Riporter kerestetik

Mindenszentek napján a főváros felé tartottunk a családdal az M3-as autópályán. Temetőket jártunk, testileg-lelkileg elgyötörtek voltunk. Az óraállításnak köszönhetően már beesteledett, mikor az egyik kereskedelmi rádió elpöttyentette: valami gubanc van a sztráda bevezető szakaszán; nagy a torlódás. Ész nélkül elkezdtünk kapcsolgatni az autórádión, miről lehet szó. Hasztalan. Kísérleteztünk a Klubrádióval is, amely a lágyszívű ORTT jóvoltából az ország mind több kistérségére terjeszti ki fennhatóságát, s eredetileg a Magyar Autóklub közlekedési rádiójaként szerzett frekvenciát. Ám az adó csupán dzsesszt sugárzott, időnként egy női hang politikai híreket mondott, az útinformosok meg fülhallomást hazamentek. Gyöngyösnél – a Klubrádió egyik hazai vidéki bázisánál – a kék lámpás rendőrök úgy tereltek le bennünket a régi 3-as főútra, hogy fogalmunk sem lehetett, miért. Órás késéssel értünk haza, s az országúti kalandból annyi maradt meg: a politika felülírta az eredeti közlekedési médiamissziót.
Ezek után nem is nagyon csodálkoztam azon, hogy Gyurcsány Ferenc, a köztársaság miniszterelnöke ezen a kampányrádión vállalt műsorvezetést abból az alkalomból, hogy egy betelefonálós műsor az 500. adásához érkezett. (Egy színdarabnál ez rengeteg, ám ebben a műfajban gyerekcipő.) Az igazsághoz tartozik, hogy a műsorgazda Orosz József előzőleg felhívott, és személyesen meginvitált a Komédiumba: a Magyar Nemzet képviseletében legyek tanúja a nagy szerepcserének. Sokáig vacilláltam, de aztán a kíváncsi újságírón felülkerekedett a rátarti polgár, aki elvből nem asszisztál politikai komédiához. A döntés helyesnek bizonyult: a köztévén később láttam, hogy az – ezúttal – élő egyenes produkciónak mégis a Bolgár György-féle rádióstúdió szolgált színteréül. A köztévé páros heteken a Klubrádióban filmezi a miniszterelnököt, páratlan heteken meg a kormányfő fárad be a tévébe, de ilyenkor vészesen keverik az igeidőket.
A rátarti polgár azonban minden további nélkül hallgathat rádióműsort. Én is ezt tettem pénteken este, a forradalom gyásznapján. A kormányfőt úgy konferálták fel, hogy Debreczeni József volt a húzónév. Az Orbán-könyv szerzője – Tölgyessy Péterrel ellentétben – nem érezte aggályosnak, hogy asszisztáljon Orbán ellenlábasának kampányfellépéséhez. „A mikrofonnál Gyurcsány Ferenc” – röppent ki az éterbe, én meg mintha egy nosztalgiadiszkóba csöppentem volna. A bevezető magyarázkodás során megtudhattuk: Orosznak nincs oka aggodalomra, mert Gyurcsány nem nyújt be ellene bizalmatlansági indítványt (kac-kac); valamint hogy „egy miniszterelnöknek ajánlott is lehet, hogy éljen a kérdezés lehetőségével, ne csak válaszoljon”. Az elején mindjárt beletapos kicsit Debreczeni lelkébe, mert konzervatív liberális helyett „konzervatív értékelkötelezett embernek” nevezi – de szerencsére tisztázódik, hogy a liberalizmus meg az értékelkötelezettség nem szinonimák. Debreczeni szerint „Medgyessyt nem volt nehéz felülmúlni”, amiről a kormányfőnek az a dilemma jut az eszébe, hogy: „elvétettük az irányt, vagy szédületes iramot diktálunk?” Majd önkritikát gyakorol a borravaló megadóztatása kérdésében; úgyhogy a kormányzati porhintést a jövőben kéretik „a 99 lépés programjának” átkeresztelni. Debreczeni szerint amúgy a kormány jó úton jár: egyrészt mert alázza Orbánt, másrészt mert zárul a közvélemény-kutatási olló – ám a hosszú távú kül- és gazdaságpolitika meg a parlamentarizmus dolgában mintha kételyei volnának. „A hírek után visszajövök” – fenyeget a lemezlovas Gyurcsány.
Útinform után Ferge Zsuzsa udvari szegénységkutató, valamint Geszti Péter szövegmondó a vendég. Gyurcsány saját magát a meggazdagodás példájának nevezi a millió koldus és tízezer gazdag országában, ami dicséretes önismeretre vall. Ferge a kádári mélyszegénységet szűknek mondja, a demokratikus szegénységet (?) tágnak. Ám a szakadékot csökkenteni lehet, „ha mindenki lépik (sic!) egyet”. Gyurcsányt nem izgatja Geszti tézise a mozgolódó, felelősségvállaló újburzsoáziáról. A miniszterelnök mélyítette-e a perverzzé vált elosztási és szociálpolitikát? – kérdezi magáról harmadik személyben. Ferge szerint a civileknek mozgósító és kontrollszerepük van, miközben a hatalom rombol. A hatalom képviselőjét ez nem taglózza le: felkonferálja a híreket.
Szünet után Darvas Iván, a Nemzet Színésze a komédiások korlátozott felelősségvállalásáról elmélkedik, de Gyurcsány ezt érdektelennek ítéli: az aczéli három T-ről kérdez. Darvas szerint egy kis elnyomás jót tesz a színháznak, amit Gyurcsány „a sejtelmes igazságok kimondásának” paradicsomává növeszt, ahol „a mögöttes fintorok nosztalgiája” üli torát. Később a tévéből látom: ezeket valaki leírta neki, ő meg felolvasta.
A közlekedési hírek után a vonalban Fejtő Ferenc, akit az alkalmi riporter tegez, s „’49 utáni nyűglődéseinkről” kérdezi. Próbálná elnavigálni ’56-ig, de Fejtő valahol 1905-nél leragad. Gyurcsány egy idő után le is lövi, s átkötés nélkül robog a tételkérdéshez: „Kell-e új rendszerváltás, kell-e új ’56?” Darvas szerint egy is bőven elég volt belőlük: SZDSZ-képviselő is azért lett, meg ne ismétlődjék a véres ’56. Szerinte az angyalszárny-suhogásos ’89 mentett meg bennünket a román, jugoszláv, csehszlovák (?) modelltől. Ehelyett az asztal két oldalán úriemberek döntöttek a jövőről. (Én úgy emlékszem, a kerekasztalnak három oldala volt.) Gyurcsány erről „a szabadság édes keserűségére” asszociál. Darvas szerint „mi, forradalmárok és ellenforradalmárok” a szégyenletes XX. századot hátrahagyva tegyünk úgy, mintha volna értelme létezésünknek. Ez az értelem nem is késik soká. Kiderül, mire volt jó az egész felhajtás Fergéstül, Gesztistül, Debreczenistül, Fejtőstül és Darvasostul. Épp annyira volt spontán, mint a Krizsó-féle közszolgálati időzavar. Gyurcsány, „ha már a gyalázat elkövetői nem tehetik meg”, megköveti helyettük ’56 áldozatait. Egy kellően súlytalan helyen, s homályban hagyva, hogy ez mondjuk Apró Antal nevében is történik-e. Egészen spontán megszólal egy dal is: „Bárki vessen követ rám, ez itt az én hazám.” A rendezés tökéletes.
A hírek már első helyen közli: bocsánatot kért a miniszterelnök a Klubrádióban az 1956-os megtorlásért. Orosz Józsefnek gombóc van a torkában, ami az ő helyzetében el is várható tőle. Azt mondja, ösztönösen megfogta Darvas kezét. Azért felteszi az álnaiv kérdést Gyurcsánynak: mi köze november negyedikéhez? Hiszen nem is élt akkor. (Nyilván olvasta a Hillerrel közös cikket.) Gyurcsány szerint az a dolgunk, hogy visszafelé is megfogjuk egymás kezét. Elképesztő gondolat. Orosz szerint Gyurcsány – aki „épp egy szocialista kormányfő” – immár a történelem lapjain tanyázik. Gyurcsány szerint meg az MSZP egyenesen Nagy Imre szenvedéstörténetének az örököse. Szerinte első a nemzet: először vagyunk demokraták és magyarok. (Az elsőből máris második hely lett.) Gyurcsány szerint „kiváló baloldali szocdem néppártját” a szabadság és felelősség levegője járja át. (Nyilván sok benne az űr.) Orosz szerint Gyurcsány „véletlenül miniszterelnök”. De nem vétlenül – teheti hozzá a rádióhallgató.
Orosz kicsit lesajnálja Gyurcsány riporteri teljesítményét: talán belegondolt, hogy ha májustól ráér, még az egész kócerájt is megveheti magának. Nem csodálkoznék, ha Gyurcsány legközelebb egy lefüggönyözött bagdadi hátsó szobából tudósítana az iraki válságról. Kétségkívül új riportertehetség találtatott. Miniszterelnök viszont továbbra is kerestetik.