Már a múlt század elején felvetődött, hogy a vírusok daganatot okozhatnak. Előbb szárnyasokban, majd a „teljes” állatvilágban kimutatták daganatkeltő képességüket. Az első bizonyítékot arra, hogy a vírusoknak az emberi daganatok kialakulásában is szerepük lehet, Denis Burkitt brit sebész szolgáltatta 1956–58-ban a róla elnevezett Burkitt-limfóma azonosítása során. Ez az afrikai gyermekek rosszindulatú, elsősorban a fej-nyak területén előforduló, nyiroksejtekből kiinduló daganata. Tanulmányozása mutatott rá arra is, hogy a vírusfertőzés önmagában nem elegendő egy daganat kialakulásához. Például ez esetben a malária okozta immunszuppresszióra (csökkent immunválaszra) is szükség van mint együtt ható tényezőre. Vírusfertőzéssel kapcsolatba hozható daganatok: a májrák (hepatitisvírusok), a méhnyakrák és a külső nemi szervek rákos megbetegedései, valamint a fej-nyak rákok (humán papillomavírus), egyes érdaganatok, illetve a nyirokrendszer bizonyos daganatai.
A daganat lényegében génjeink betegsége, a szabályzórendszer zavara. Természetére nézve olyan abnormális szövettömeg, amelyet a gyors növekedés, illetve a sejtszaporodás és a sejtpusztulás arányának felborulása jellemez. A rák fogalmán csakis a rosszindulatú (malignus) daganatokat értjük. Szorosabb orvosi értelemben a rák, a karcinóma csak a hámeredetű rosszindulatú daganatokat fedi. A szarkóma („húsdaganat”) a kötőszövetből, a leukémia/limfóma a vér/nyirok sejtekből kiinduló rosszindulatú daganat. (Magát a rák elnevezést Hippokratésztől eredeztetjük, akit az emlőrák sajátos látványa a tengeri rákra emlékeztetett.) Biológiai viselkedésük alapján a daganatokat jó- és rosszindulatúakra osztjuk. A jóindulatú daganat jól körülírható képlet, lassan nő, nem hálózza be környezetét és nem képez a keletkezési helyétől távol eső áttétet. A rosszindulatú daganat rosszul körülírható képződmény, gyorsan nő, a környezetét is átszövi és áttétet (metasztázist) képez.
Nézzük először a sejtek normális működésének szabályozását! A sejtet a nyugalmi állapotból a sejtosztódást serkentő szignálok, növekedési faktorok indítják el a sejtosztódási ciklus felé, a másik oldalon viszont a gátló mechanizmusok lépnek működésbe. A DNS-ben egyaránt vannak a sejtosztódás elősegítését kódoló szekvenciák (ezek a protoonkogének) és gátló hatásúak (vagyis szuppresszor gének), illetve a keletkező hibákat kijavító gének. Ha a protoonkogének valamely génhiba következtében aktiválódnak, és működésük fokozódik, daganat alakulhat ki. Az ilyen hibás működésű géneket nevezzük onkogéneknek. A sejtciklust gátló génszakaszok funkciójának csökkenése vagy kiesése szintén daganat kialakulásához vezethet.
Hogyan szólhatnak bele ebbe a folyamatba a vírusok? Alapvetően kétféleképpen: fokozhatják a kóros sejtosztódást a protoonkogének aktiválásával vagy a tumorszuppresszor gének gátlásával. Maga a vírus egy kis géncsomag, amelynek lényege a fertőzőképes nukleinsav: ez lehet DNS vagy RNS. Nagyrészt megegyeznek abban, hogy a gazdasejt genomjától függetlenül szaporodnak, ám ennek megvalósításához eltérő stratégiát alkalmaznak. Az egyik lehetőséget a szárnyasok tumorkeltő vírusánál figyelték meg. Eszerint a vírus beépül a gazdasejtbe, és az együttélés során átalakítja daganattá. Korábban úgy gondoltuk, az információ átíródása csakis DNS-ről RNS-re történhet. Az RNS-tartalmú daganatkeltő vírusok tanulmányozása azonban megváltoztatta ezt a dogmát, mivel beigazolódott, hogy ezek a vírusok képesek a gazdasejt DNS-ébe is beépülni. Ez csak úgy lehetséges, hogy van egy sajátos enzimjük: a reverz transzkriptáz, amely az információ irányát megfordítva az RNS-ről a DNS-re képes átírni az örökítőanyagot. E retrovírusoknak nevezett kórokozók akár a saját onkogénjüket viszik bombaként a sejtbe, akár a sejt protoonkogénjét alakítják onkogénné, a következmény ugyanaz: aktiválják az onkogéneket. A DNS örökítőanyagú tumorvírusok más stratégiával dolgoznak. Daganatkeltő génjeik fehérjetermékei – a tumorszuppresszor gének működését megakadályozva – fokozzák a sejtszaporodást. E vírusok képesek arra, hogy kontrollálják, sőt irányítsák a sejtciklus gócpontjait, legfontosabb ellenőrző állomásait.
Noha a vírusok rafinált és hatásos stratégiát folytatnak, a daganatos betegségek kórokai között többnyire nem egyedüli tényezők. Azt is tudnunk kell, hogy a vírusfertőzést követően daganat csak a fertőzöttek viszonylag kis százalékában alakul ki. Az elsődleges májrák az egyik legrosszindulatúbb daganat, évente mintegy félmillió eset fordul elő szerte a világon, sajnálatosan csaknem ugyanennyi haláleset, és ez a szám növekszik. Kórokként két különböző vírus, a hepatitis B- és a hepatitis C-vírus (HBV és HCV) ismeretes. Az előbbi igen ellenálló mindenfajta hő- és fertőtlenítő kezeléssel szemben, ez is volt az egyik fő oka annak, hogy bevezették az egyszer használatos orvosi eszközöket, illetve hogy megváltoztatták a fertőtlenítés módjait. A vírus ugyanis elsősorban a vérrel és vérkészítményekkel, illetve az ezekkel szennyezett eszközök útján terjed. Ez magyarázza, hogy az intravénás drogosokban sajnálatos módon nemcsak az AIDS-, hanem a hepatitis B-vírus is gyakori. A vírus tetoválással is átvihető, akárcsak szexuális úton. Az egyik legveszélyesebb az anyáról a magzatra vagy az újszülöttre való terjedés, amely Afrikában és a Távol-Keleten a leggyakoribb átviteli út. A felnőttkori fertőzés körülbelül 10 százalékban válik krónikussá, csecsemőkorban 80–90 százalékban. Ez krónikus májgyulladást jelent, majd ezt követi a májzsugorodás, más néven a cirrhosis kialakulása. Szerencsére a folyamat átlagosan 10–20 évet vesz igénybe, de például aflatoxin hatására megrövidülhet.
„A hepatitis C-vírus áll a szívemhez legközelebb – ha szabad ilyen morbid módon kifejezni vonzódásomat. Életem legaktívabb kutatói szakaszát ugyanis ezzel a vírussal töltöttem” – vallotta be a professzor asszony. Ezzel a kórokozóval krónikusan fertőzötten ma 170–200 millió ember él, s a számuk világszerte nő. Gyakori a fejlett országokban is, hazánkban körülbelül 50–80 ezer embert érint. Egyiptomban a lakosság csaknem 10 százaléka fertőzött. A hepatitis B-vírusnál kevésbé ellenálló, így a szokványos fertőtlenítőszerekkel elpusztítható. Szexuálisan igen ritka az átvitele, akárcsak anyáról magzatra, csecsemőre. A hepatitis C-vírust „báránybőrbe bújt farkasnak” is nevezhetnénk. Még nincs ellene védőoltás, főleg a vírus különösen gyakori mutációja és a variánsok nagy száma miatt. A májgyulladás és a májzsugorodás, legrosszabb kimenetelként a májrák kialakulása 10–30 évet vesz igénybe, bár a folyamatot gyorsíthatja az alkoholfogyasztás. Noha a hepatitis C-vírus örökítőanyaga az RNS, s nem épül be a gazdasejt DNS-be, mégis májrákot okozhat. Ennek magyarázata az, hogy a vírus jelentősen felgyorsítja a májsejtek osztódását, így teret enged az időközben kialakult génhibák állandósulásának. Másrészt e vírusnak is vannak a tumorszuppresszor géntermékeket gátló fehérjéi.
A humán papillomavírusok (HPV) az 1970-es évekig kevés érdeklődést keltettek, csupán a közönséges szemölcsök, e jóindulatú bőrdaganatok okaként tartották őket számon. Az 1980-as években ismerték fel szerepüket a méhnyakrák, a nemi szerv környéki daganatok, illetve a fej-nyak és számos egyéb bőr- és nyálkahártya-eredetű rosszindulatú tumor kiváltásában. Maga a kórokozó egy kicsiny DNS-vírus korán és későn átíródó génekkel. E vírusok a hám legalsó rétegében elhelyezkedő éretlen sejteket fertőzik meg, ahova hámsérülés útján kerülnek. A korai géntermékek fokozzák a sejtszaporodást azzal, hogy blokkolják például a kulcsfontosságú tumorszuppresszor p53 aktivitását. Ennek következtében a vírusok és az éretlen sejtek egyre szélesebb réteget érintenek – a végén a teljes hámréteget elfoglalják. A hám mérsékelt károsodásáig általában két-három év, a hám rétegét már áttörő, a környezetében továbbterjedő daganat kialakulásáig 10–20 év telik el.
A szexuálisan aktív nők fele fertőződik élete során egy vagy több genitális humán papillomavírussal. A szerencsések a fertőzést követően legyőzik a vírusfertőzést anélkül, hogy annak bármilyen klinikai jele volna. E vírus a fiatal – 25 év körüli – nők körében a leggyakoribb, majd a kor előrehaladtával csökken, s 30 év körül stabilizálódik a számuk, amikor a maradandóan fertőzöttek aránya igen magas (ők azok, akik nem tudják leküzdeni a fertőzést). Szüzeken végzett vizsgálat azt mutatta, hogy 95–98 százalékban nem hordozták a humán papillomavírust. De miért volt pozitív néhány közülük annak ellenére, hogy addig nem élt nemi életet? Tanulmányok igazolják, hogy e kórokozó az anyáról az utódra is átterjedhet a szülés vagy a szoptatás folyamán, ám nem az anyatejjel (a vírus nem jelenik meg a vérben).
A férfiak között szintén nagyon gyakori a HPV. A legfontosabb kockázati tényező a partnerek száma. Fiatal lányokat vizsgálva összefüggést találtak a nő és partnerének korkülönbsége között. Minél idősebb volt a férfi (feltehetően minél több partnere volt már élete során), annál nagyobbnak bizonyult a nő fertőzésének kockázata.
Mára a HPV több mint száz típusát különítették el, ám ezek eltérő mértékben képesek méhnyakrákot okozni. Ez utóbbi alapján a HPV-k magas kockázatú (ez 15 típus, s közülük is kiemelt a HPV–16 és a HPV–18), mérsékelt és alacsony kockázatú típusokba sorolhatók (utóbbira példa a HPV–6 és a HPV–11). A méhnyakrák világszerte a második leggyakoribb rák a nők között, évente mintegy 470 ezer esetet regisztrálnak, és a halálozás ennek mintegy a fele, 233 ezer. Hazánkban évente 1000–1400 között van az új méhnyakrákos és 500 körül a halálesetek száma. A méhnyakrák mellett a végbélnyílás, illetve a külső nemi szervek rákos megbetegedése is összefügghet a HPV-vel. A végbélnyílás rákos elváltozásaiban 70–100 százalékban, a külső női nemi szervek bizonyos karcinómáiban 75–100 százalékban mutatták ki ezt a vírust. A hüvely- és péniszkarcinómában szenvedők 60 százaléka hordozta e kórokozót. Az utóbbi években a HPV számláján a fej-nyak rákok kapcsolata is előtérbe került. A vírussal (méghozzá HPV–16-tal) való fertőzöttség legmagasabb arányát, 51 százalékot a mandula daganataiban találták meg! Hazánk a fej-nyak rákok tekintetében sajnálatosan előkelő helyen áll: a szájüregi és garatrákosok 48 százalékában, a gégerákosok 36 százalékában mutatták ki e kórokozót. A jelenleg klinikai kipróbálás alatt álló megelőző vakcinák négykomponensűek, a leggyakoribb típusok: a HPV–16, –18, –6 és –11 összetevőit tartalmazzák.
A herpeszvírusok az első jelöltek között voltak a humán daganatkeltés szempontjából. Különösen igaz ez az Epstein–Barr-vírusra (EBV). Ez a kórokozó főleg nyál útján terjed, az elsődleges fertőzés rendszerint a száj nyálkahártyájában jön létre, gyakran már gyermekkorban, lappangó módon, későbbi életkorban pedig mint fertőzéses mirigyláz manifesztálódhat. Földünk lakosságának 90 százaléka átesett e vírussal való fertőzésen. Ritkán, de daganatokkal is összefüggésbe hozható az Epstein–Barr-vírus, így a Burkitt-limfómával. Klein György és Klein Éva a stockholmi Karolinska Intézetben évtizedeken át igen magas szintű kutatásokat folytatott ezen a területen. A magyar kutatók, orvosok sorolása tovább folytatódhat a herpeszvírusok területén. A Kaposi-szarkóma megbetegedését – a kar és a láb bőrén előforduló többgócú, éreredetű rosszindulatú tumort – Kaposi Mór írta le 1872-ben. Ez a viszonylag ritka kór akkortájt főleg a mediterrán vidéken, Kelet-Európa területén, illetve zsidó származású egyénekben volt megfigyelhető. A változást az AIDS-korszak hozta. A csökkent immunválasz következtében ugyanis ez a tumor az AIDS-betegek körében lett a leggyakoribb, a HIV-negatívakhoz képest lényegesen agresszívebb lefolyással. 1994-ben sikerült bizonyítani, hogy a Kaposi-szarkóma kórokozója a legújabban felismert emberi tumorvírus: a humán herpeszvírus (HHV–8), amely több más, elsősorban rosszindulatú, vérsejteredetű daganattal is összekapcsolható. A korán megkezdett antiherpesz-terápia azokban az egyénekben, akik immunhiány (AIDS, transzplantáció stb.) miatt veszélyeztetettek, megakadályozhatja vagy legalábbis csökkentheti e kialakuló rosszindulatú daganatok veszélyét.
A retrovírusok daganatképző képességéről már volt szó. Tulajdonképpen meglepő, hogy csak „kevés” emberi daganattal hozhatók összefüggésbe. A HTLV–1 emberi retrovírus – a felnőttkori humán T-sejtes leukémia/limfóma kórokozója – nagyobb számban Japán egyes területein fordul elő. Egy másik retrovírus: a humán immunodeficiencia vírus, vagyis a HIV által okozott megbetegedés, az AIDS már annál gyakrabban társul daganatokkal. Sőt a legfrissebb adatok szerint a HIV közvetlen daganatkeltő hatása is felmerült.
Az egyik legújabb, a pánikig fokozódó figyelmet kiváltó vírus a madárinfluenza kórokozója. Ennek emberre is veszélyt jelentő H5N1 vírustörzse génkicserélődésre és mutációra képes. Így elméletileg lehetséges, hogy ha olyan személybe kerül, aki egyidejűleg humán influenzavírussal is fertőzött, akkor az emberiség számára új vírus alakul ki. Ez megfelelő körülmények között világméretű járványt válthat ki, hiszen már emberről emberre terjed, s igen súlyos kimenetelű betegséget okozhat. Magával az „új vírussal” szemben nincs oltóanyag, hiszen még a vírus sem létezik!
A fenti szöveg a november 14-én elhangzott előadás rövidített változata. Megtekinthető 19-én (szombaton) 10.40-kor a Duna Televízió és 20-án (vasárnap) 10 órakor az MTV, illetve 23.50-kor az M 2 műsorán. A következő előadást 21-én 19.30-kor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kozma László termében (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2.) Forray R. Katalin tartja Együtt vagy külön – romák, cigányok, magyarok, iskolák címmel. A részvétel ingyenes, az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
origo.hu
Nincs több kegyelem a drogkereskedőkkel szemben: elfogadta a parlament a kábítószerek betiltását
