Kóka és a gumigyár

Csúcstechnológia jön Dunaújvárosba – adta hírül baloldali laptársunk a hírt pénteken, terjedelmes cikkben számolva be Gyurcsány Ferenc kormányfő, valamint Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter közös gazdasági fórumáról, amelyet a dél-koreai cég beruházása kapcsán tartottak a szocialista nehézipar egykori fellegvárában. A kormánypárti, kötelező hurráoptimizmus mellett azért nem árt elgondolkodni kicsit „az évtized üzletéről”, és az elmélkedéshez kiváló kapaszkodót adnak a számok.
A sokszor hangoztatott adatok a Hankook beruházása kapcsán a következők: a dél-koreai cég 2010-ig valamivel több mint félmilliárd eurót, mindennel együtt összesen 132 milliárd forint értékű beruházást hajt végre, ezzel ezerötszáz embernek adva munkát. A futószalagról a tervek szerint naponta tizenháromezer abroncs jön majd le. A Kóka János által az évtized üzletének nevezett szerződés „az acélipar óta az első jelentős lépés ebben a térségben”, a beruházás évente 80 milliárd forinttal növeli az ország exportját. A miniszter arról nem mondott konkrétumot, hogy mivel sikerült idecsábítani a céget, a gumigyárnak szánt támogatás mértékét ugyanis saját kezűleg államtitoknak minősítette. A sajtóhírek szerint az acéliparáról ismert város szocialista városatyái arra hivatkozva támogatták a fejlesztést, hogy az új üzem pályakezdőket és munkanélkülieket foglalkoztathatna.
Most lássunk egy másik, hasonló beruházást. Aki júliusban is olvasott újságot, azt értesülhetett arról, hogy Tatabányára jön Japán legnagyobb gumigyára. A Bridgestone ötvenegyedik üzemét építi fel nálunk, ahol 2009 első fél évében majd nyolcezer abroncsot tudnak előállítani naponta. A beruházás értéke ötvenmilliárd forint, a gyár száznyolcvanöt magasan képzett szakembernek ad munkát. Az akkori hírekből az is kiderült, hogy a Bridgestone a várostól nem kapott különleges adókedvezményeket, azonban a cég által fizetett helyi adóból elvégeznek majd olyan beruházásokat, amelyek a befektetés körülményeinek javítását szolgálják.
A japánok különben olyan fejlett technológiát hoznak a városba, amellyel teljesen automatizált gépsorokon készülnek a személyautókra és kisteherautókra való gumiabroncsok.
Vegyük csak pőrén a számokat: a koreaiak 132 milliárd forintból, 1500 munkahellyel hoznak létre egy napi tizenháromezer abroncs előállítására képes üzemet. A japánok ötvenmilliárdos beruházással és 185 munkással állítanak elő napi nyolcezret. Nem vagyok gumiipari szakember, de a józan paraszti eszem azt mondja: oda kell a sok munkáskéz, ahol kevéssé fejlett technológiát használnak. Manapság ugyanis az élő munka a legdrágább (nemcsak a bérköltségek, hanem az ezzel járó szociális kiadások miatt – és nem utolsósorban azért, mert a munkásokat és családjaikat nem lehet egyik napról a másikra néhány országhatárral odébb telepíteni, mint egy gépsort), ezért mindenki törekedik a lehető legteljesebb automatizáltságra. Miért kell hát több mint nyolcszor annyi ember másfélszer annyi abroncs előállításához? Nem hinném, hogy a Hankook gumigyár személyzeti igazgatója az országunk – és a magyar munkanélküliek sanyarú sorsa – iránt érzett szociális érzékenységből alkalmazna sok száz embert fölöslegesen a csúcstechnológiát képviselő gépei mellé. Sokatmondó a két gyár munkaerő-politikája is: a japánok deklaráltan magasan képzett szakembereket kerestek Tatabányán, a koreaiak idecsábítását pedig azért támogatták Dunaújváros szocialista honatyái, mert az új üzem pályakezdőket és munkanélkülieket foglalkoztathatna. Önök szerint kikre bízzák inkább a csúcstechnológiát: a magasan képzett szakemberekre vagy a pályakezdőkre?
Mellékszál, de érdekes az az információ, amely szerint a Bridgestone és Tatabánya város között aláírt szerződésben szerepel a jövőbeli esetleges kapacitásbővítés is, amely szerint a Hankookéhoz hasonló mennyiségű gumiabroncs legyártását a japánok háromszázötven-négyszáz emberrel oldanák meg. A tatabányaiak különben tárgyaltak a koreaiakkal is, de végül a japánokkal sikerült tető alá hozni az együttműködést.
Mielőtt beruházásellenességgel, irigységgel, a kormánnyal szembeni örökös kekeckedéssel vádolnának, sietek leszögezni: jó dolog, ha 1500 ember munkához jut Dunaújvárosban. Csak az nem jó dolog, ha hülyének néznek: kevesebb tömjénnel és több szerénységgel hitelesebb, hihetőbb lenne a kormány és annak gazdasági minisztere. Így az ember gyanút fog: talán azért a nagy szemfényvesztés, a csúcstechnológiáról szóló hadova, mert valamit el akarnak vele sumákolni. Ha kiállt volna a miniszter, és azt mondja: az egyre növekvő munkanélküliség miatt úgy kellett nekünk ez a beruházás, mint egy falat kenyér, akkor az ember mérlegel: kaptunk valamit valamiért cserébe. Ehelyett azon kell gondolkodnunk, hogy mibe fog ez még nekünk kerülni adóforintban, környezeti terhelésben és egyéb, elhallgatott hátrányokban.