A hétfői tüntetésekkel ismét napirendre került a magyar nyelvű Bolyai Egyetem kérdése. Miért éppen most tartották fontosnak a demonstrációt?
– Az erdélyi magyarság nem mondott le az önálló állami magyar egyetemről, csak az érdekérvényesítés eszközei és módozatai változtak. Az elmúlt évek eseményei, a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvű természettudományi, humántudományi, illetve társadalom- és gazdaságtudományi karainak létrehozására tett tavalyi kísérlet kudarca után jutottunk arra az elhatározásra, hogy akár a polgári engedetlenség eszközeivel is követelni fogjuk a romániai magyar felsőoktatás tarthatatlan helyzetének rendezését.
– Sokan az 1990-es demonstrációkat emlegetik a mostani megmozdulások kapcsán. Akkor magyarellenes pogrom követte a marosvásárhelyi felvonulást. Nem tartanak hasonló fejleményektől?
– 1990-ben több jelentős tényezőnek, például az újjászerveződő román titkosszolgálatoknak is érdekében állt a pogrom kirobbantása. Alapvetően ma is a bukaresti kormányon múlik, hogy demokratikus módon kezeli-e a felmerült gondokat. A helyzet azonban gyökeresen eltér a tizenöt évvel ezelőttitől: Románia meghatározó politikai erői az európai integráció megvalósítására törekszenek.
– Mennyire fogékonyak Brüszszelben a Bolyai Egyetem ügye
iránt?
– Brüsszeli tárgyalásainkon elértük, hogy az Európai Bizottság illetékes döntéshozói s az Európai Parlament számos képviselője is kiemelt fontosságot tulajdonítson a kérdésnek. A romániai magyarság helyzetéről kialakult képet jelentős mértékben árnyalni tudtuk. Azt tapasztaltuk, hogy nemcsak a kisebbségiek, hanem számos más képviselő is megértéssel és segítőkészen viszonyult felvetéseinkhez. Az Európai Bizottság éves országjelentése minden alkalommal kitért a romániai magyar felsőoktatás helyzetének elemzésére. Reméljük, hogy az ez évi jelentés tükrözni fogja a súlyosbodó helyzetet.
– Lehet-e nemzetközi síkon eredményt elérni úgy, hogy az RMDSZ a nyugat-európai fórumokon mellőzi ezt a kérdést?
– Kétségtelen, hogy az RMDSZ mulasztást követ el. De ha a kérdéskör kellő alapossággal dokumentálva van, az eredmény szempontjából nem lényeges, hogy egy politikai párt vagy egy civil szervezet veti fel a gondot.
– Mit várnak a magyar kormánytól a Bolyai ügyében?
– Mindenekelőtt azt várjuk, hogy a magyar–román kormányülésen áttörés szülessen a Babes– Bolyai Tudományegyetem magyar karainak ügyében. Szeretnénk, hogy a magyar diplomácia minden rendelkezésére álló eszközzel támogassa törekvéseinket a kétoldalú tárgyalásokon, az európai fórumokon. Nem képzelhető el magyar– román jószomszédi viszony az erdélyi magyarság legfontosabb követeléseinek rendezése nélkül.

Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt