenségnél kevesebb” pedig az autonómia egyik formáját. A belgrádi szándék pedig az – s ehhez ragaszkodik leginkább –, hogy formálisan ne változzanak a határok.
A szerb vezetés (Montenegró már közölte, nincs köze Koszovóhoz) a jog fegyverét veti be, elvárja a BT-től az ország szuverenitásának, területi integritásának tiszteletben tartását, amit egyébiránt egy korábbi rezolúció ki is mond. Nem megy bele, hogy területén egy másik állam jöjjön létre, de kész elfogadni az olyan autonómiát is, amely már-már az államiság jeleit viseli. A koszovói vezetés a nép kinyilvánított akaratával követeli a függetlenséget, az önrendelkezés nevében, de erkölcsi jogon is az elszenvedettekért. Mivel a két fél nem hajlandó rá, a nemzetközi közösségnek kell keresni a kompromisszum lehetőségeit mint a közvetlen tárgyalások harmadik tagjának. A nemzetközi küldöttséget a hírek szerint Martti Ahtisaari volt finn elnök vezeti, aki már vállalt szerepet a délszláv rendezésben, s nem nyerte el a szerbek rokonszenvét, mint más sem.
A nemzetköziek a „feltételes függetlenség” meghatározást emlegetik, ami szintén csak nagyjából kimunkált javaslat, de amelynek fontos része – s ez lehetne a kompromisszum kulcsa – a koszovói szerbek védelme. Hogy mennyire távoliak az álláspontok, bizonyítja az is, hogy az úgynevezett feltételes függetlenséget is gyorsan elvetette mindkét fél. A szerbek szerint a függetlenség szóba sem jöhet (a feltételes sem), az albánok szerint Koszovó függetlenségét nem lehet feltételekhez kötni, ám abba beleegyeznek, hogy a nemzetközi közösség szavatosságot vállaljon az etnikai közösségekért. A megoldás feltehetőleg az lesz, hogy Koszovó elnyeri függetlenségét, s nem az albánok kapnak autonómiát, hanem a szerbek.
Szókimondó elnök. Janez Drnovsek szlovén elnök, akinek Koszovó függetlenségével kapcsolatos nyilatkozata diplomáciai incidenst robbantott ki, s emiatt mondták le Belgrádban a már bejelentett látogatását, a botrányosnak ítélt kijelentésére tegnap tett rá még egy lapáttal, amikor közölte: hogy Koszovó máris független. A tényeket ki kell mondani. A kulcskérdés tehát nem Koszovó függetlensége, hanem hogyan lehet szavatolni a független Koszovóban a békés és méltóságteljes életet a szerb kisebbségnek. (S. I.)
