Teljes a káosz Budapesten, már ami a rágcsálókat illeti. Az irtással megbízott cég elődjére mutogat, eközben a patkányészlelések száma egyre magasabb.

Júniusban vette át a Budapesti Közművek a patkányirtási feladatot az ezt a munkát korábban végző cégtől, azóta pedig több mint húsz százalékkal nőtt a bejelentések száma: az átlagos, 1500 körüli patkányészlelés helyett idén júniusban 1800 bejelentés érkezett – írja a Mandiner.
A főváros honlapján a patkányészlelési térkép elérhetetlenné vált, amióta megugrott a bejelentések száma.
A Népszava cikke szerint a 2018-ig patkánymentes fővárosban a Bábolna Bio Kft. dolgozott, majd az RNBH konzorcium kapta meg a feladatot négy évre. 2022-ben tért vissza a Bábolna Bio Kft. a Ronix Kft-vel párban. Havi nettó 26 millió forintért vállalták az irtást, de már akkor úgy döntött a Fővárosi Közgyűlés, hogy a szerződés lejártával saját cége, a BKM veszi át a feladatot.
A cég önálló kártevőirtó csoportot hozott létre az FKF köztisztasági divízión belül. Összesen harminc embert vettek fel a feladat elvégzésére, akik között gázmester, egészségügyi kártevőirtó, raktáros, betanított irtó és adminisztratív személyzet is van. Beszerezték a szükséges járműveket, eszközöket és vegyszereket is. Külső alvállalkozójuk nincs.
Ennek ellenére folyamatosan nő az észlelések száma, amely miatt a BKM az elődjére mutogat.
Szerintük elképzelhető, hogy a rágcsálóirtást korábban végző konzorciumi partner a megbízási szerződés felbontása előtti tavaszi időszakban alacsonyabb volumenben teljesített, ami befolyásolhatta a 2025-ös patkánypopuláció nagyságát. Ezt tovább erősítette a júniusi rendkívül meleg és száraz időjárás.
A kibővített paraméterekkel végrehajtott patkányirtásra évente 87,8 millió forinttal többet költ Budapest, mint korábban. A fővárosi önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint az idei évre 527,5 millió forintot irányoztak elő patkányirtásra, ám 2025-ben az összegnek csak valamivel kevesebb mint a felét – 252,9 milliót – fizetik ki a BKM-nek, a többit – 274, 5 milliót – elszámolás alapján 2026-ban. Ehhez képest az előző tendergyőztesnek, a – Bábolna Bio, Ronix alkotta – Deratizációs Központ konzorciumnak 2024-ben 439,7 millió forintot fizetett az önkormányzat.