Kampány rendőri erővel

„Cicáznak a szép csendőrtollak, / mosolyognak és szavatolnak, / megírják, ki lesz a követ”, mármint természetesen az országgyűlési képviselő. Egyes baljós előjelek azt mutatják, valami hasonló lehet az osztályrészük a következő hónapokban a rend mai őreinek is: ha kell, beavatkoznak majd a követküldés, az országgyűlési képviselő-választás folyamatába – a most kezdődő kampányba. Ez pedig kész dráma lesz akkor is, ha a helyzet most nem ugyanaz, mint József Attila korában volt. A rendőri önkény mindenképpen önkény, akár 1937-et írunk, akár 2005-öt.
Az elmúlt másfél évtizedben a rendőrséget idehaza egyetlen kormány vagy párt sem használta a képviselő-választás befolyásolására. Az országot nem utolsósorban az különböztette meg a szovjet tömb több államától, hogy a demokrácia itt valamivel szilárdabb volt. Úgy látszott, mintha jogállamban élnénk, még ha nem is tökéletesben. Most azonban kételyeink támadhatnak. A bizonytalanságot főként a miniszterelnök személye, személyisége, s az ebből fakadó kiszámíthatatlanság okozza. Az egyébként hivatalból kíméletes parlamenti tévéközvetítés is rendre érzékelteti, miről van szó. Amióta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kifejti álláspontját az Országgyűlés plénumán, Gyurcsány láthatóan erős szerepzavarban van. Nem nagyon tud mit kezdeni azzal, hogy érzelmi-indulati alapú, túlfűtött szónoklatai után észérvek hangzanak el higgadt előadásban. A Ház tévékamerájának felvételein a miniszterelnök mindezek miatt olykor egy önmagán uralkodni alig képes ember benyomását kelti. Vajon milyen eszközt vet majd be a kampány hevében?
A gyanakvást erősíti, hogy immár büntetőeljárás is indult: tizenöt év után megjelent a gyakorlatban a kampánybűntett. Makón a rendőrség belépett a jog szerint még meg sem indult választási kampányba, és sajtórendészeti vétség címén eljárást kezdett a Fidesz két aktivistája ellen. A gyanúsítottá nyilvánított emberek állítólag időszaki kiadványnak minősülő szórólapot készítettek, s azt előzetesen nem jelentették be a kultusztárcának. A brosúrák a város szocialista polgármesterének, országgyűlési képviselőjelöltjének vagyongyarapodásáról tudósítottak.
A válasz ilyen kiadványra normális viszonyok között a tartalmi cáfolat, a politikai vita, ám Makón a rendőri fellépés volt. Hogy vajon feljelentés nyomán vagy öntevékenyen jártak-e el a nyomozók, az ügy szempontjából majdnem közömbös. A lényeg az, hogy a gyanúsítottakat előállították, s a bűnügyi nyilvántartó részére fényképet készítettek róluk, és ujjlenyomatot vettek tőlük. Nem maradhatott el a házkutatás sem, sőt egy számítógépet egy napra lefoglaltak.
József Attila kora ez mégis, akárhogyan nézzük – a Hazám keletkezésének időszaka. A módszereket illetően legalábbis. Mert akár bejelentéshez kötött időszaki kiadványról – valamilyen rendszerességgel megjelenő lapról – van szó, akár bejelentéshez nem kötött szórólapról, a mostani rendőri fellépés: túlkapás. A politikai ellenfél megfélemlítésére tett erőszakos kísérlet. A megoldás ehelyett az 1986-ból, vagyis a kádári időkből származó sajtótörvény módosítása lett volna. Annak tisztázása a törvényhozásban, hogy a kampánykiadvány is bejelentésköteles-e. (Nyilván nem.) S ha mégis, fűzhetünk-e hozzá büntetőjogi következményt? (Semmiképpen sem.)
A makói precedenst a hasonló büntetőeljárások hiánya ellenére sem lehet meglepetésnek tekinteni. A szocialista belügyminiszter részvételével működő kormány eddig sem titkolta, hogy az erőnek, az adminisztratív eszközöknek komoly szerepet szán a politikai vitákban. Szemléletes példa volt erre az a miniszteri rendelet, amelyet Lamperth Mónika adott ki a legutóbbi önkormányzati választás előtt, s amelyben azt írta elő, milyen méretű legyen a szavazólapokra nyomtatott pártembléma a Fidesz neve mellett. Természetesen olyan méretű, konstrukciójú volt, amelyből alig lehetett kivenni, melyik pártot jelképezi, mintegy jelezvén, nem oda kell tenni az ikszet. A jogszabályt az Alkotmánybíróság később megsemmisítette ugyan – a belügyminiszternek nincs rendeletalkotási joga ebben a kérdésben –, de a választáson akkor már túl voltunk. Az országgyűlési voksoláson meg különösen – a szavazatok újraszámolásának elmulasztása miatt tiltakozó embereket már hónapokkal korábban leszorították az Erzsébet hídról, s eltávolították a Kossuth térről is. A miniszter emlékezete azonban nyilván megőrizte a kellemetlen közjátékot. Azt, hogy a rendőrkordonnal farkasszemet néző tömeg dühödten skandálja: „Lumpen Mónika, Lumpen Mónika!”
Ezután nem volt megállás. Miközben a rendőrség egyre lejjebb süllyedt a technikai felszereltség, a szakmai és a társadalmi megbecsültség szintjén, mind gyakrabban vetették be a politikai küzdelmekbe. Először az iraki részvételt ellenzők béketüntetését akadályozták meg mondvacsinált indokkal. A közlekedés aránytalan zavarására hivatkozva a rendőrség a BKV-tól kapott „szakvélemény” alapján azt állította, anyagi veszteség érné a részvénytársaságot, ha elkerülő útvonalon haladnának a járművei az Andrássy út környékén. Hogy a BKV anyagi vesztesége mennyiben akadálya a gyülekezési jog gyakorlásának? Semennyiben, csak hát itt mégis annak minősítették.
Külön attrakció volt a Medgyessy Péter, majd a Gyurcsány Ferenc háza elé tervezett tüntetés és ezek megakadályozása, feloszlatása. A Medgyessy–Nastase-találkozó első évfordulóján hatalmas rendőri erővel verték szét a Lelkiismeret ’88 gesztenyéskerti békés összejövetelét. Tették ezt azok után, hogy a szervezet négy kérelme közül hármat el sem bírált a rendőrség. Úgy tekintette, hogy az első tiltás a többire is vonatkozik. A bíróság szabálysértés hiánya miatt ezekben a napokban szüntette meg az eljárást az akkor előállított 51 tüntetővel szemben. Arról most részletesebben ne is szóljuk, hogy a Lelkiismeret ’88-at még azzal is megfenyegette a BRFK, hogy polgári eljárásban fogja behajtani a Gyurcsány háza elé tervezett s meg sem valósult tüntetés „feloszlatásának” több százezer forintos költségét. Ugyanis rendnek muszáj lenni, arra pedig nincs pénz, hogy csak úgy kivonuljunk feloszlatás céljából. Ehhez nagy apparátus, sok ember és autó kell. A rendőrséget pedig nem veti fel a pénz.
Valóban nem. Emiatt lézeng jogerősen szabadságvesztésre ítélt emberek csaknem harmada még hónapokig a szabad életben, hiszen gyatra a nyilvántartás, a rend őrei pedig nem tudhatják, kit kellene bevinniük. Ügyészségi vizsgálatok tanúsítják azt is, hogy a gépjárművezetéstől eltiltott személyek többnyire akkor adják le a jogosítványukat, ha akarják, mert ez a regisztráció is hiányos. S mert a Horn-időkben elfogadott szabálysértési törvényből kifelejtették, melyik hatóságnak kellene behajtania a meg nem fizetett bírságot, a prostitúcióért elmarasztaltakat sem zaklatja senki, hogy szurkolják le a bíróság által kirótt összeget. Elfogadták viszont a honatyák ebben a ciklusban a boltok, az üzletek kamerás megfigyeléséről szóló, azóta szintén megsemmisített törvényt. Ebben – az emberi méltóságot súlyosan sértő módon – a próbafülkékben, a fürdőkben, a mosdókban is lehetővé tették az ügyfelek kamerás megfigyelését.
Az nem tűnt fel a hivatalosságnak, hogy például a Nyugati pályaudvaron és környékén nincs kamera. Vannak viszont brutális támadások, van ököljog, és van félelem. A közbiztonságot itt és még jó néhány helyen leginkább Horn Gyula egykori kormányfő szállóigévé vált kijelentésével jellemezhetnénk. A hivatalban lévő főkapitány eközben azzal áltatja magát és a közönséget, hogy meg kell fontolni, milyen bűnügyi adatokat hozunk nyilvánosságra, hiszen az emberek esetleg megijednének, a befektetők nemkülönben. Jobb nem tudni, mit tartalmaz a fekete krónika.
Miközben az MSZP a cipőjét törli a végletekig kizsigerelt, átszervezett, leépített s meg nem becsült rendőrségbe, a jelek szerint feladatot szán neki a választási kampányban is. Merőben új szerep ez. Reméljük, hogy a jobb sorsra érdemes testületnek mégsem kell majd eljátszania.