Sokan nem értik (vagy nem akarják érteni), hogy mi a baja a magyar kormánynak Ukrajna uniós csatlakozásával. Vagy éppen úgy vélik, ez csupán a Fidesz-kormány és kampánypropagandájának szerves része. Magam azt feltételezem, hogy ennél azért ütősebb fő csapásirányt is ki tudtak volna találni, tehát nyomós okuk van a tiltakozásra. Meg azt is, hogy az okok egy részét nemzetbiztonsági és egyéb szempontok miatt nem is kötik az orrunkra. Csak jelzem, amennyiben így lenne, jól teszik.

Maradjunk tehát „csak” a mezőgazdaságnál, elég lesz az elsőre, hiszen ha erről beszélünk, az életről, az életünkről beszélünk. Részemről egyébként nem most kezdtem: már egy bő évtizeddel ezelőtt, jóval a háború előtt többször írtam a Monsanto és más szörnyvállalatok ukrajnai tevékenységéről, a termőterületek felvásárlásáról, a génkezelt élelmiszerszemét terjesztéséről és egyéb disznóságokról. 

Szomorúan tudomásul véve közben azt is, hogy képtelenség száz százalékig kiszűrni a génpiszkált termékeket, mert például amennyiben anyagi helyzetük megengedte, és leemeltek a polcról egy nyolc és fél dekás spanyol sonkát, nem lehettek biztosak benne, hogy esetleg és véletlenül nem ukrán kukoricával etették-e a jószágot, amikor még egyben volt.

De ha már itt tartunk, miért is olyan nagy baj ez és mi is az a génmódosítás? A genetikailag módosított növényeket (széles a skála, a szójától a búzáig minden szerepel a repertoárban) az 1990-es évek óta állítják elő, és erre kizárólag laboratóriumi körülmények között nyílik lehetőség. A magukat istenpótlónak gondoló tudós elmék szerint erre azért van szüksége az emberiségnek, mert az ily módon „megszülető” növény ellenállóbb az időjárás viszontagságaival, valamint a kártevőkkel szemben. Tehát a végén még az is kiderülhetne, hogy egyfajta humanitárius, jószolgálati tevékenységgel találtuk magunkat szembe.

Ámde nem. A „teremtés” ugyanis úgy megy, hogy a növénybe egy másik élőlény DNS-ét juttatják be, így aztán az egyed olyan tulajdonságokkal bír, amelyekkel úgy egyébként, természetes körülmények között akkor sem rendelkezne, ha megfeszül. Példának okáért olyan kukoricává serdül, ami képes a levelein rovarölő szert (!) termelni. Tényleg fantasztikus, hol tart ma már a tudomány, de mindeközben biztos, ami biztos, Ukrajnában olyan „növényvédő” szereket is alkalmaznak nyakló nélkül, ellenőrizetlenül, amelyeket az Európai Unióban már rég betiltottak, és legfeljebb illegális csempészáruként bukkanhatnak fel világvégi vegyesboltok homályos raktáraiban.

Aztán meg az van még, hogy ahová egyszer a GMO bekerül, ott olyan ökológiai szennyezést okoz, ami a jövőben lehetetlenné teszi a teljes GMO-mentességet. Ja, és persze ott megy a leginkább, ahol egyébként semmi szükség nem lenne rá, mint mondjuk Amerikában vagy Európán belül Spanyolországban. A kezdetekkor zászlóra tűzött Afrikában, a legszegényebb, időről időre éhínséggel sújtott területeken pedig szokás szerint minden maradt a régiben.

Lehet persze mondani, hogy nem vagyok agráripari szakember (tényleg nem vagyok), úgyhogy okoskodjak inkább a veteményesemben Rudolf Steiner, a fuldai zárda és Andrásfalvy Bertalan nyomdokain (szerény képeségeimmel ezen vagyok), beszélgessek a növényeimmel, illetve szedegessem egyesével a hosszú évek nyugalma után ismét előkerült krumplibogarakat és vadásszak a poloskákra, de ahhoz, hogy mindezek következményeit átlássuk, nem kell diploma. Ám hogy azért megtámasszam magam egy kicsit, nézzük, mit mondott a napokban egy interjúban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára, akit azért nehéz lenne azzal vádolni, hogy nem ért hozzá, valamint azzal, hogy nem áll két lábbal a realitás talaján.

Többek között ezt: „Nyugati óriáscégek az elmúlt években felvásárolták Ukrajna termőterületeinek nagy részét, és most olcsó, de rossz minőségű, sőt veszélyes élelmiszerekkel készülnek elárasztani az uniós piacot, ezért lobbiznak Von der Leyenéknél az ország EU-csatlakozásáért.” És így tovább, hosszan és okosan, a modern kori gyarmatosításról, míg végül összeáll a kép, miért is olyan fontos rátenni az ukránokra a gyorscsatlakozót.