Néphülyítés felsőfokon

Megroppan az ország, ha az Európai Unió kedvére tesz – tájékoztatott öles betűkkel hét végi számában Magyarország legolvasottabb bulvárnapilapja. Amint a cikkből kiderül, „könnyen diktálják nekünk a tempót az EU vezetői, nekik nem fáj, ha az elvárásaiknak megfelelni próbáló Magyarország belegebed a költségvetési hiány csökkentésébe”. Brüsszel csak akadékoskodik: nem akarja, hogy a magyar kormány csökkentse az adókat, emelje a béreket és a nyugdíjakat, s költsön az egészségügyre. Ezt követően azonban gyorsan megtudjuk: Veres János pénzügyminiszterünk ezt bizony nem hagyja, odavág a diktátumokat osztogató uniónak, s „vállalja a fejmosást”. A cikket látva az ember először nem hisz a szemének, s azt mondja: ilyen mértékben már nem lehet megtéveszteni az embereket, s ekkora torzításnak már nem dőlnek be az olvasók. Nem létezik, hogy elhiggyék, pusztán egy jó brüsszeli bizonyítvány miatt kell lemondanunk a bér- és nyugdíjemelésről, az adócsökkentésről, az egészségügyi kiadásokról. Márpedig Veres János pénzügyminiszter a cikkben rávilágít az igazságra: „Magyarország a nagymértékű adócsökkentés miatt kapott kritikát, de az ország inkább vállalja ezt, mintsem hogy lemondjon a már bejelentett adócsökkentésről.” A sugalmazás sikeres, s a gyanútlan olvasó már meg is hozta döntését. Mit okoskodik nekünk az Európai Unió, nem fogunk lemondani ezekről az intézkedésekről csak azért, hogy kapjunk egy „jó bizonyítványt”. Igenis, jól teszi Gyurcsány Ferenc és Veres János, hogy kiállnak, sőt ellenszegülnek, mert nekik bizony a magyar érdekeket kell szem előtt tartaniuk.
Ha azonban elgondolkozunk ezeken az állításokon, rögtön megválaszolatlan kérdések sokaságával találjuk magunkat szembe. Először is: a mostani sugalmazás kísértetiesen hasonlít az euró bevezetése körül pár hete kialakult álvitára, amikor is a miniszterelnök szembeállította a jóléti intézkedéseket és az autópálya-építéseket a 2010-es euróbevezetéssel. Milyen jól is hangzottak ezek a kijelentések! Csak azért építsünk kevesebb autópályát, hogy gyorsabban fel tudja váltani a forintot az euró? S az emberek többsége, aki nem közgazdász, és nem figyeli naponta az ezzel kapcsolatos eseményeket, mindjárt rá is vágja: hát persze, jöjjenek csak a népszerű intézkedések, majd egy-két évvel később vezetjük be a közös uniós valutát. Ennél a pontnál azonban álljunk meg egy pillanatra, itt ugyanis már jól látható, miért működik ilyen hatékonyan ez a sugalmazás. Mert azt, hogy igenis hatékonyan működik, jól szemléltetik a folyamatos MSZP-erősödést mutató közvélemény-kutatások, azaz az ellenzék sem a kritikus költségvetési helyzetből, sem a trükközési blamázsból, sem pedig a kemény hangú uniós intőből, úgy tűnik, nem tudott szavazókat megnyerni magának. Tehát mire is alapozódik ez – az eddig sikeresnek tűnő – megtévesztés? Arra, hogy a magyar lakosság túlnyomó többsége nem egyetemi tanár, sem gazdaságkutató, s nem keresgéli a folyamatosan duzzadó államháztartási hiány és államadósság okait. Nem olyan, mint mondjuk Csaba László közgazdászprofesszor, aki pontosan tudja: akkor lesz több autópályánk, ha előbb, nem pedig később vezetjük be az eurót. Megkockáztatom: a többséget nem érdekli a magas deficit és adósság körüli huzavona, a mindennapi élet gondjaitól távol állónak tartja ezeket a kérdéseket. A napi gondok közepette viszont jó hallani az adócsökkentésre, a bér- és nyugdíjemelésre vonatkozó ígéreteket. Hosszú, többéves programokat, amelyek végén jobb és „igazságosabb” lesz majd az életünk.
A nagy propagandában azonban vajmi keveset hallani arról, hogy ezek az ígéretek mennyibe is kerülnek az országnak. Hogy a 2002-es kormányváltás óta több mint négyezermilliárd forinttal nőtt az államadósság, s hogy az ezután fizetendő éves kamatteher immár megközelíti a 900 milliárd forintot. Az is csak igen kevéssé ismert, hogy tavalyi uniós csatlakozásunk óta a GDP 1200 milliárd forinttal, az adósságunk azonban 2200 milliárd forinttal nőtt, azaz nem belső forrásból, hanem adósságból nőtt a gazdaság. Ezek megfoghatatlan összegek a közvélemény számára, mely – igencsak el nem ítélhető módon – nem érzékeli a különbséget az ezermilliárdok között. Pedig ezeket a terheket is át lehetne váltani – kamatterhünk például minden évben mintegy 300 kilométernyi autópálya megépítéséhez lenne elegendő –, csak éppen ennek nincs sok értelme, ugyanis az adóssághalmaz ettől még nem lesz kisebb.
Jelenleg tehát az újabb uniós rovónk elbagatellizálása folyik gőzerővel, jóllehet az állampolgárok érdekét éppen az szolgálná, ha a kormány hiteles tájékoztatást nyújtana nekik a gazdaság állapotáról, a valós költségvetési számokról, hiszen a felvett hiteleket éppen ezeknek az embereknek az adóforintjaiból kell majd visszafizetni az elkövetkező évtizedekben. Mert az adósság és a hiány csökkentésére irányuló, korábban beígért lépések bizony nem történtek meg. Az egyik legnagyobb térségi befektető, a Dresdner pénzintézet legfrissebb jelentésében rámutat: érdemi intézkedések helyett csupán kiterjedt kreatív könyvelés zajlott Magyarországon. És itt újra szembe kell néznünk a felelősség kérdésével. Szabad-e úgy kommentálni egy országunk életét és megítélését igencsak befolyásoló brüsszeli döntést, hogy „az Európai Bizottság statikus elemzésekből indul ki, a Pénzügyminisztérium azonban a folyamatában értékeli az eredményeket, s ez optimizmusra ad okot”? Szabad-e hagyni, hogy Brüsszel, a nemzetközi elemzőintézetek és a világ vezető gazdasági újságai úgy tekintsenek ránk, mint egy adatkozmetikázó országra? S lehet-e az Állami Számvevőszéknek a jövő évi költségvetésre vonatkozó lesújtó értékeléséből a szinte egyedüli pozitív kijelentést kiragadni, és arra hivatkozva győzelmi jelentést kiadni? Ez utóbbi sikerpropaganda egyébként már az ellenzékiséggel igazán nem vádolható Népszabadságnak is sok volt.
A kormányzati csúsztatások szemmel látható sikerének azonban van még egy alapvető kelléke. Nevezetesen az, hogy a közvélemény mindig az aktuális bejelentésekre figyel, s egyre lankadóbb figyelemmel tartja számon a korábban tett ígéreteket. Márpedig ha összevetjük az utóbbi hetek nyilatkozatait az egy vagy két évvel ezelőtti kijelentésekkel, lehetne min törni a fejüket. Nem kell visszamenni 2003-ig, amikor Medgyessy Péter és László Csaba magabiztosan jelentették be, hogy 2008. január elsején a forintot felváltja az euró hazánkban. Elég, ha Draskovics Tibor idén tavasszal még pénzügyminiszterként tett kijelentéseit idézzük vissza: az eurót 2009-ben biztosan, 2010-ben pedig kényelmesen be tudja vezetni az ország. Mi történt e néhány hónap leforgása alatt, hogy már a 2010-be is „bele kell gebednünk”? Hiszen az azóta eltelt időben a gazdaság dübörgött, sikert sikerre halmozott, nyugat-európai szomszédaink pedig minket irigyeltek. Ennek az ellentmondásnak az elfedésére szolgál most az Európai Unió démonizálása, s az uniós követelmények olyan beállítása, mintha azok nem is az ország és a lakosság érdekeit szolgálnák.
A kérdés az, hogy a torzítás meddig folytatható, s hogy jövő tavasszal az állampolgárok inkább a sikerekről beszámoló hirdetésdömpingnek, vagy pedig a saját pénztárcájuknak hisznek majd. Reméljük, az utóbbinak.