Jótékonyság, adakozás – ráadásul a borokon keresztül. Először különösen hangzik; az ember kételkedik a hasonló kezdeményezések sikerében. Milyen jelentősége lehet itthon egy borárverésnek?
– Mint az legutóbb kiderült, óriási sikere lehet. Ahogy mondja, eleinte mindenki kételkedett: mégis hogyan lehet borral gyermekeken segíteni? Az emberek elzárkóztak, holott a jótékony célú borárveréseknek külföldön komoly hagyományai vannak. Tavaly megtudtam, hogy az Országos Mentőszolgálatnak nincs olyan rohamkocsija, ami kisgyerekek életmentésére alkalmas. Megbeszéltük, hogy a befolyó összeget a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálaton keresztül arra fordítjuk, hogy az ország összes rohamkocsijába és négy mentőhelikopterbe gyermekek életmentésére használható műszereket szerelhessenek be. Sikerrel jártunk: három óra alatt huszonnégymillió forint, kétszer anynyi összeg folyt be, mint amennyi eredetileg kellett volna. Az idén a Szent László Őssejt Alapítványt támogatjuk. A Szent László-kórház 1992 óta működő csontvelő-átültető osztálya olyan rákos gyermekeket és felnőtteket gyógyít, akiken már a kemoterápia sem segít. A donor jelentkezéséig steril szobákban tartják a legyengített immunrendszerű betegeket. Megtudtam: most egy kislány hat, egy kisfiú pedig nyolc hónapja van bent, csak az édesanyjuk lehet velük – az ágy melletti széken ülve – a kilenc négyzetméteres kabinban. Egy-másfél év is eltelhet, mire egy gyermek onnan kikerül, így széteshet a család: az anya a kórházban van, az apa és a többi gyerek otthon, nem találkozhatnak. A kórház ezért adott egy épületet, amit az alapítvány a borárverésen befolyt összeg segítségével átépíthet olyan apartmanházzá, ahol kulturált körülmények között, orvosi ellenőrzés mellett lehetne együtt az anya és a gyermek. A család meglátogathatja őket, és a férj, ha messziről érkezik, ott tud aludni. A teljes átépítés 74 millió forintba kerülne, ennek az alapítvány eddig – egy év alatt – csak a húsz százalékát tudta előteremteni. Ha sikere lesz a mostani borárverésnek is, akkor akár pár óra alatt összegyűlhet az összeg fele, amiből már el lehetne kezdeni az építkezést.
– Ismét nagy a tét. Miért éppen borkülönlegességek kerülnek kalapács alá?
– Ennek több oka van. Egyrészt Magyarországon a legjobb példát a borászok adják, családi vállalkozásban érték el céljaikat. Másrészt a bor önmagában is különleges: a szőlő, miután beérik, és leszüretelik, meghal, ám ezután a levét ereszti, újból életre kel. Megforr, s új lényege lesz. Folyamatosan változik, de örökké él. Nem véletlenül hordoz szakrális jelentést is, Noé nem véletlenül vitte magával a szőlőt, és nem véletlen az sem, hogy a katolikus egyházban a bor az Istennel való kapcsolatteremtés eszköze: Krisztus vére. A bor kulturális, gasztronómiai és esztétikai élményt nyújt. Egy pohárkától elmúlik a stressz. Kis mennyiségben évszázadok óta gyógyszerként is használják, jó példa erre a tokaji, a somlói.
– Ki ne ismerné Borbás Mária országjáró, családlátogató és a hazai borászatokat bemutató műsorait. Szemmel láthatóan egyre többet foglalkozik a borosgazdákkal. Miért?
– Ez a vonzalom a véletlennek köszönhető. Hét évvel ezelőtt ismertem meg az első borászokat az országjáró műsoromban, és fantasztikus élmény volt látni, hogy ők valójában művészek. Hihetetlenül gazdag lelkű, alkotó emberek. Eleinte persze csodálkoztam: hogyan lehet mindegyikük ilyen művelt, tájékozott és érzékeny. Aztán elkezdtem a boraikat kóstolni, mert fejlődni csak úgy lehet ebben a témában, ha sokat kóstol az ember, és megértettem őket. Például egy cuvée összeállítása, a házasítás különleges érzékeket kíván. Amikor a régiókat jártuk, mindegyik borászt meglátogattuk. Ha lehetne listát állítani a legjobbakról, akkor elmondhatnám, hogy az első hetven borászt vagy pincészetet ismerem. Jött az ötlet: csináljunk egy tisztán boros magazint, mert ezeket az embereket érdemes megismertetni a nézőkkel is. Igazából nincs kivétel: mindegyikük különleges ember. Nem lehet őket nem szeretni.
– Aki ennyit jár a borvidékeken, nyilván issza és érti is a bort.
– Csak szeretném érteni. Ám sosem rokonszenveztem az okoskodókkal, akik magamutogatón elemzik a bort; úgy gondolom, ha valaki kóstol, és azt mondja: ízlik, az elég. Nem kell elkezdeni tetszelegni betanult formulákkal, hogy ilyen a bor jellege vagy olyan a karaktere. Nem ez a lényeg, hanem az: van kedvem még egy kortyot inni belőle vagy nincs.
– Gondolja, hogy mindenki számára elérhetővé lehet tenni a minőséget?
– Azért nagyon nehéz ez, mert a magyar csúcsborok, amelyek a világ élvonalába tartoznak, és tized- vagy néha századannyiba kerülnek, mint az azonos kategóriájú külföldiek, még mindig elérhetetlenek itthon az átlagember számára. Egyet azonban meg kellene tanulnunk: a bor nem berúgásra való. A bor kulturális élmény, amelyből elég egy-két pohár. S ha így számoljuk, a minőség máris elérhető.
– Egyszer azt nyilatkozta: nagyon sok jó hír van, csak el kell menni érte az emberek közé.
– Ez a borászok esetében különösen igaz. A család energiájából fejlesztették, újból életre keltették a korábbi évtizedben tönkretett dűlőket és szőlőket. Ez óriási tett: sikerágazatunkat a világhírnév felé viszik. Olyan világversenyekről hoznak haza aranyérmeket, amelyekről tizenöt éve még azt sem mertük gondolni, hogy valaha oda kijutunk. A magyar földnek visszaadják eredeti becsületét. Ha némák volnának, és csak tennék a dolgukat a természettel együtt élve, minden tőkét és követ külön ismerve, és csak remélve, hogy unokáik majd látják a munkájuk hasznát, szavak nélkül is kinyilatkoztatnák hitvallásukat. Rendíthetetlen tartás kell ehhez. És nekem az a fontos, hogy az értékeket, az értékes embereket, az élet lényeges dolgait lássam és mutathassam meg. A Jóistennek köszönöm, hogy ilyennek teremtett. Sokkal kevesebbet aggódom, kevés energiám megy el felesleges dolgokra. Optimista vagyok és boldog, mert az értékre, a kedvességre és a mosolyra figyelek. A mosoly egyébként tükör: az életem kilencvenkilenc százalékában mosolygok, s ezt a mosolyt vissza is kapom.
– Most különösen vidámnak tűnik.
– Igen, hiszen ezúttal tizedennyi munkával elértük, hogy a borárverésen nagy cégek jótékonykodjanak – talán a tavalyi jó példa miatt is. Amikor a múlt évben elkezdtük szervezni a borárverést, azt láttam, hogy a kisemberek, akik szinte maguk is segítségre szorulnának, szívesen adományoznak ötszáz vagy ezer forintot, akiknek azonban igazán van miből segíteniük, bizony nagyon nehezen nyílnak meg. Eleinte csak néhány céget sikerült meggyőznünk, az idén viszont már sokkal könnyebb dolgunk volt. A borászok pedig, mint mindig, az első szóra mellénk álltak, és odaadták legféltettebb kincseiket. Ez valóban boldoggá tesz.
origo.hu
Hatalmas hajtóvadászat van érvényben az ország legkeresettebb bűnözői ellen
