Ahogy a fák elszáradt levelei átadják helyüket az újonnan kisarjadóknak, úgy cserélődnek a nyelv szavai is. Kiss Gábor nem volt rest levonni e horatiusi bölcsességből a rá vonatkozó következtetést, és kiadót alapított a magyar nyelvvel és nyelvészettel foglalkozó könyvek megjelentetésére, a régi egynyelvű szótárak megújítására.
– Fényesnek ígérkező tudományos karriert adott cserébe az üzletért?
– A budapesti piarista gimnáziumban érettségiztem 1974-ben, így esélyem sem volt arra, hogy felvegyenek a bölcsészkarra, pedig inkább a humán, mint a reáltudományok vonzottak. Programozó matematikusnak jelentkeztem ezért az ELTE Természettudományi Karára. Az egyetemi építőtáborban azután a szép bölcsész lányokkal beszélgetve tudtam meg, hogy a bölcsészkaron vannak C szakok is, amelyeket minden egyetemista hallgathat. Így vettem fel a programozó matematikusi szak mellé az általános nyelvészetet. A nyelvészet gyors hozadéka volt, hogy már az első órán megismertem jövendő feleségemet. Friss diplomásként azután az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályára hívtak, mert 1979-ben megvették a kereskedelmi embargó előtti egyik utolsó nyugati számítógépet, hogy mesterséges beszédet állítsanak elő vele. Kilenc évig dolgoztam Bolla Kálmán mellett. Szép és kemény munka volt, amelynek eredményeként elértük az úgynevezett szöveg-beszéd átalakítást, azaz amit a számítógép billentyűzetén magyar helyesírással begépeltünk, azt, ha robothangon is, de érthetően, hangsúlyozva és megfelelő intonációval ki tudta mondani. Munkatársaimmal három közös szabadalmat dolgoztunk ki a beszélőgéppel.
– Épp akkor érkezett tehát, amikor a nyelvészeknek szükségük lett a számítógéphez is jól értő kollégákra?
– Valóban így volt. Amikor a fonetikai osztályon 1987-ben befejeződött a munkám, átkerültem Kiss Lajoshoz a lexikográfiára, ahol a magyar nyelv nagyszótárát készítették. Ez a gyűjtemény a magyar szavak legnagyobb példatára. Az anyag archiválása, a cédulák gondozása, rendszerezése és számítógépes feldolgozása volt többek között a feladatom. Itt oltotta belém Kiss Lajos a régi szótárak írói iránti tiszteletet, a szótárak iránti szeretetet. Tíz év múltán pedig, 1997-ben az akkor újonnan alakult korpusznyelvészeti osztályra helyeztek, ahol megkezdtük a magyar nemzeti szövegtár felépítését. Itt dolgozom részmunkaidőben ma is. A nemzeti szövegtár ma már 150 millió magyar szót tartalmaz. Ahhoz azonban, hogy a szövegek és a szavak számítógépes nyelvészeti vizsgálatára lehetőség nyíljon, a munkát aprólékosan elő kell készíteni. Programok segítségével meg kell tanítanunk a gépet például arra, hogy a toldalékolt szavakat jól válassza szét szótőre és toldalékokra. Tudnia kell, hogy más megoldást kell alkalmaznia a bokor-bokrot, nyár-nyarat féle tőváltó, „szabálytalan” szavaknál, mint például a ház-házat, asztal-asztalt esetében.
– Gyűltek tehát a tudományos tapasztalatok: fonetika, szótárkészítés, korpusznyelvészet. Úgy gondolta, hogy itt az ideje piacra vinni a tanultakat?
– Nem volt ez még tudatos. A kilencvenes évek elején a kollégáim diákszótárt készítettek, mi pedig a feleségemmel elvállaltuk, hogy számítógépbe visszük az anyagot, illetve úgy kódoljuk, hogy a nyomda majd tudja, hol milyen tipográfiai megoldást kell alkalmaznia. Ez volt az a munka, amelyik világossá tette, hogy szótárkészítés során a számítógép eredményesen segítheti az alkotók munkáját. A barátaim biztatására céget is alapítottunk, így jött létre 1993-ban a Tinta Könyvkiadó. Az már azonban céltudatos döntés volt, hogy a feleségem kitanulta a tipográfia mesterségét.
– Az első önálló mű, egy kis kiadó nagy vállalkozása 1988-ban jó indulásnak bizonyult. Üzleti sikert is hozott a Magyar szókincstár?
– Előbb volt az áldozat, és csak jóval később a szerény üzleti siker. Kiss Lajossal sokat beszélgettünk az évek során arról is, milyen a könnyen használható és tartalmas szótár. Ezeken a beszélgetéseken új szinonimatár terve körvonalazódott, amelyik azután öt évig készült, és több mint harmincan vettek részt a munkálataiban. Huszonnyolc szótárt dolgoztunk fel aprólékosan. A legtöbb rokon értelmű szópárt, meglepő módon, az angol–magyar nagyszótárban és a két háború között megjelent magyarító szótárakban találtuk, de feldolgoztunk tájszótárakat, történeti szótárakat is. A gyűjtött szinonimasorokat számítógépbe írtuk, majd 25 ezer címszóhoz rendezve kinyomtattuk az anyagot. Ám a munkálatok felénél elfogyott a pénz. Eladtunk tehát egy budaörsi lakást. Abból eljutottunk addig, hogy már csak a nyomdaköltség hiányzott. A számlavezető bankunk azt mondta: kis cégnek nincs hitel. Így váltunk meg fájó szívvel a családi gyümölcsöstől. A Magyar szókincstár 1998 karácsonyára jelent meg, egy hónap alatt elfogyott belőle ötezer példány. A sikerlisták élére került, ami szótárnak addig és azóta sem sikerült. Elismerte a szakma is, megkaptuk érte a Szép Magyar Könyv díjat. Ezzel indult el a Tinta a szótárak és a nyelvészeti szakkönyvek kiadásának útján.
– Amelyen azóta is halad, bár nehéz belátni, hol ebben az üzlet. A szótárak íratása és finanszírozása annak idején még az államnak is nehezére esett, hiszen nagy befektetés mellett lassan megtérülő haszonra lehet számítani. Ezt cáfolja most az önök vállalkozása?
– Megélni csak szerényen és nagyon sok munkával lehet. A kiadó ma hét belső munkatársat foglalkoztat. Évente 25–30 könyvet adunk ki. Két fontos sorozatunk van. Az első a Magyar szókincstárral induló Magyar nyelv kézikönyvei, amelyik most a tizedik darabjánál tart, mindegyik vaskos, népszerű kötet. Másik sorozatunk a Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához, ebben eddig negyvenhat szakkönyv jelent meg. A kiadó tehát egymaga több nyelvészeti témájú könyvet jelentet meg, mint az összes többi magyar kiadó együttvéve. A nyelvészeti szakkönyvekből semmiféle nyereség nincsen, hiszen pár száz példányban jelennek meg, sőt külső támogatás is szükséges. Szolgálatnak és presztízsnövelő beruházásnak tekintjük. A kézikönyvsorozattal más a helyzet. A Magyar szókincstárból hét év alatt eladtunk harmincötezer példányt, és a mű bevonult a köztudatba. Sok tankönyvben már ebből adják fel a diákoknak a feladatot az otthoni gyűjtőmunkára. A sorozat többi tagja eddig három–ötezer példányban fogyott el, az érdeklődés irántuk folyamatos. Ezek tehát már meghozták a kifejlesztésükbe fektetett összeget. Tény azonban, hogy a vastag, drága szótárak megvásárlását egyre kevésbé engedhetik meg maguknak a családok. Ezért elindítottunk egy olcsóbb sorozatot is, az Ékesszólás kiskönyvtárát Bárdosi Vilmos szerkesztésében.
– Újabban többen is fantáziát látnak a szótárkiadásban. Ki az igazi konkurenciájuk?
– Nekünk csak a vevők pénztárcájával kell megküzdenünk. A Tinta az évek során a hazai egynyelvűszótár-készítés vezető szakmai műhelye lett. Valljuk, hogy a szótárhasználót ki kell szolgálni, hiszen könnyen és gyorsan kívánja megkapni a keresett információt. Ezért a lehető legkevesebb rövidítést alkalmazzuk, nem késztetjük rejtvényfejtésre az olvasót, ezt a célt szolgálja a kiadványaink világos, áttekinthető tipográfiája is. Nemcsak a forma, hanem a nyelv is folyton változik: gondoljunk csak arra, milyen fényes karriert futott be, milyen új jelentéseket vett fel a kártya szó: bankkártya, telefonkártya, parkolókártya. Emellett a szavak kihalásának, kopásának is szemtanúi lehetünk. Zsuzsi lányom hétéves korában nem értette azt a szót, hogy szén, összekeverte a szénával. Honnan is tudhatta volna, mi az, amikor soha nem látott olyat. Tehát nemcsak az új szavakat kell egy nyelvben feljegyezni, hanem a régieket, a feledésbe menőket is rögzíteni kell. Ezért minden magára valamit is adó kiadó öt–tíz évenként felfrissíti, alaposan átdolgozza a szótárait.
– Korszerűségről és tudatosságról beszél egy olyan műfaj kapcsán, amelyről inkább az állandóság jut eszünkbe.
– Valóban, az Akadémiai Kiadó valamikori monopolhelyzete révén évtizedekig változatlan utánnyomásban adta ki a szótárait. Sajnos a hatvanas években megjelentetett, akkor világszínvonalú kétnyelvű nagyszótárait is csak harmincöt év múlva frissítette fel. Ettől az emberekben az a téves gondolat rögzült, hogy egy-egy szótár egy életre szól. E nagyszerű múlt századi alkotásokra a politika is rányomta a bélyegét. Kisebb vihart kavart A magyar nyelv értelmező szótárának 1959-ben megjelent kiadásában az anyaország és a csángó szavak értelmezése. Ezeket a második nyomásban módosították is. Egyik kétnyelvű nagyszótárunkba a bolond és a bolsevik szavak közé beszúrták a nem létező bolongat címszót. Amikor azután az állam kivonult a kultúra támogatásából, e feladat finanszírozása a nyelvközösségre hárult. A tizenkét-tizenhárom milliós magyar nyelvközösség azonban a vásárlásaival csak nehezen tudja finanszírozni a mindig újabb és újabb szótárak kifejlesztését és kiadását. A lengyelek harmincnyolcmillióan vannak, és négyszer annyi szótáruk van, mint nekünk. Nagyobb a piac, a befolyó pénzből jobban lehet újabb munkákat támogatni. Nem beszélve a nagy nyelvek piacairól. És figyelembe kell venni azt is, hogy egy gazdagabb szótárirodalommal rendelkező nyelv esetében egy-egy új szótár szerkesztése során több korábbi szótárból lehet meríteni. A Tinta Könyvkiadóban is felépült már az évek során egy nagy lexikai adatbázis, és ide kötődik huszonöt–harminc szakember, közöttük sok a lelkes fiatal. Töretlenül bízunk benne, mindig tudunk annyi szótárt eladni, hogy ebből újabbak elkészítését finanszírozhassuk. A közeljövőben jelenik meg az Idegen nevek kiejtési szótára, és befejezéséhez közeledik többek között egy diák értelmező szótárunk is.
– Az interneten már számos ismerettár érhető el. Mikor olvashatjuk a Magyar nyelv kézikönyveit?
– Még nem engedhetjük meg magunknak, hogy közkinccsé tegyük a szótárainkat. Nem szolgáltathatjuk ingyen azt, aminek a létrehozására nagyon sokat költöttünk. Majd talán eljön ennek is az ideje. Már folynak róla a tárgyalások.
– Mit hozott a frankfurti könyvvásárról: vásárfiát vagy üzletet?
– A magyar standon állítottuk ki a Magyar nyelv kézikönyvei sorozatot. Sokan lapozgatták. És megkezdtük a tárgyalásokat a legnagyobb amerikai szótárkiadóval, a Merriam-Webster’sszel egy új nagy angol–magyar szótár közös kifejlesztéséről. Emellett alaposan megnéztem azt is, mi a legújabb szótárdivat, mit találtak ki az angolok, a franciák, a németek.
– Még talán a gyűjteményét is gyarapította…
– Valóban van egy háromezer darabból álló szótárgyűjteményem, amelyet már többször és szívesen mutattam be kiállításokon. Ebben nem régiségek, nem vagyont érő ritkaságok találhatók, inkább csak érdekes és valami miatt különleges szótárak. Látványos az a könyvecske, amelyben egyetlen betű sincsen, csak képeket tartalmaz, ezek segítségével a turista megmutathatja, hogy mire lenne szüksége. Van huszonhat nyelvű szótáram is, amelyet 1960-ban Prágában adtak ki a világifjúsági találkozóra, és maga a történelem az az 1944 novemberében Békéscsabán kinyomtatott latin betűs magyar–orosz szótár, amelyik az érkező szovjet csapatokkal való érintkezést kívánta segíteni.
– A nyelv folyton kibújik a szabályok alól, önálló életet él. Hogyan lehet nagyobb kompromisszumok és veszteségek nélkül belekényszeríteni egy szótár szigorú kereteibe?
– Valóban nem túlzás azt mondani, hogy a nyelv misztikum. Hogy lehetséges az, hogy a világ bármely részén egy két-három éves gyermek jól beszéli anyanyelvét, mikor értelmi képességei még csak nyiladoznak? Miért van az, hogy a nyelv használatát hatalmas szabályrendszer irányítja, amelyben mégis igen sok a „szabálytalanság”, sőt bátran állíthatjuk, logikátlanság. Mert mit is jelent az, hogy „régen nem láttalak”? Vagy hogyan lehetséges, hogy az olyan képtelen szavak, mint a „műanyag fakanál” vagy a „csirkemellsonka” a mindennapi kommunikációban semmilyen gondot nem okoznak? Miért van az, hogy a magyar anyanyelvűek közül tízből kilencen válaszolnak az „alma” és a „piros” szóval, amikor azt kérik tőlük, hogy mondjanak egy színt és egy gyümölcsöt. És miért van, hogy a magyar nyelvben él a piros és a vörös színnév is, míg más nyelvekben erre rendszerint csak egy szó van? A nyelv természetesen nemcsak az egyének, hanem a nyelvközösség számára is roppant fontos, a nemzet kollektív emlékezete, a nemzeti kultúra legfőbb hordozója. Vizsgálatához alázatra és szeretetre van szükség. Nyelvtani rendszerét újra és újra mind pontosabban és pontosabban kell feltérképeznünk. A nyelvtan mint szabályrendszer mondja meg, hogyan fűzhetjük össze a nyelv építőkockáit, azaz szavait. És nekünk ebben a szerkesztőségben az lett a feladatunk, hogy az építőkockákat, a szavainkat minél pontosabban, minél többféle szempont szerint leltározzuk a szótárainkban.
Kiss Gábor (1955) nyelvész, szótárszerkesztő. 1979-től az MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársa. 1992-től a Tinta Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője. Az MTA szótári munkabizottságának tagja. Három szabadalma van a magyar beszéd számítógépes előállításával kapcsolatban.
