Túlzó adatok az iraki halottakról?

Az elhúzódó iraki konfliktus során az amerikai haderők kommunikációjába visszatér az a gyakorlat, miszerint az egyes hadműveletekben megölt ellenséges fegyveresek számát nyilvánosságra hozzák. Bár a sajtó szerint nem központi intézkedésről van szó, ez a politika önhibájából Vietnamban már kudarcot vallott.

2005. 10. 25. 13:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Délkelet-Ázsiában a hatvanas–hetvenes években az amerikai haderők rendszeresen közölték, hogy hol, melyik alakulat, milyen hadműveletben hány vietkong harcossal vagy észak-vietnami katonával végzett. A nyilatkozatok és közlemények a harcokban részt vevő csapatok jelentésein alapultak, és az amerikai hadvezetésen kívül a közvéleményből is sokan messzemenő következtetéseket vontak le az ilyen információk összegzéséből a háború kimeneteléről – emlékeztet a Washington Post liberális napilap, amely górcső alá vette a vonatkozó gyakorlatot napjaink Irakjában. Már a vietnami háború idején, majd hadtörténészi kutatások során is kiderült, hogy több parancsnok személyes előmenetelének elősegítésére túlzó számadatokat közölt, magyarán az eljárásra használt amerikai kifejezés, azaz a „testszámlálás” nem fedte a valóságot. Ráadásul akik a számokat rendszeresen összeadták, úgy vélhették, hogy súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek, holott ez nem volt igaz.
A délkelet-ázsiai tanulságok alapján az amerikai haderő kommunikációjában sokáig kerülték is az ellenséges halottak számának közlését, s ezt a gyakorlatot a 2003. március–májusi iraki invázió során is megőrizték. 2003 novemberében Donald Rumsfeld még leszögezte a sajtónak, hogy nem közölnek ilyen adatokat, ám már akkor egy-egy hadművelet során napvilágot láttak számok a közvetlenül érintett csapatok sajtótisztjei részéről éppúgy, mint az iraki megszálló erőket vezető magas rangú tábornokok részéről. A Pentagon sajtókorifeusai tagadják, hogy központilag vezérelt politikáról lenne szó, melynek célja a harcok eredményességének propagálása, a saját erők moráljának javítása és az ellenállók demoralizálása.



Bagdadi robbantás. Legalább húsz halálos áldozatot követeltek a bagdadi Palestine hotel mellett tegnap elkövetett robbantásos merényletek, és legalább negyven ember megsebesült. A főként külföldieknek otthont adó szállodánál három, pokolgéppel megrakott gépkocsit robbantottak fel az öngyilkos merénylők. A Palestine és a Sheraton szállodáknál valóságos erődítményeket építettek ki a hasonló terrorakciók megakadályozására. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.