Magyarország tudomásul vette a különböző békeszerződésekben, alapszerződésben és mindenben, hogy ezek a mi határaink, és közben meg tudjuk azt is, hogy a mi felelősségünk túlnyúlik ezeken a határokon – fejtette ki Gyurcsány Ferenc arra a riporteri felvetésre, hogy romániai látogatásán egy tévéműsorban úgy nyilatkozott: Magyarországnak nem kell Erdély. A Magyar Rádiónak adott interjújában a kisebbségek jogállásáról szóló törvény romániai elutasításával kapcsolatban Gyurcsány fontos kérdésnek nevezte, hogy kit tekintünk a kint élő magyarság első számú képviselőjének. „Én azon az állásponton vagyok, hogy az RMDSZ-t, (…) amely a magyarság érdekeit jól képviseli, és nyilván egy sokelemű belpolitikai vitában, egyeztetésben jobban találja meg a hangsúlyokat, hogy miben meddig kell elmenni.” A miniszterelnök szerint azért nem került szóba az autonómia kérdése a magyar–román közös kormányülésen, mert a RMDSZ nem kérte ehhez a magyar kormány támogatását. A kettős állampolgárságról a kormányfő azt mondta, ismert a népszavazás eredménye, „és ha Magyarország többsége ezt nem támogatja, akkor én a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként – aki egyébként ezzel a többséggel ért egyet –, elvi alapon sem kell nekünk semmilyenfajta lelkiismeret-furdalással vagy valamilyenfajta kompenzációval újra és újra nekilendülni. Világos döntés volt Magyarországon, ezt képviseljük”.
A külügyi bizottság fideszes elnöke szerint ugyanakkor azzal, hogy a román szenátus elutasította az RMDSZ által benyújtott kisebbségi törvényt, a román politika csattanós választ adott Gyurcsány Ferenc bukaresti „kontárkodására”. Németh Zsolt feltette a kérdést, vajon a múlt heti magyar–román kormányülésen született megállapodások része volt-e az, hogy a román felsőház hétfőn leszavazta a törvényjavaslatot, amely a kulturális autonómiát rögzítette volna a Romániában élő kisebbségek számára.

Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő